Gusto

Itt találod az összes cikket a „Gusto” témában!

Jó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés

Jó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés

A szakmai szereplők az előzőnél kedvezőbb évre számítanak, a tavalyi visszaesés után az idén 600 ezer hektoliterfok feletti mennyiség várható.
2024. 07. 11., 20:30
Már huszonöt magyar hotelt ajánl a Michelin Guide

A júniusi négy új minősítéssel együtt már huszonöt magyar szálláshely került be a világszerte ismert Michelin Guide által ajánlott szálláshelyek közé - ismertette szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség.

2024. 07. 10., 11:15
Tökéletes nyári előétel a sárgadinnyés lazactatár

Ugyan még mindig alig eszik halat a magyar, de legalább már elérhető alapanyag néhány általános szupermarket hűtőpultjában. Mi egy pénteki akció során futottunk bele egy fél lazacba – mivel alig került többe az afrikai harcsánál, nem volt vita azon, hogy velünk tart a kassza felé.

2024. 07. 09., 08:00
Főtt kukorica sem jut majd az izzadós nyarakon?

A klímaváltozás nem csak azt eredményezi, hogy kutya meleg van nyáron, hanem szervesen összefügg a mezőgazdaságunkkal vagy éppen a kedvenc édességeinkkel. A jelekről, az irányokról, a társadalmi rugalmasságról Nagy Balázs geográfust, az ELTE egyetemi docensét kérdeztük.

2024. 07. 05., 10:24
Börtönből indult a leveskirály

Ritka együttállás, amikor a gyorsétel tesz naggyá egy még kevésbé népszerű fogást: a rámen pont így járt. Ahhoz, hogy az egész világon elismertté váljon, előbb egy börtönviselt zseni kellett, aki feltalálta az instant levest.

2024. 07. 04., 12:47
Ha van meccs, több sör fogy

Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás alakulására, idén is az időjárás fogja eldönteni, hogy a tavalyi 10 százalékos visszaesést követően idén korrigálhat-e a sörpiac.

2024. 07. 03., 16:10
Nébih: konyhai eszközöket és Maggi szószt hívtak vissza

Veszélyes vegyületek kioldódása miatt Alpina márkanevű konyhai eszközöket hívott vissza a boltokból a forgalmazó Edco Magyarország Kft. - közölte július 3-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

2024. 07. 03., 07:40
Kezdődik a fügeszezon!

Van néhány olyan növény, ami összefonódott az emberi kultúrával. A füge pont ilyen: ősi, ízletes gyümölcs, amelyet már az ókorban is nagyra értékeltek.

2024. 07. 02., 06:00
Jöhet az olcsó magyar nyúlhús

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

2024. 06. 30., 16:15
Süssünk ropogós cukkinivirágot!

Arról, hogy milyen menő – és milyen veszélyeket rejt – a cukkini, már egy hosszabb cikkben értekeztünk. Most arról lesz szó, hogy a hímivarú, termést nem hozó virágai hogyan lehetnek igazi konyhai csemegék.

2024. 06. 26., 12:00
5+1 ok, miért legyen éles a késünk

Kevesen dolgoznak odahaza normálisan megélezett késsel. Van, aki tart tőle, van, aki még sosem tapasztalhatta meg, milyen az, ha vág az acél.

2024. 06. 25., 10:45
100 pontot kapott a Disznókő eszenciája

James Suckling, a világ egyik legismertebb borszakírója és csapata a Disznókő Tokaji Eszencia 2013-at a maximális 100 pontra értékelte, míg a Disznókő Tokaji Eszencia 2012-t 97 ponttal jutalmazta.

2024. 06. 24., 10:06
Indul a mangalicás receptverseny

Izgalmas kihívás a Stílusos Vidéki Éttermiségtől: idén is meghirdetik az amatőröknek szóló receptversenyüket!

2024. 06. 24., 08:45
A svájciak már tudják, hogy lesz egészségesebb a csoki

Bátran mondhatjuk, hogy csokiügyben bízhatunk a zürichi műszaki egyetemben, hisz 32 Nobel-díjas tudóst adtak a világnak, másrészt ugye, svájciak. Ki más lenne jobban képben a kedvenc édességünkkel?

2024. 06. 23., 07:00
Kevesebb lesz idén a meggy

A szélsőséges tavaszi időjárás miatt az átlagosnál kisebb meggytermés várható.

2024. 06. 22., 12:30
Miért kell komló a sörbe?

Ahhoz, hogy a nyári sörünk igazán frissítő legyen, a komló adta aromák elengedhetetlenek. Ez a növény azonban nem csak a kedvenc alkoholos italunk fűszere – ennél sokkal izgalmasabb.

2024. 06. 19., 05:45
Megtaláltuk a tökéletes nyugágybort

Ez az a fajta, ami borként is megőrzi a tőkéről frissen szedett szőlő elsődleges aromáit. Mintha egy fürt szőlőt majszolnánk.

2024. 06. 18., 14:44
Újabb étterem kapott Michelin-csillagot Szlovéniában

Ana Ros, a Hisa Franko étterem séfje megtarthatta három Michelin-csillagját, a David Zefran séf által vezetett Milka étterem megtarthatta két csillagját, az egycsillagos éttermek száma pedig hétről nyolcra emelkedett Szlovéniában.

2024. 06. 16., 11:00
A sószórás is lehet luxus

A só fontos. Ismerjük a királylány meséjét, tudjuk milyen, ha nincs az ételben. Azon túl, hogy legyen kéznél, normális esetben nem tulajdonítunk nagy jelentőséget neki. Sima fehér kristályok, belecsippentünk, szórjuk, főzünk vagy eszünk tovább.

2024. 06. 13., 14:18
Garantált sikert arat a zúza, vagyis a zuza

Grammatikai kérdéseknél fontosabb ennek a belsőségnek az íze, amit csak fokozhatunk, ha a szokásos pörkölt helyett hagyjuk, hogy a sült ízek is érvényesüljenek.

2024. 06. 12., 12:00
Hegyesek, erősek, megbízhatóak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei hegyes-erős paprikák vetőmagjait vizsgálták: a termékteszt megnyugtató eredménnyel zárult.

2024. 06. 12., 09:40
Egerszalókon a nyarat köszöntik

Nemcsak bor, hanem finom ételek is várják azokat, akik részesei lennének a Napbor ünnepnek, a St. Andrea Szőlőbirtokon.

2024. 06. 11., 13:50
A Rosinante két remek programmal csalogat

A Szentendrei-sziget népszerű étterme, a Rosinante két remek programmal csalogat június végén: bbq, kertmozi, grillételek várnak azokra, akik kiélveznék a vidéki vendéglátást.

2024. 06. 10., 11:57
Idén is keresik az Év Strandételét

Tizedszer hirdeti meg a Balatoni KÖR Európa első és máig egyetlen strandételversenyét, ami nagyban hozzájárult, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen bővült, izgalmasabbá, egészségesebbé és kreatívabbá vált kedvenc tópartunk gasztrokínálata.

2024. 06. 05., 09:00
Mogyoróval a mogyoróallergia ellen

Milliókat érint az akár halálos kimenetelű földimogyoróallergia – a rossz hír, hogy növekszik azok aránya, akik az ártatlannak tűnő növényt képtelenek tolerálni.

2024. 06. 04., 06:00
Próbálták már a mungóbabot?

Ha bab, akkor mindenki a puffadás veszélyeire apellál, pedig vannak olyan fajták, amik sokkal kevésbé fújják fel az embert.

2024. 06. 03., 09:24
Hetekkel korábban kezdődik a dinnyeszezon

A meleg tavaszi időszak miatt idén várhatóan már július elején beindulhat a hazai görögdinnye szezonja. Ebben az évben a tavalyinál kissé nagyobb területen, mintegy 3000 hektáron ültettek dinnyét a termelők, akik kedvező időjárás esetén a tavalyihoz hasonló felvásárlási árakra számíthatnak idén is.

2024. 06. 01., 13:54
Egyszerű és finom: így készül a ribizlilekvár

Teli a kert ribizlivel: pár éve elültettünk néhány tövet, most meg nem győzzük szüretelni. Nem panaszkodom, nehogy félreértsék, csak a sok agrárkudarc után magamnak is meglepő, hogy valami sikertörténetté vált.

2024. 05. 30., 08:30
Hahó, nem látta valaki a vargányáimat?

Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor az őrségi és somogyi gombászok telespammelik a facebookot vargányás fotókkal, miközben a Börzsönyben kutatóexpedícióval kell keresni. Gyakran hiába.

2024. 05. 29., 09:00
Lehet élni halsaláta nélkül, de minek

Nehéz elvonatkoztatnom a csehszlovák múltamtól – még bőven szocializmus volt, mikor először kóstoltam Komáromban mogorva nagyapám mellett álldogálva a majonézes halsalátát, vagyis a treskát.

2024. 05. 28., 08:00
A magyar konyha dicsérete

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

2024. 05. 27., 07:30
Már működik az ország első elektronikus szeme

Izgalmas fejlesztések a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán: elektronikus szem, elektronikus orr és többféle szemkamera is helyet kapott az újonnan kialakított laboratóriumban.

2024. 05. 25., 16:44
Itt a vidéki éttermek nagy lehetősége

13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

2024. 05. 23., 14:45
A trendek nem kopnak el, csak beépülnek valami újba

Van egy apró kis bolt a Liliom utcában, ahol a gasztronómia szerelmesei garantáltan elérzékenyülnek. Fekete Antonio szakácskönyvboltja majd’ kétszáz kiadó legjobbját kínálja azoknak, akik nem elégszenek meg a középszerrel.

2024. 05. 22., 10:50
Akkor jó az étel, ha sokszínű a mezőgazdaság

Ahhoz, hogy a Föld még az unokáinknak is élhető maradjon, elengedhetetlen a biológiai sokszínűség, aminek ma, május 22-én van a világnapja: a biodiverzitást fenyegető veszélyeket nem vehetjük félvállról!

2024. 05. 22., 10:30
Mit együnk az idei Gourmet Fesztiválon?

Michelin-csillagos ételek menzai áron, gasztro-béke Kína és Tajvan között, latin hangulat az Őrségből, japán-magyar rántotthús rokonság, erdélyi ízek, kockásabroszos legendák, tepertő, malacfül, labneh és remek vegán fogások.

2024. 05. 21., 10:05
Édes élet vár ránk Noszvajon

Május a legjobb időszak arra, hogy a természetben piknikezzünk – ehhez most egy tökéletes helyszínt is ajánlhatunk, hisz már csak párat kell aludni és a noszvaji Nomádban startol a szezon egyik leghangulatosabb rendezvénye!

2024. 05. 19., 13:00
Most zsenge a bab, ki kell használni!

Azon túl, hogy finomak, nyugodtan mondhatjuk, hogy hazai superfoodok, hisz összetevőik és tápértékük remek alapanyaggá teszi őket.

2024. 05. 17., 10:00
Két jó kés elég lehet egy életre

A japán késeket filmek, könyvek és legendák táplálta misztikum lengi körül. A valóság viszont szerethetőbb a meséknél.

2024. 05. 16., 19:48
Ez a kadarka minden kétségemet eloszlatja

A kadarka számomra évtizedek óta nagy dilemma. Ugyanakkor tisztelem azokat a borászokat, akik számára nem kérdés, hogy a fajtából értékes, izgalmas, egyedi bor készthető.

2024. 05. 15., 15:25
Idén is elkészült a budapesti fesztiválsör

A Budapest Beer Week csapata ismét összehozta a magyar kraft főzdéket egy közös sör erejéig a májusi BPBW 2024 sörhetük és korlátlan kóstolónapjaik apropóján.

2024. 05. 14., 09:00
Irány nyugat: Óváron finom falatokkal vártak

Vannak olyan városok, amiknek békés, szerethető hangulata van, olyanok, ahova mindig jól esik visszamenni: nekem Mosonmagyaróvár is ilyen, így nem kellett kétszer feltenni a kérdést, megyek-e a Belvárosi Gasztro Tavaszra.

2024. 05. 10., 22:12
Minden napimádónak ott a helye

A St. Andrea pincészet idén újra megrendezi immár hagyományos nyárköszöntőjét, a Napbor Ünnepet.

2024. 05. 08., 08:15
Mélyponton a cseh sörgyártás

Tavaly mindössze 20 millió hektoliter sört főztek, 2,7 százalékkal kevesebbet mint az előző évben.

2024. 05. 07., 08:30
A nyúlmájhoz fel kell nőni

Szomszédasszonyom átküldött egy kis tálat, benne két szép nyúlmáj és egy pár vese.

2024. 05. 06., 10:30
Így készítsünk házi citromfű likőrt

„Óriási párharcnak lehetünk tanúi, kedves nézőink, kiélezett küzdelem, fej-fej mellett haladnak…” – üvöltené a mikrofonba akármelyik sportriporter, ha látná, micsoda harcban áll egymással a kert végében a menta és a citromfű.

2024. 05. 05., 10:35
A sütemény száz éve

Az édes ízek iránti vágy kiölhetetlen – velük van és velünk is marad. A magyar gasztronómiában évszázadok óta jelen vannak a desszertek, de ahogy a világban mindenütt, a klasszikus sütemények itt is az 1800-as években jelentek meg, hogy a huszadik századra elnyerjék el azt a formát, amit jelenleg is ismerünk és keresünk.

2024. 05. 03., 07:15
Hogy került a rántott hús a magyar konyhába?

Az otthon számos illatának egyike a vasárnapi rántott húsé. Annyira hozzá van csomózva a gasztronómiánkhoz, hogy lehetetlen érzelmek nélkül közelíteni hozzá.

2024. 05. 02., 09:30
Kinyitsz egy fekete lyukat, belépsz és beszippant

Visegrádra átmenni mindig kaland: kávé mellett várni a lusta kompot, felhajtani, nézni, ahogy a csuklóval odakötött motoros lavírozik, hogy irányba fordítsa az utasokat és járműveket szállító hajótestet.

2024. 04. 29., 10:44
Ez Magyarország étele 2024-ben

Szolnokon, a III. Magyar gasztronómia napja rendezvény keretében tartották a Magyarország étele 2024 elnevezésű élőmunkás, melegkonyhai szakácsverseny döntőjét és díjátadó ünnepségét.

2024. 04. 27., 08:00
Vásár az Iszkorban: vigyük haza a Bükk ízeit!

Május elsejei felvonulás helyett inkább a kivonulást ajánljuk: a mályinkai Iszkor étterem tavaszi vásárt tart, ahol kedvenc környékbeli beszállítóik érkeznek majd a patakparti teraszra.

2024. 04. 26., 09:28
Új séf az Arany Kaviár élén

Mától új séf dolgozik az Arany Kaviár élén. Molnár Bence személyében egy fiatal, kiemelkedően tehetséges, a Bocuse d’Or séfverseny-sorozat visszatérő alakja formálja az étterem kínálatát.

2024. 04. 24., 08:15
A lángos is megérdemli a cicomát

Az idei tavasz furcsán indul: a hagyományos gyűjtési naptár felborult, olyan gombafajok csúsztak össze, amiknek termési ideje között hetek vagy akár hónapok is lehetnek.

2024. 04. 22., 11:15
Még ott is hal volt, ahol nem vártuk volna

A panna cotta ugyan ránézésre epres volt, de ha a mélyére nézünk a dolgoknak, a finom olasz desszert sem lógott ki a főzőest tematikájából.

2024. 04. 17., 14:45
Hatalmas gasztropiac nyílhat a Blahán

Izgalmas célponttá válhat a Corvin áruház első emelete, ahol a nemzetközi Time Out Market nyitná meg az első magyarországi gasztropiacát.

2024. 04. 15., 08:53
Háziasítottuk az élesztőt, de eddig nem tudtunk róla

Az élesztőről kevesen tudják, hogy nem valami furcsa vegyi anyag, hanem zseniális kis élőlény: a sarjadzógombák közé tartozik és gyakorlatilag mindenütt ott van a környezetünkben. Aki már készített cefrét, kelesztett tésztát vagy véletlenül megerjesztett egy gyümölcslét a konyhapulton, direkt vagy véletlenül már találkozott vele.

2024. 04. 12., 14:00
A régi szakácskönyvekhez bátran nyúlhatunk

Mindenkinek van valami függősége, legtöbbször több is. Velünk sincs másképp, és talán nem is annyira bűnös addikció, hogy végzetesen vonzódunk a régi szakácskönyvekhez.

2024. 04. 11., 16:17
Ilyenkor szeretnek a séfek nagyot villantani

Jó érzés, hogy nagyon sok ember képes nagyon sok kilométert utazni egy finom ebédért vagy egy stílusos vidéki gasztronómiai tematikájú rendezvényért.

2024. 04. 11., 08:09
Japánban is siker a magyar lángos

A lángos nem csak Közép-Európában számíthat sikerre: úgy tűnik a rendkívül erős japán street food térképen is van helye a kelt tésztából sült klasszikus fogásnak.

2024. 04. 10., 14:49
Gasztrotúra Csehországban

Az ország déli részébe látogattunk el, hogy felfedezzük, mit tartogat nekünk a terület Morvaországtól nyugatra, a Šumava-hegységtől pedig keletre.

2024. 04. 08., 13:20
Új szakmai díj a vidéki gasztronómiának

A fővároson kívüli éttermek megérdemlik a figyelmet – ennek jegyében díjaztak ma, április 8-án termelőket, konyhákat és a minőségi gasztronómiáért dolgozó szakmai szereplőket.

2024. 04. 07., 19:28
A disznófarok ragadós királysága

Ha már a kedvünkért pénzt, energiát és időt fektet valaki az állattenyésztésbe, akkor megtisztelve őt, illene a disznókat - megbecsülve ezzel az állatot is – az orra hegyétől a farkáig elfogyasztani.

2024. 04. 05., 12:06
Már szavazhatunk az Ország Sörére

Elrajtolt az országos online szavazás, ahol a sörrajongók eldönthetik, milyen, teljesen egyedi és újonnan megalkotott recept alapján készüljön el az Ország Söre.

2024. 04. 04., 19:42
 Ez a pezsgő még a kutyának is kell

Esküdt ellensége vagyok minden gyerekkel vagy kutyával nyomuló lájkvadász posztnak, de ezúttal Momó tényleg a kóstolás főszereplőjévé vált.

2024. 03. 28., 15:00
Rossz hírünk van a csokirajongóknak

A következő hónapok biztosan elhozzák kedvenc csokoládéink drágulását és ezzel együtt a minőségromlás veszélyét is.

2024. 03. 26., 12:51
A mustár házilag az igazi, nem lehet elrontani

Aki egyszer már evett rendes mustárt, az bizony utána fanyalogni fog a semmilyen ízű bolti változatokra. Itt az idő, hogy elkészítsük a saját mustárunkat. Rém egyszerű.

2024. 03. 25., 10:41
Húsvétkor se legyen maradék

A tudatos ünnepi készülődés jegyében három kategóriában várják a pályaműveket: tojásfestés, locsolóversírás, maradékmentő receptek.

2024. 03. 20., 19:25
Bocuse d'Or: a legjobb tál a magyaroké

Nem sikerült megismételni a dobogós helyezést a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjén, de nem maradtunk díj nélkül.

2024. 03. 20., 12:28
Bebizonyítottuk, hogy a pacal is lehet ropogós

A mi kedvencünk nem kötődik szorosan egyik tájegységhez sem, éppen ezért nem is kell agyalni azon, hogy milyen fűszerrel készüljön, mert itt leginkább a technológiáról van szó.

2024. 03. 19., 14:05
Bajban a magyar termőtalaj

Március 20-án a termőföld állapotára és fontosságára szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét.

2024. 03. 15., 08:06
Óvatosan a medvehagymával

Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, a gyűjtésére vonatkozó szabályokat.

2024. 03. 14., 13:21
Itt az ideje, hogy házi tormakrémet készítsünk

Most, hogy a húsvét a kertek alatt, érdemes legalább egyszer egy évben házi tormakrémet készíteni, hogy a sonka füstölt ízeit az arcüregünkig rúgja fel imádnivalóan pikáns íze.

2024. 03. 13., 14:59
Új gazdát keres a legendás sörfőzde

A vonatos címkéiről, hangulatos boltjáról és a szépen kivitelezett kóstolótermétől ismert főzde berendezéseinek kapacitása akár évi 95 ezer liter is lehet.

2024. 03. 12., 20:07
Ezektől a pezsgőktől lepadlóztunk

Ez itt egy előzetes. Nem mozié, hanem egy portréé. Az idén 30 éves etyeki Hernyák birtokról szól majd a sztori. Hernyák Laciról, Hernyák Tomiról, meg Valiról. Na meg az Etyeki Pezsgőről.

2024. 03. 12., 11:56
Menettérti jegy oda, ahol jó enni

Mimi Thorisson olasz és francia témájú kötete nem sima receptgyűjtemény, hanem menettérti jegy egy olyan ideális világba, amiről mindannyian szívesen ábrándozunk.

2024. 03. 11., 11:50
Mini volt, de sokat adott

A március 9-i Mini SVÉT a súlyos ételsor ellenére nem csak a kosztról szólt. Ugyanilyen fontos a hangulat és az évről-évre összeverődő remek társaság.

2024. 03. 09., 17:59
Nagyot megy a magyar chili

Nemcsak a termesztők száma, a kapszaicin mennyisége növekszik, hanem a hazai paprika rangja is.

2024. 03. 03., 13:37
Csodálatos magyar pinot noirra bukkantunk

Szökőévente egyszer akad a horgomra hazai nagy élmény. Idén tényleg szökik az év, talán ezért dobta a gép elém ezt a pazar tételt.

2024. 01. 07., 17:35
Ezek voltak 2023 legjobb magyar vörösborai

Legalábbis nekünk tavaly az alábbiak okozták a legnagyobb élményt. Persze megint csalunk egy kicsit, mert két pirosbort is becsempésztünk a vörösök közé.

2023. 12. 26., 17:30
Érett gyümölcs és szelíd ember

Az utóbbi évek nemzetközi sikereiről, a bikavérben rejlő lehetőségekről, James Suckling 98 pontos értékeléséről, a hazai bormegmondókról, sőt a birtokon zajló generációváltásról is beszélgettünk Lőrincz Györggyel, a St. Andrea szőlőbirtok borászával, vezetőjével, lelkével.

2023. 12. 09., 20:46
Végre tökéletes poharat kapott a tokaji aszú

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

2023. 11. 27., 19:00
Nehéz a bozsolével versenyezni

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

2023. 11. 12., 17:51
Belépő az olaszrizling világába

Birtokbor a javából, a Szent György-hegyről, Szigligetről és a Hajagosról szüretelt szőlő leve az évjárat és a területek keresztmetszete.

2023. 10. 16., 19:16
Ez a borászok és borivók igazi ünnepe

Talán ez az egyetlen olyan színvonalas hazai boros rendezvény, ahol biztosak lehetünk abban, hogy a kóstoltató pult mögött valóban maga a borász vár bennünket.

2023. 10. 05., 12:05
Most kell étterembe menni

A Top kategóriában 5.900 Ft-tól, a Prémium kategóriában 7.900 Ft-tól, az Exkluzív kategória éttermeiben pedig 9.900 Ft-tól kínálják a 3 vagy akár 4 fogásos menüsorokat, szervizdíjjal együtt.

2023. 09. 24., 20:16
A siller lehet az új rozé

Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.

2023. 09. 19., 11:19
Újabb magyar sikerek a Pezsgővilágbajnokságon

A jubileumi, 10. Világbajnokságra közel 1000 tételt küldtek a világ 19 országából, amit 11 napon keresztül bírált a 3 zsűritag: Tom Stevenson, Essi Avellan MW és Márkus György.

2023. 09. 18., 20:21
Ez a 100 legjobb magyar bor

A Corinthia Hotelben megtartott nyilvános kóstolón adták át a Winelovers Wine Awards díjait.

2023. 08. 31., 12:59
Nem mindegy, mikor eszünk mézet

Táplálkozási szakemberek azt javasolják, hogy a mézet megfelelő mennyiségben és mindig a nap meghatározott időszakaiban fogyasszuk.

2023. 08. 02., 10:12
A Spicces Füge lett Magyarország Tortája

A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

2023. 08. 01., 11:52
Jön az év egyik legjobban várt boros kiadványa

A jelentősen bővített friss kötetben a 170 legizgalmasabb borászat mellett helyet kapnak a régió legjobb éttermei, legújabb szálláshelyei és a legkiválóbb rendezvények, fesztiválok, látnivalók, de interjúk is.

2023. 06. 23., 22:02
Ritka jó spanyol pezsgőre bukkantunk

Előszeretettel vadászunk a Lidlben és az Aldiban szuper ár-érték arányú borokra, pezsgőkre, és többször van sikerélményünk, mint nem.

2023. 06. 19., 14:06
Igazi retro sztár a Százszorszép bonbonosdoboz

A Stühmer Százszorszép bonbonosdoboz azt a rendhagyó esetet példázza, amikor a csomagolás bizonyos értelemben túlmutat a termék belső tartalmán és örökéletűvé válik.

2023. 06. 17., 17:34
Megtaláltuk a tökéletes tésztabort

Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert örökös sommeliere-k bíróság előtt beidézett tanúként vallják, hogy a paradicsom borgyilkos.

2023. 06. 13., 20:19
Az olaszrizling valóban a Balaton Bora

Az olaszrizling méltatlanul lenézett szőlőfajta, de ha megfelelő kezekben van, akkor tökéletes, és rendkívül népszerű bor lesz.

2023. 06. 09., 10:31
Ezek Magyarország legjobb cukrászdái

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

2023. 05. 21., 16:05
Újranyitja kapuit a Veganeeta Home

A Veganeeta Home az elmúlt 5 évben olyan népszerű lett a hazai és külföldi turisták körében, hogy a tulajdonos új helyre költöztette csapatát.

2023. 04. 28., 19:08
Ezeregy arca van az Ezerjónak

Az ezerjótermelők nem azt mondják, hogy ez a világ legjobb szőlője, de azt vallják, hogy izgalmas, van benne lehetőség, és csak annyit kérnek az „ezerjó-szüzektől”, hogy adjanak egy esélyt.

2023. 04. 18., 12:47
Elstartolt a Villányi REDy

Az új évjárattal legelőször április 15-én a pécsi Dóm Kőtárban, a Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt kísérő kóstolófesztiválon találkozhattak az érdeklődők.

2023. 04. 07., 13:43
Öten versenyeznek a Borászok Borásza címért

A visszaszámlálás elkezdődött, április 21-én kiderül, ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat, kit választanak a Borászok Barátjává és ki lesz a 17. Borászok Borásza.

2023. 04. 04., 20:12
Jön a legendás Tavaszi Piknik!

Ami biztosan lesz: finom borok, jó hangulat, zene, tulipánok, frissensült ez-az, kézműves szörpök és zongorafestő performansz, valamint minden kiemelkedő környéki pincészet és kistermelő legjava.

2023. 03. 28., 15:33
Ez a legjobb program az igazi kenyér szerelmeseinek

A szervezők célja, hogy összehozzák a kenyér szerelmeseit, hogy kicserélhessék tapasztalataikat, hogy visszaemeljék a köztudatba az igazi kenyérsütés fogalmát, készítésének változatait, eredeti ízeit.

2023. 03. 25., 16:38
Elvarázsolt bennünket a világ legjobb proseccója

A fehér proseccóhoz hasonlóan a rozék is csak akkor nevezhetők proseccónak, ha a régió kilenc jól meghatározott tartományában termesztett szőlőből készülnek, illetve legalább 60 napig kell érlelődniük.

2023. 03. 19., 18:45
Megkomolyodott a fehér Loliense

Nekem nagyon tetszik, annyira, hogy kiálltam mellette főszerkesztőnkkel szemben is, aki szerint csak szokványos ipari képlettel van dolgunk.

2023. 03. 13., 20:09
Damniczki nyerte az Édesség Innovációs díjat

Azok munkáját kívánja elismerni, akik a megelőző év során olyan termékeket fejlesztenek, amelyek ötvözik az édességkészítés legjobb hagyományait a jelen idők kihívásaival.

2023. 03. 09., 19:24
Íme az 50 legjobb magyar borász

Az április 21-i Borászok Borásza Díjátadógálán pedig kiderül, hogy ki lesz a Borászok Borásza és ki nyeri a Borászok Barátja díjat.

2023. 03. 04., 18:25
Ebédeljen az Év Bortermelőjével

Az „Év Bortermelője Magyarországon 2022” díj átadására és a nyertes munkájának méltatására a Magyar Bor Akadémia gálaebédet rendez április 2-án a Budapest Marriott Hotelben.

2023. 02. 16., 11:30
Ez az öntet mindennel csodát tesz

Ezen a ponton elszabadulni látszik a pokol, de semmi ok a pánikra. Bármennyire is sistereg és csirizesedik, tartsunk ki, kevergessük végtelen nyugalommal.

2023. 02. 16., 11:10
Új tagokkal bővült a Balatoni Kör

A kilenc éve alapított egyesület ma már 55 tagja elkötelezett az egész éves balatoni szezon, a minőségi vendéglátás, turisztikai szolgáltatás mellett.

2023. 02. 12., 16:43
A legnagyobb bor a legkisebb pincéből

Ezt a fajtát senki nem veszi olyan komolyan ebben az országban, mint ő, aki az elegancia és harmónia szobrát faragja ki belőle.

2023. 02. 04., 14:23
Még mindig ez a legjobb újbor

Kis csapatunk valamennyi tagja száraz januárt tartott. Nagy kérdés volt, milyen borral indítsuk újra ízlelőbimbóink operációs rendszerét február elején.

2023. 01. 11., 17:39
A magyar csapaton a világ szeme a  Bocuse d’Or lyoni döntőjén

Idén január 22-23-án rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjét, azaz a Bocuse d’Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül. A versenyre 24 országból érkeznek csapatok, hogy mint minden második évben, most is kiderüljön, ki a legjobb.

2023. 01. 09., 17:56
Laboratóriummá alakul a világ leghíresebb étterme

A legendás 3 Michelin-csillagos koppenhágai étterem bezárja kapuit, de nem szűnik meg. A világsztár séf, René Redzepi a New York Times-nak azt nyilatkozta, ez valami újnak a kezdete.

2022. 12. 31., 15:36
Ezért a 10 magyar fehérborért rajongtunk 2022-ben

A vörösborok top 10-es listája mellett összeállítottuk az idén kóstolt fehérborok közül a számunkra legkedvesebb 10-et is. Zárójel: szerintünk a hazai fehérborok sokkal izgalmasabb, árnyaltabb, sokrétűbb, gazdagabb és egyedibb képet mutatnak, mint a vörösök. Zárójel bezárva.

2022. 12. 30., 16:14
Ezt a 10 magyar vörösbort szerettük a legjobban 2022-ben

Idén is sok bort kóstoltunk, lelkiismeretesen jegyzeteltünk, úgyhogy nem volt nehéz összegyűjteni a 10 legemlékezetesebb magyar vörösbort. A sorrend ez esetben lényegtelen, mindegyik nagy élmény volt.

2022. 12. 26., 11:57
Szerelemből született pékség

Hogy Budapest tele van jobbnál jobb kézműves pékségekkel, abban ma már nincs semmi érdekes. Arra viszont még mindig felkapjuk a fejünket, ha a főváros határain kívül bukkanunk csúcsminőségű kovászos kenyérre és fantasztikus péksüteményekre. Ismerjék meg Éva és Albert történetét.

2022. 12. 14., 16:24
Itt a nagy krumpliteszt

A magyar krumpli nemzetközi összevetésben is megállja a helyét, hiszen a vizsgálatba bevont tételeknek több mint a fele külföldi, import burgonya volt.

2022. 12. 10., 20:00
Teszteltük a legdrágább magyar fehérborokat

A nagy szakértősködés közben ugyanis hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről az egyszerű, ámde annál valósabb igényről: egy bor legyen finom. És vajon minél drágább, annál finomabb?

2022. 12. 04., 15:49
Az encsi Anyukám mondta titka

A sztori 1995-ben egy olaszországi pizzakóstolós utazással kezdődött, és ma már a kiváló helyeknek járó Bib Gourmand-díjnál tart.

2022. 11. 29., 15:20
Ilyen, amikor a szemüveges srác bort csinál

Hogy milyenek a borai? Nos, Ádám volt olyan bevállalós, hogy élő adásban pattintsa ki a dugót a palackokból, mi meg finomkodás nélkül mondtuk el benyomásainkat.

2022. 11. 27., 16:48
Ezek a legjobb szaloncukrok 2022-ben

Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 186 szaloncukor közül választották ki. A verseny 12 kategóriájának a zsűrizésben több mint 300 kóstoló segített. A kóstolásokra több mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy megtalálják a 20 győztest.

2022. 11. 23., 16:15
Ahol a borásznőké a terep

Az év legkülönlegesebb boreseménye várja a közönséget november 25-én a miskolci Zenepalotában, ahol az ország minden szegletéből érkező 20 borásznő mutatja be borait.

2022. 11. 23., 15:04
Itt vannak az Év Bejglije verseny győztesei

Idén is kedvelt volt a marcipán, a pisztácia, a gesztenye, a mogyoró és a mandula, de előfordult a sárgabarack, a málna, a pekándió, a kesudió, a rozmaring, a birsalma, a naspolya, a füge, a cékla, a tonkabab, a szilvapálinka és a búzasör is a felhasznált alapanyagok között.

2022. 11. 20., 14:40
Ezzel a recepttel indítjuk az idei kekszszezont

A nem is annyira matcha-, mint inkább pisztáciazöld keksz állaga egyszerre omlós és roppanós, az aromája pedig épp csak annyira egzotikus a zöldtea-portól, hogy akinek bejön ez az ízvilág, egy életre rákattanjon.

2022. 11. 17., 17:03
Tokaji furmint a világ 100 legjobb bora között

A neves bormagazin szerkesztői az elmúlt év vakkóstolóin több mint 8800 bort értékeltek - közülük választották ki azt a legjobb 100-at, amelyet a minőség, érték, elérhetőség és a bor mögött álló történet, annak egyedisége és izgalmassága alapján rangsoroltak.

2022. 11. 15., 12:52
Advent Badacsonyban

Év végi és adventi csodás programok, vásárok a Badacsonyi borvidéken.

2022. 10. 20., 09:47
Keresik a magyarok kedvenc egészséges ételét

Versenyben az ananászhamburger és a zöldségfasírt is. A kutatásban részt venni és szavazni november 30-ig a www.miteszikazorszag.hu oldalon lehet, ahol receptek és nyeremények is várják az érdeklődőket.

2022. 10. 15., 12:38
Ezek a világ első, amforában érlelt pálinkái

A gyümölcsök kiválasztását, a lepárlást és az érlelési folyamatot az idén 20 éves Agárdi főzőmestere, Vértes Tibor felügyelte, míg az érleléshez használt amforákat a Légli Kerámia Manufaktúrában Légli Attila fazekasmester felügyelete mellett készítették.

2022. 10. 13., 18:28
Először rendeznek en primeur bikavérkóstolót Egerben

Első alkalommal rendezik meg október 22-én Egerben azt a kóstolót, amely még piacra lépés előtt, sok esetben hordómintaként mutatja meg a borokat azoknak borkedvelőknek és szakértőknek, akik kíváncsiak rá, miből lesznek a top egri bikavérek.

2022. 10. 07., 20:11
A Whisky Show már nem csak a whiskyről szól

A rendezvény már messze túlmutat a whiskyk világán, sokkal több annál, mint egy hagyományos whiskymustra és whiskykóstoló. A Whisky Show-n évek óta a whiskyk mellett egyéb prémiumpárlatokat is kiállítanak, illetve kóstolhatnak a vendégek.

2022. 10. 06., 12:41
Nem csak a vegánok eszik a vegánt

Világszerte egyre erőteljesebb trend az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentése, azaz az átállás – teljes egészében vagy részben – a növényi eredetű táplálkozásra.

2022. 10. 02., 19:53
Generációk fognak emlékezni erre a borra

Áprilisban és májusban olyan sok esőt esett, majd olyan agresszív lisztharmat támadta meg a szőlőt, amilyennel tisztességben megőszült borászok sem találkoztak még soha életükben arrafelé.

2022. 09. 29., 17:13
Végre kevesebb élelmiszert dobunk ki

A mintegy 300 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei szerint fejenként 25,2 kg élelmiszert dobunk feleslegesen a szemétbe évente, a leggyakrabban elpazarolt élelmiszerek toplistáját pedig továbbra is az ételmaradékok vezetik.

2022. 09. 26., 20:12
Magyar rekordkísérlet japán teával

A népszerű Kálvin téri matcha teázó, a Matcha Tsuki előtti terasz egy délutánra átalakul és két magyar rekordkísérlet helyszíne lesz.

2022. 09. 22., 13:54
Kávéval töltik meg az Akváriumot

Október 2-án, vasárnap hatalmas kávézóvá alakul az Akvárium Klub, ahol hazai pörkölők, nemzetközi kávéforgalmazók, kávégépkereskedők és baristák várják a közönséget.

2022. 09. 21., 15:05
Októberben kell étterembe menni

Egyes esetekben kifejezetten ritka és különleges fogások is bekerülnek a kínálatba, így összességében az Étterem Hét kínálata magasabb színvonalú, mint valaha.

2022. 09. 15., 14:27
A túlélés a cél a vendéglátásban

Gazdasági atombombaként hatott az energiaárrobbanás a vendéglátásban. Ez most minden korábbi problémánál – a munkaerő hiányánál, az alapanyagok árának drasztikus emelkedésénél, és a kereslet várható visszaesésénél is – nagyobb gondot okoz az ágazatban.

2022. 09. 10., 21:19
Ez lesz Veszprém legnagyobb dobása

A négynapos fesztivál gazdag programkínálatával egyszerre kíván szólni a gasztronómia, a borkultúra iránt érdeklődő nagyközönséghez és a szakmai látogatókhoz is.

2022. 09. 07., 13:29
Rezsicsökkentés spagettivel

Pár éve még megkövezték volna a Nobel-díjas fizikust, Giorgio Parisit azért az állításáért, amit a minap tett közzé közösségi oldalán, tudniillik, hogy a tésztát a lekapcsolt gáz vagy elektromos főzőlap fölött is meg lehet főzni.

2022. 09. 06., 09:08
Dobogós lett Amerikában a magyar hársméz

Az Egyesült Államokban megrendezett Black Jar Honey Contest nemzetközi mézverseny döntőjében fajtamézek kategóriájában a világ legjobb három méze között végzett a Dr Honey hársméze, összességében pedig bekerült a világ 30 legfinomabb méze közé.

2022. 09. 05., 13:25
30 éves a Vylyan Pincészet

A birtok megálmodója, Debreczeni Pál nem kisebb vízióval fogott hozzá a pincészet felépítéséhez, mint hogy a Vylyan név felkerüljön a világ bortérképére.

2022. 09. 03., 19:19
A legjobb magyar chardonnay-t kóstoltuk

Amikor azt mondom, az egyik legjobb magyar chardonnay-t pörgetem a poharamban, noha nem PC, valójában azt gondolom, ez a legjobb, ennél jobbat nemigen tudok elképzelni. Bocsánat, szegényes a fantáziám.

2022. 08. 25., 15:21
140 éves Magyarország legrégebbi pezsgőgyára

Több mint egymilliárd palack pezsgő! Ennyi a mérlege 140 évnek, vagyis ennyi különlegességet készített alapítása, azaz 1882. augusztus 1. óta a mai Magyarország legrégebbi és így legnagyobb hagyományokkal rendelkező pezsgőt készítő vállalata.

2022. 08. 15., 13:29
Ez a ceruza koktélparadicsomot terem

A fenntartható életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a világ első ültethető ceruzája, amiből bazsalikom, zsálya, koriander növényt nevelhetünk, paradicsomot termeszthetünk.

2022. 08. 13., 19:19
Japán whiskyben még sosem csalódtunk

Ha japán, akkor letisztultság, kifinomultság, legyen az kert, festészet, tea, autó vagy szamuráj kard. Fokozottan igaz ez a whiskyre, amelyben kelet és nyugat spiritualizmusa találkozik.

2022. 08. 07., 20:08
Ijesztően jó vörösbor a Mumus

Maga a bor nem nosztalgiázik, hiszen semmi köze az idehaza anno vagy akár most literes kiszerelésben kapható asztali borokhoz.

2022. 08. 03., 19:32
Magyar cukrász sikere Párizsban

Nyilván az ember mindig tud hova fejlődni, de nekem ez hatalmas visszaigazolás, hogy jó úton járok. Nagyon boldog vagyok, hogy én is hozzájárulhattam kis országunk gasztronómiai fejlődéséhez.

2022. 07. 31., 15:37
Mit igyunk a lecsóhoz?

Mondatfoszlányok törtek fel belőlem Bächer Iván, Váncsa István, Cserna-Szabó András lecsóapologetikájából, majd seperc alatt beláttam, a végtelenül egyszerűnek tűnő kérdésre nem lehet egzakt választ adni.

2022. 07. 27., 22:01
Idén is Erdőbénye

Augusztus 11-14. között rendezik meg a falu éves fesztiválját.

2022. 07. 24., 14:00
Megtaláltuk a nyár legüdítőbb szörpjét

Kevés olyan borászat akad Magyarországon, amely remek borain kívül mediterrán fenyőfélékben gazdag arborétummal és kiváló szörpökkel is büszkélkedhet egyszerre.

2022. 07. 16., 11:08
Fazekas Ádám a világ második legjobb fagylaltkészítője

A Gelato Festival a napokban hirdette ki a világ legjobb fagylaltkészítőit. A nemzetközi ranglista második helyezettje Fazekas Ádám, a budapesti Fazekas Cukrászda vezetője lett a pisztácia gyümölcsfagylaltjával. A magyar cukrászmester eredménye már a nemzetközi sajtót is bejárta.

2022. 07. 13., 14:45
Itt vannak az Év Fagylaltja díj idei győztesei

A verseny célja a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.

2022. 07. 10., 13:34
Sikeres pezsgőfajták a világban

A 2022-es konferencián sem lesz ok panaszra, amikor is a világ legsikeresebb pezsgőfajtáit járják majd körbe a szervezők.

2022. 06. 30., 08:36
A jó házi fagyi titka

Sosem készítettek még annyi fagyit otthon, mint most. Szakértő segít megfejteni a jó házi fagyi titkát.

2022. 06. 29., 17:40
Már keresik az idei Év Strandételét

Az idei fő újdonság, hogy külön díjazzák a bisztró és a büfé kategóriát, így különlegesebb alapanyagokból, komolyabb konyhatechnológiával készített ételekkel is lehet indulni, mivel ebben a kategóriában is egyre erősebb a balatoni kínálat.

2022. 06. 15., 19:48
Ó, azok a 80-as évek!

Hogy éltük túl ezeket a borzalmakat? Erről és még sok minden másról beszélgettünk Cserna-Szabó András íróval, a másnaposság és a gasztronómia felkent papjával.

2022. 06. 13., 10:39
Villányon a világ szeme

Az első világversenyre 8 országból 101 minta érkezett be: Franciaországból, Szlovákiából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Törökországból, Magyarországról, sőt még Argentínából is küldtek bormintákat a versenyre.

2022. 06. 03., 21:31
Nekünk ennél jobb sauvignon blanc nem kell

A sauvignon blanc benne van a levegőben. A bodza virága már hervad, a hársé kinyílik, a csalánt és a füvet épp lekaszálták, de még ott figyel az akác. Valaki beleharapott egy zöldpaprikába. És mindenütt kő, napsütötte kő.

2022. 05. 30., 19:46
Nagy buli lesz Somlón, nem szabad kihagyni

Most már biztos, hogy a 2022. június 17-18-án debütáló Somló Fesztivál és az évek óta népszerű Somlói Éjszakai Pincetúra minden idők legnagyobb, országos szintű rendezvénye lesz a Somlói Borvidéken.

2022. 05. 28., 15:03
Belekóstoltunk a Gourmet fesztiválba

Számunkra most is bebizonyosodott, hogy a Gourmet a hazai gasztroszcéna legintelligensebb, legszakmaibb, legprofibb kulináris és borélményképző eseménye.

2022. 05. 25., 20:33
Pezsgőfürdő a Gourmet fesztiválon

A Gourmet nagy visszatérése és 10. évfordulója alkalmából a Kreinbacher Birtok ezúttal dupla helyszínnel jelentkezik.

2022. 05. 23., 12:22
Támad a szilvakatyó, a csücsür és a baraboly

Május 27-én, pénteken újra megnyitja kapuit az OTP Bank Gourmet Fesztivál, ahol a kiállító éttermek séfjei az ország legnagyobb és legszínesebb menüjével várják a látogatókat. Sárközi Ákos nagymamája házi nudlijával készül, Széll Tamás tejfölösgombócot készít, Rácz Jenő zsíros kenyeret is ad a Millenárison.

2022. 05. 22., 12:22
Mindegy, csak folyjon!

Szeretünk inni. Persze csak módjával. És amikor iszunk, az mindig több mint egyszerű piálás. Néha eszünk is, és erről a kettőről mindig eszünkbe jut valami. A Mindegy csak folyjon! a Gusto magazin és az ÉrdFm 101.3 közös podcastja.

2022. 05. 20., 20:18
A húsmentes ételek nem a rántott sajtnál kezdődnek

Az országban elsőként angol nyelvű vegetáriánusszakács-képzést indít a Culinary Institute of Europe. A képzés szakmai vezetője Ádám Csaba, a nemrég bezárt Olimpia étterem egykori séfje.

2022. 05. 17., 18:08
Íme Magyarország 10+2 legjobb étterme

A Dining Guide ismét díjazta Magyarország legjobb éttermeit és séfjeit. Május 16-án este a Várkert Bazárban tudhattuk meg az idei TOP 10+2 étterem listáját. Íme.

2022. 05. 15., 19:35
Különleges borral jelentkezett a Disznókő Szőlőbirtok

A Disznókő 2021-es Visus Hárslevelűje olyan együttműködés eredménye, melynek köszönhetően a borrajongók nemcsak egy különleges bort élvezhetnek, de ezzel egyidejűleg jótékony célt is támogatnak. 

2022. 05. 14., 11:44
Ezernyi jó születhet belőle

„Tavasz a palackban!” – ezt egy belga borkereskedő mondta az ezerjó fajtáról, nem csoda, ha a május immár másodszor is az ezerjóról szól.

2022. 05. 12., 17:43
Újabb magyar sikerek a londoni borversenyen

A világ egyik legrangosabb borversenye az International Wine Challenge (IWC), ahol idén három tokaji bor kapott aranyérmet. A magyar borok összesen 3 arany-, 13 ezüst- és 9 bronzérmet hoztak haza.

2022. 05. 11., 17:48
Ez a 25 pannon csúcsbor 2022-ben

Pécs, Villány, Szekszárd és Tolna borvidékek ötven pincészete és 150 nevezett bora versengett a rangos elismerésért, amely a régiós bormarketing egyik legnagyobb hagyománnyal bíró eszköze.

2022. 05. 11., 09:56
Ahol végigkóstolhatjuk Magyarországot

Május 27-29. között ismét a gasztronómia rajongóinak találkozóhelyévé válik a megújult Millenáris, ahol - két év szünet után - újra várja látogatóit az OTP Bank Gourmet Fesztivál. A jubileumi rendezvény - ahol végig kóstolhatjuk Magyarországot - idén is mindenből a legjobbat kínálja, ezúttal az “örökség” jegyében.

2022. 05. 05., 16:45
Belezúgtam ebbe a vagány vegán hamburgerbe

A misztikus hamburger-színeváltozást egy tavaszi hétköznap délután ott éltük át, ahol a legkevésbé vártuk, az ország egyik legjobb vegán éttermében.

2022. 05. 03., 11:45
Végre találtunk egy igazán elegáns rozét

Ízben finom, vitális savai csodás egyensúlyt alkotnak krémes-olajos, már-már sűrű textúrájával. Komplex, intenzív, energikus, vibráló, izgalmas bor, messze kiemelkedik a hazai rozémezőnyből.

2022. 05. 02., 13:42
Vidd haza Szekszárdot!

35 helyi borászat összefogásával elkészült az a telefonos applikáció, amelyen keresztül elérhető a tájegység borturizmusához kapcsolódó összes információ.

2022. 04. 30., 07:28
Thummerer Vilmos (1943-2021) a Borászok Borásza

Thummerer Vilmost választották a tizenhatodik Borászok Borászának, átadták a Borászok Barátja különdíjat és kihirdették, hogy ki nyerte a Jövő Borásza ösztöndíjat.

2022. 04. 27., 19:24
Egy anyuka zseniális ötlete: a gluténjelző kutya

Európában még sosem volt ilyen kutya, Nóra kiválasztott egy menhelyen élő kutyát, GoFree-t, majd a NEO és egy külföldi kiképző segítségével kiképezte ő maga gluténjelzőnek a kislánya mellé.

2022. 04. 26., 18:32
Itt a Villányi REDy új évjárata

Könnyed és vidám, de gyümölcsös, fiatalos, bulis, kedves, pimasz, vagány és izgalmas egyben. Nem akar több lenni, mint ami, de kevesebb sem. Pont olyan, mint a készítői, a fiatal és örökifjú villányi borászok.

2022. 04. 23., 17:11
Négy champion a portugieser világversenyen

A nyolcadik Portugieser du Monde champion díját két kategóriában osztrák, egy-egy kategóriában magyar és német borok nyerték el. A kiemelkedő boroknak járó aranyérmet összesen 18 bor érdemelte ki, közülük 11 magyar és 7 külföldi (szlovák, osztrák és német).

2022. 04. 22., 20:40
A fehérbor a legegészségesebb

Az életkor előrehaladtával jellemzően jelentkező elhízás hátterében meghúzódó tényezőket, illetve az alkoholfogyasztás hatását írják le.

2022. 04. 19., 15:36
Jön a portugieserek világbajnoksága

A portugieser (egykori nevén kékoportó) Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe.

2022. 04. 16., 17:42
Még mindig ez az egyik legizgalmasabb magyar vörösbor

Ha valaki pisztolyt szegezne a homlokomhoz azzal, hogy mondjak egy olyan magyar vörösbort, ami biztosan ízleni fog neki, különben meghúzza a ravaszt, magabiztosan ezt ajánlanám. Aztán persze elkezdenék imádkozni.

2022. 04. 16., 14:15
Az Egri Csillag Weekenddel indul a fesztiválszezon Egerben

Április 28-a és május 1-e között ismét borkedvelők és borászok töltik meg az egri Dobó teret, hogy megkóstolják az Egri Csillagok új, 2021-es évjáratát. A bortípus legismertebb, classicus tételeinek legfrissebb borait ilyenkor, tavasszal mutatják be az egri borászok.

2022. 04. 14., 11:50
A tökéletes húsvéti sonka nyomában

Mészáros Ádám, a BOTANIQ Turai Kastély Clarisse éttermének séfje, aki korábban Magyarország egyetlen két Michelin-csillagos éttermét is vezette, segít a tökéletes húsvéti sonka kiválasztásában és elkészítésében.

2022. 04. 14., 11:40
Megválasztották az öt legjobb magyar borászt

Megválasztották az öt legjobb magyar borászt. Jelenleg a szavazás második fordulója zajlik, amelynek eredményeként április 29-én fog kiderülni, hogy az öt döntős közül ki lesz a 16. Borászok Borásza.

2022. 04. 12., 19:04
Megnyílt a legnagyobb Culinaris

Az elmúlt időszak munkájának célja, hogy a Culinaris szélesebb vásárlói réteget szólítson meg, prémium szupermarketként az a hely legyen, ahol az alkalmi, különleges élelmiszerek beszerzése mellett a mindennapi bevásárlás is elintézhető.

2022. 04. 11., 19:47
Ez a hétéves villányi vörös nagyon él

Pikantériája, hogy bordeaux-i és burgundi fajták elegye. Ritkán ilyen szerencsés ez a párosítás. A cabernet-k, a merlot, syrah és a pinot noir azonban békésen megfér egymás mellett.

2022. 04. 04., 20:25
Két napig kávéban fürödhetünk

Április 9-10-én ismét a Millenárison zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenkettedik KávéBár Bazár. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával korlátlanul kóstolgathatnak harminc kiállító termékeiből.

2022. 04. 02., 20:12
A hét bora most egy bio champagne

Amikor 1847-ben Arany János Toldija pályadíjat nyer a Kisfaludy Társaság pályázatán, Champagne-ban már lerakták a Bérêche pezsgészet alapjait, amely 175 éve a család tulajdona.

2022. 04. 01., 12:09
Az első magyar natúr gin máris világhírű

A legújabb magyar gin brand több szempontból is nehezített pályára érkezett volna, de rögtön két rangos díjjal vívta ki magának a nemzetközi figyelmet: aranyérmet nyert a The Spirits Business versenyen, bronzot az IWSC Spirit 2022 mezőnyben.

2022. 03. 30., 17:09
Fogyatékkal élők segítenek a kijevi állatkertnek

Magyarország egyik legismertebb társadalmi vállalkozása, a fogyatékkal élő és a hátrányos helyzetű emberek integrációját előmozdító Fruit of Care is szeretne lehetőségeihez mérten segíteni az Ukrajnát érő orosz invázió kárvallottjain.

2022. 03. 30., 14:40
Bor is van, szörp is van

Áprilisban indul útjára az Etyeki Piknik 12, amelynek keretein belül immár havonta lesznek tematikus események Etyeken.

2022. 03. 23., 19:46
Lezajlott a Bocuse d’Or Europe első napja a Hungexpón

A zsűri tiszteletbeli elnöke Ana Roš, a két Michelin csillagos Hiša Franko tulajdonos-séfje. A szlovén séfnő nemcsak azért inspiráló, mert 2017-ben a világ legjobb női séfjének választották és 2020-ban étterme rögtön két Michelin-csillagot kapott, hanem azért is, mert tulajdonképpen ő tette fel Szlovéniát a világ gasztrotérképére. Jelenléte pedig azért is fontos, mert a következő szezonban végre Szlovénia is debütál a Bocuse d’Oron.

2022. 03. 22., 19:39
Boldog születésnapot, St. Andrea!

Stílusosan ünnepelte 20. születésnapját a St. Andrea szőlőbirtok, egy éppen 225 éves burgundiai borászat társaságában. Na, de hogy kerülnek a nagy múltú, világhíres Maison Louis Latourborai főszereplőként a St. Andrea egerszalóki ünnepi asztalára?

2022. 03. 22., 11:47
Élőben követhetjük 2022 legnagyobb gasztronómiai eseményét

Március 23-24-én, Budapesten rendezik meg a világ legrangosabb és legizgalmasabb szakácsversenyét, a Bocuse d’Or európai döntőjét. A szurkolók nyomon követhetik a magyar csapat és a többi ország látványos vetélkedését a vince.hu élő, helyszíni közvetítésével.

2022. 03. 20., 11:14
Villányra figyel a világ

Portugieser du Monde, Franc du Monde, Wine Travel Awards – mi ezekben a közös? Mindháromnak köze van Villányhoz, mindhárom nemzetközi megmérettetés, ezen túl mindháromra a tavaszi–nyáreleji időszakban kerül sor.

2022. 03. 17., 11:17
Indul az ínyencségek hete

Az idei tavaszi Étterem Hét 11 napon át, március 17-től március 27-ig tart. Ebben az időszakban ezúttal is fix áron kínálja 3 fogásos menüsorát 114 magyarországi top étterem.

2022. 03. 09., 18:57
Nászút helyett inni jó

Sorry, a címben egy kicsit csúsztatok. Mert hát dehogy jó nászút helyett inni. Nászúton inni, az a jó. De amikor Ipacs Szabó István frissen beszerzett két palackját egymás mellé teszem az asztalon, önkéntelenül egybeolvasom a két bor számomra kedves nevét. Hát így.

2022. 03. 07., 15:57
Ezért az étteremért érdemes Esztergomba menni

A séf célja: félretenni a dogmákat, és hosszas degusztációs menük helyett inkább teljesen egyedi, karakteres fogásokat varázsolni a vendégek elé, méghozzá a gourmet éttermek kiemelkedő színvonalán.

2022. 03. 03., 17:24
Először rendezik meg az Egri Csillag Hetet

Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet képviseletében így gondol az egri csillagra: „Kevés olyan borvidék van, ahol kiváló fehér és vörös házasításokat lehet készíteni. Eger ilyen. Fontosnak tartom, hogy az egri csillagon keresztül megmutassuk Eger kiváló fehérboros adottságait.”

2022. 03. 02., 18:10
Oroszország nem indul a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén

Oroszország visszalépésével tizennyolc nemzet - köztük Magyarország - csapatai vesznek részt a világ legrangosabb szakácsversenyeként számon tartott Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén, amelyet március 23-24-én rendeznek meg a Hungexpón, a Sirha Budapest szakvásár keretein belül.

2022. 03. 01., 16:51
Kiderült, melyik a legnépszerűbb magyar borvidék

Összesen közel 4200 fő töltötte ki a kérdőívet. A borfogyasztásról, borvásárlásról, illetve borturizmusról kapott eredmények megerősítették a korábbi tapasztalatokat, ugyanakkor érdekes eredményeket hoztak a vírushelyzettel kapcsolatban.

2022. 02. 22., 19:40
Különleges étterem nyílt Fóton

Az összetevők között a konyha használ folyami rákot, garnélát és kolbászt, de gyakorlatilag bármilyen helyi alapanyagot átemel a fogásokba. A füstölt ízek meghatározó alapjai a konyhának.

2022. 02. 19., 19:04
Ennél jobb argentin bort most nem tudnék mondani

Most azonban tényleg belezsibbadt a nyelvem a csodálkozásba. A pincészet új, Aventura (kaland) névre keresztelt sorozattal jelentkezett, amelynek nem titkolt célja a malbec legmélyebb rétegeinek felfedezése.

2022. 02. 17., 18:33
Magyar módszerrel a borhamisítás ellen

Az új technológia különlegessége, hogy fehér és vörösborok esetében, valamint egészen apró beavatkozás esetén is segíthet észlelni a hamisítást, a módszer továbbfejlesztésével tehát sokkal könnyebbé válhat majd az ellenőrök dolga.

2022. 02. 15., 18:59
Lötyimötyi furmint 1000 forintért nívós tokaji pincészettől

Nekem igazán szimpatikus, ha a borvilágát megszabadítjuk az elitizmustól, de ez azért a ló másik oldalának tűnik. Ha a furmint tényleg annyira fontos, ha a tokaji termelők azt szeretnék elérni, hogy a világban a magyar bor szinonimájaként emlegessék, akkor ez a bor finoman szólva öngól.

2022. 02. 14., 16:17
Ez a bor több mint furmint

A megszokott, fejünkben, ízlelőbimbóink emlékezetében élő borképleteken túlmutató élményt ad ez a bor. Egy kicsit újra tanítja, mi is az a bor.

2022. 02. 11., 19:30
A MONYO Brewing odacsap

A lisztérzékeny fogyasztóknak gluténmentes IPA-val, továbbá egy teljesen új termékkategóriával is bővült a MONYO Brewing szortimentje.

2022. 02. 08., 16:13
A furmint becsületbeli ügynek számít

Február utolsó hétvégéjén, a Furmint Február jegyében Köveskál Gasztrofalu vendéglátóhelyei és pincészetei hagyományteremtő szándékkal negyedszer rendezik meg a Furmint Napok - Köveskál eseményt.

2022. 02. 05., 19:05
Ilyen az igazi téli sör

A stout, akárcsak a porter felső erjesztésű, testes, fekete sör. Az O’Hara Irish Stout a műfaj szép példánya. Feketébb a feketénél, keserűbb a keserűnél. Mégis szeretjük.

2022. 01. 31., 19:10
Az ízletes rizike lett az év gombája

Mindenképpen érdemes szélesíteni a palettát, és kipróbálni a konyhában a vadontermő gombafajokat is, amilyen például az ízletes rizike.

2022. 01. 30., 11:38
Megvan az idei debreceni pálinkaverseny győztese

A tavalyi 1700 mintaszám után az idén több mint 2177 pálinkát neveztek, ebből 2169 tétel került a bírák elé. Magyarországon kívül Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is sok pálinkafőző nevezett.

2022. 01. 27., 18:03
Kiderült, kik palackozhatnak idén BalatonBort

Január 26-án a Dobosi Birtokközpontban összegyűlt a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság, hogy végigkóstolják a borászok által leadott mintákat. A nap végére kiderült, melyik borok feleltek meg a BalatonBor minősítés követelményeinek!

2022. 01. 25., 20:00
Új ízzel támad a csokoládémágus

A Griffé egy olyan egyedülálló mandula rocher, amelyben a mandulapálcikák frissen pörkölt fekete szezámmaggal és granolával találkoznak magas kakaótartalmú tejcsokoládéban.

2022. 01. 19., 16:42
Idén visszatér a Gourmet Fesztivál

2022. májusának utolsó hétvégéjén újra jelentkezik az ország és a régió legnagyobb gasztronómiai ünnepe, a Gourmet.

2022. 01. 18., 17:32
A magyar cukrász lekörözte az olaszokat

Riminiben, a legnagyobb olasz fagylaltkiállításon mutathatja be a tudományát hamarosan Fazekas Ádám cukrászmester, akinek pisztáciafagyija megnyerte az idei világbajnokságot.

2022. 01. 17., 11:12
Hamarosan kiderül, kik készíthetnek idén BalatonBort

A minden külső támogatás nélkül felépített stabil régiós márka az idei évtől készen áll mennyiségben is szintet lépni, valamint arra is, hogy legalább egy exportpiacon bemutatkozzon.

2022. 01. 15., 18:09
Nagy élmény az Öreg tőkék bora

Egy osztrák borbarátom mondta, amikor megkóstolta, látszik, hogy ennél a pincészetnél nagyon jól bánnak a fával. Bizony, a hordókezelést tanítani lehetne.

2022. 01. 13., 10:35
Fajsúlyos programmal készül a 10. Borkonferencia

Tizedik alkalommal találkozik a szőlő-bor ágazat krémje: szőlészek, borászok, jogászok, marketingszakemberek, szakújságírók, szakpolitikusok, az ágazat véleményformálói, hogy fajsúlyos kérdésekben „jussanak dűlőre”!

2022. 01. 11., 14:51
Ez lesz az utolsó Téli Etyeki Piknik

A böllérek 9 órára időzítették a pörzsölést, hogy ne kelljen a vendégeknek hajnalban kelni, tehát érdemes már reggel kilátogatni a Gasztrosétányra.

2022. 01. 05., 17:53
Itt a világ 15 legdrágább Michelin-csillagos étterme

Noha a Michelin-kalauzban akad pár pénztárcabarát hely is, azért azt a legtöbb gasztrokibic tudja, hogy a csillagos éttermek többségében egy sok fogásos ebéd vagy vacsora kisebb vagyonba kerül.

2022. 01. 03., 16:40
Ezek a legjobb hazai fehér- és vörösborok a Magyar Borszakírók Köre szerint

A Magyar Borszakírók Köre hatodik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér és vörös borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobbaknak ítélt Super 12 válogatásukat. A listára felkerült tételekből a szakmai szervezet tagjai egy fehér és egy vörös bort választottak ki a Magyar Bor Nagydíj 2021 nyerteseiként.

2021. 12. 30., 12:46
Ezekkel a pezsgőkkel búcsúzunk 2021-től

Egy csokorba szedtük az utóbbi idők legszebb pezsgőélményeit. Három champagne és három magyar pezsgő a kedvencünk, mi ezekkel búcsúzunk 2021-től egy szebb, vírusmentes jövő reményében.

2021. 12. 29., 17:44
A 10 legjobb magyar vörösbor 2021-ben

A fehérborok után összegyűjtöttük az idei év legemlékezetesebb vörösborait. Ezeket kóstoltuk, ittuk, szerettük a legtöbbször.

2021. 12. 27., 13:31

Az elmúlt években nemcsak a generációváltás okozott kihívásokat a munkaerőpiacon, a járványhatás is felforgatta az eddigi munkakultúrát. Nemcsak tudatosabbak lettünk, de kevesebbet is fogyasztunk. Ez pedig új szemléletet teremtett: a munkavállalók ma már elutasítják a klasszikus sémákat, és új módszerekre, motiváló, fenntartható munkakörnyezetre vágynak.

2021. 12. 13., 19:54
Nálunk van Európa legjobb karácsonyi vására

A European Best Destinations független utazási portál tíz napig tartó online szavazásán a budapesti rendezvényre 163 országból csaknem 25 ezer szavazat érkezett.

2021. 12. 07., 17:55
Ezek lesznek a trendi borok jövőre

Egy friss felmérés szerint, amelyet a német Sopexa cég készített több mint ezer – német, belga, holland, brit, kínai, japán, egyesült államokbeli és kanadai – borkereskedő bevonásával, a borvilág az elmúlt néhány év nehézségei után ismét optimistán tekint a jövőbe.

2021. 12. 07., 16:46
Különleges üzletet nyitott a Culinaris

A budai üzlet különlegessége a nemzetközi és hazai prémium italkínálat legjavának értékesítése, a soft drinkektől egészen az olasz vagy dél-amerikai borokig.

2021. 12. 02., 14:41
A Nyakas Pincészet főborásza nyerte idén az Év Bortermelője díjat

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

2021. 11. 30., 13:22
Világsiker lett a Tokajról szóló útikönyv

Ez a siker nem csupán ennek a könyvnek, de a Tokaji borvidéknek is fontos publicitást ad. Impozáns helyszínen, a Les Cordeliers-ben tartott díjátadóra a világ minden pontjáról 170 ország 983 szemlézett kiadványából kerültek ki a zsűri döntős jelöltjei.

2021. 11. 29., 19:26
Ilyen borokat csak Györgykovács Imre tud Somlóból kikalapálni

Bár a neve fogalom, soha nem emlegették úgy, mint az úgynevezett sztárborászokét. Imréről amúgy lepattan a hírnév. Ő csak teszi a dolgát, és olyan szinten önazonos, hogy ezzel meg is elégszik. Csöppnyi területen (0, 48 ha), kis tételekben készít világklasszis borokat Somló bazaltorgonái alatt.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL