Akcióban érték tetten a facebookos tűzifacsalót

Akcióban érték tetten a facebookos tűzifacsalót
2023. 02. 07., 20:11

A Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nébih EUTR ellenőrei közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifacsalót. Az eladó a próbavásárláskor a kifizetett mennyiségnél lényegesen kevesebb fát adott át, amelynek a származását sem tudta igazolni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát.

A hatóságok 5 m3 tűzifát rendeltek egy facebookos profillal rendszeresen hirdető személytől. A csaló és társa előre egyeztetett időpontban és helyszínen jelentek meg zárt kisteherautójukkal, a megrendelt 5 m3 fáért pedig 250 000 forintot kértek. A tűzifa vételárának kifizetését követően a hatóság képviselői felfedték magukat. Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett: a leborított fa alig valamivel több mint 2,5 m3 volt, azaz a megrendelt fa felét adták volna át a teljes vételárért a vevőnek.

Az eladók a származást igazoló dokumentumokat sem tudtak bemutatni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát. Az ügyben a fogyasztóvédelmi hatóság külön eljárást indított.

Az eset ismét rávilágít a Facebookról történő vásárlás kiemelt kockázatára – hangsúlyozza a Nébih közleménye. Tűzifabeszerzés során célszerű a már régebb óta működő, megbízható és ismert kereskedőket előnyben részesíteni. Ebben jelentős segítséget nyújt a Nébih „Tűzifát okosan” keresőfelülete is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-01 13:54:14
Teli a kert ribizlivel: pár éve elültettünk néhány tövet, most meg nem győzzük szüretelni. Nem panaszkodom, nehogy félreértsék, csak a sok agrárkudarc után magamnak is meglepő, hogy valami sikertörténetté vált.
2024-06-01 09:10:00
A kedvezőtlen gazdasági kilátások és a drága források miatt a magyar vállalatok kivárnak a termék- és szolgáltatásfejlesztéssel, inkább a meglévő ügyfélkörük megtartására, jobb kiszolgálására, valamint belső folyamataik hatékonyságának javítására törekszenek – derül ki a K&H innovációs index felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS