Itt találod az összes cikket a „biztosítás” témában!
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre.
Az első két hét közel 33 ezer forintos átlagdíja 5 százalékos drágulásnak felel az előző éves átlagos, kampányban elérhető díjhoz képest. A Netrisk adatai alapján a „váltó” személyautósok átlagosan több mint 18 ezer forinttal olcsóbban köthették meg most a kötelezőjüket.
Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kgfb-kampány, amelynek során az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő kgfb-szerződését. Mivel a felmondási határidő, december 1-je idén vasárnapra esik, a váltásra vonatkozó döntést idén célszerű néhány nappal korábban meghozni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A november 2-án kezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, miközben biztosítójuk átlagosan 46 600 forintos indexdíjat ajánlott számukra, így a biztosításukat lecserélők átlagosan 29,6 százalékot spórolhattak – tájékoztatott saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő.
A vállalkozások számára mindig is kiemelt fontosságú volt a kockázatkezelés, hiszen váratlan események bármikor bekövetkezhetnek, amelyek súlyosan érinthetik a működést. A biztosítások piaca ezért különösen fontos szerepet játszik a magyar kis- és középvállalkozások életében. A Cégkassza Podcast a kövezetkő adása ezt a témát járta körbe Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetsége elnökének szakértői segítségével.
A biztosítók között egyre nagyobb a verseny a balesetmentes múlttal rendelkező autósokért, akik a novemberi kampány főszereplői lesznek – közölte a Netrisk. A biztosításközvetítő cég saját adatai szerint a legutóbbi kampányban a biztosítót váltók átlagéletkora meghaladta a 61 évet, a leggyakoribb autómárkák között ott volt a Suzuki, az Opel és a Volkswagen is.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány mintegy 800 ezer gépjárművet, köztük több mint 400 ezer személygépkocsit érint; az év végi váltási időszakban 70–80 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők.
A kötelező felelősségbiztosítási átlagdíjak visszafogottan, 3 százalékkal nőttek az idén az első kilenc hónapban, a cascóbiztosításoknál viszont 20 százalékos drágulás látható – közölte saját adatai alapján a Netrisk.
Az autósok fele egyösszegben fizeti az éves díjat, a készpénzes fizetés aránya 5 százalékra esett.
Az elmúlt két év nyári időjárása majdnem annyiba került a biztosítótársaságoknak, mint a 2016–2020 közötti fél évtized.
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja 2024 második negyedévében a jegybank kgfb-indexe szerint.
A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre egy hónap alatt közel 4300 kgfb-szerződést kötöttek a Netrisknél, az átlagos éves díj 6200 forint volt.
A nyaralóbiztosítások kötési folyamatát érdemes mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A magyarországi biztosítók 2024. II. negyedévi szerződésállománya 6,9 százalékkal, 870,7 milliárd forintos együttes díjbevételük pedig 11,8 százalékos haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a jegybank.
Az egy évvel korábbinál több utasbiztosítást kötöttek a nyár első két hónapjában a magyarok a Netrisk adatai szerint, az átlagdíj meghaladta 13 ezer forintot.
Az alkuszcégen keresztül 2024 első hat hónapjában 326 ezer kötelező felelősségbiztosítási szerződést kötöttek, ami 19 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakéhoz képest.
A magyar biztosítási piac kiaknázatlan potenciálú, azonban növekedését felemészti az infláció és az adóteher, így mára veszteséges ágazattá vált.
A kötelező biztosítások számához képest csökkent a károk gyakorisága, amiben a legtöbbet futó trolik, kamionok és csuklós buszok az éllovasok.
Egy külföldi nyaralás biztosítása fejenként napi ezer forint alatt is megúszható, arra azonban érdemes figyelni, hogy az utazásunk jellemzői alapján válasszunk az ajánlatok közül.
Valamennyi biztosító, amely ajánl kötelező felelősségbiztosítást, felkészült a július 16-ai rajtra, amikortól már rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni.
Lehet kérni olyan asszisztenciát, ami segít bevasalni a légitársaságokon a kártérítést. Van már biztosítás, amelyik automatikusan fizet ilyen esetekben.
A márciusi lakásbiztosítási kampány során élénkült a verseny, egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal, a 1 négyzetméterre eső biztosítási összeg azonban ennél ütemesebben, 7 százalékkal nőtt, az ár-érték arány tehát javult – olvasható az MNB közleményében.
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítással minden forgalomban lévő gépjárműnek rendelkeznie kell. Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor az üzembentartó elmulasztja a biztosítás megkötését vagy hatályban tartását. Ilyenkor minden érvényes biztosítás nélküli napra fedezetlenségi díjat számol fel a biztosító.
Beindult a nyaralási főszezon – közel 12 ezer forint az utasbiztosítások átlagdíja.
A biztosítók egy része már közzétette az új díjakat, amelyek egy évre jellemzően 5-25 ezer forint között vannak.
A tavaszt ugyan Olaszország nyerte a magyar utazóknál, de a nyár beköszöntével Horvátország már két alatt átvette a vezetést – derül ki a Bank360-nál kötött utasbiztosítások adataiból.
A biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak a kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 16 ezer bejelentés érkezett – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége.
2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, ez az összeg az előző negyedévi átlagot 7 százalékkal, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal haladja meg – tájékoztatott a jegybank.
A biztosított nyári utak hossza jellemzően 4-8 nap között mozog: az összes út 65 százaléka tartozik ebbe a körbe.
A hosszú hétvégékén jellemzően egy-egy várost látogatnak meg az utasbiztosítással külföldre utazók magyarok. Tavaly pünkösdkor átlagosan 5 napra kötöttek biztosítást 8800 forintért – olvasható a Netrisk összeállításában.
Annak , aki többet fizetett be a biztosítónak, visszajár a maradék biztosítási díj. A régi biztosítót csak addig a napig járó biztosítási díj illeti meg, amíg a kockázatviselése tartott.
A dízelmotoros, benzines, hibrid és elektromos új autók esetén az átlagdíj az idén 51-62 ezer forint volt.
Egy év alatt 9-ről 6 százalék alá esett a csekkes befizetések részaránya, ami a különféle kártyás fizetési formák további terjedése mellett a csekk elhagyásával járó díjkedvezményeknek is köszönhető.
Havi 600-800 forint ellenében elkerülhető a baleseti kártérítés és a mulasztási bírság is.
A rendkívüli felmondási időszaknak idénre vége, de új szerződést a 30 napig még élő eddigi helyett ezután is köthetnek a biztosítást váltók.
Lakosságarányosan a Balaton déli partján fekvő Zamárdi lett az „országos bajnok”.
Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk – hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbiztosítási szakértői.
Pár nap maradt már csak a kampányból.
A biztosítási feltételek 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést.
Átlagosan minden tizedik magyar család lakásbiztosítása korszerűbbé vált.
Elúszhat a lakásunk, ha elfelejtjük megkötni az új szerződést.
A Magyar Nemzeti Bank – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) indexének mintájára – negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzéteszi.
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az ügyfelek több mint 90 százaléka találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást.
Közel 20 éves lakásbiztosítást is megújítottak márciusban a Netrisken.
A nagyobb alapterületű és értékű, ezért drágább lakásbiztosítású ingatlanok tulajdonosai keresnek aktívabban kedvezőbb díjat a márciusi váltási kampányban, és szinte senki nem fizetne már csekken – derül ki a Bank360.hu lakásbiztosítás kalkulátorát használók eddigi ajánlatkéréseiből.
A Credipass és a Duna House szakemberei összeszedték, amit a lakásbiztosításokról tudni érdemes.
A kampány utolsó hetére várható a váltások 35–40 százaléka.
Márciusban évfordulótól függetlenül újraköthetik a lakásbiztosításukat a lakástulajdonosok vagy a bérelt lakásban élők.
A legtöbb biztosítást városnézésekre kötötték meg, az összes szerződés 41 százalékát tette ki az arányuk.
A különadók elvitték a biztosítók profitját, a díjbevétel is stagnált, az egyszeri díjas életbiztosítások különösen nagy ütést kaptak. Az utasbiztosítások száma és értéke viszont minden korábbi rekordot megdöntött.
Az MNB már évekkel ezelőtt megtiltotta a társaság életbiztosításainak magyarországi forgalmazását, de a 4700 magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat.
A kalkuláció alapján kiderülhet, hogy a meglévő biztosítónknál is tudunk kedvezőbb szerződést kötni.
Gergely Péter: a díjhirdetés az alapbiztosítások esetében nincs feltételekhez kötve.
A magas infláció, az emelkedett kamatszintek, a dráguló finanszírozási költségek következtében kialakuló magas piaci bizonytalanság jelentősen visszavetette a tranzakciós kedvet, még a legaktívabb piaci szereplők körében is.
A kártérítési limit káreseményként 10-100 millió forint és biztosítási időszakonként 10-200 millió forint között változik.
A kalkuláció során mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy a kedvezőbb díjat véletlenül se a szükséges fedezetek csökkentésével érjük el.
Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja – tájékoztatott az MNB
A Mabisz-tagok 123 milliárd forint biztosítási adót fizettek be a költségvetésbe tavaly.
A díjat késedelmesen fizető ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést.
Gergely Péter: a pénzügyi termékek közül a bankszámla után talán a lakásbiztosítás az, amelyet a legritkábban aktualizálunk.
Akár 300 ezer lakásbiztosítási szerződést is lecserélhetnek, ami a teljes állomány közel 10 százalékát teszi ki.
Új korszak kezdődik a magyarországi lakásbiztosítási piacon. Márciusban ugyanis mindenki lecserélheti a meglévő lakásbiztosítását, ennek eredményeként javulhat a helyzet az alulbiztosítottság szempontjából – közölte a Netrisk.
A sokszor évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt létrejött biztosítások összege nagymértékben elmaradhat az ingatlanok aktuális újjáépítési értékétől.
Az autósok közel 40 százaléka kiegészítő biztosítást is kötött a casco mellé.
A biztosításipiac.hu minden évben automatikusan megversenyezteti a felhasználók platformon kezelt biztosításait.
Szlovákia és Lengyelország is helyet kapott a dobogón.
Az új szerződések közel harmada már minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
Könnyen lehet, hogy az ajánlatokat összehasonlítva kedvezőbb konstrukcióra lehet váltani. Erre alkalmat ad majd a márciusi lakásbiztosítási kampány.
Fokozott óvatossággal érdemes kezelni a karácsony alatt előkerülő ünnepi kellékeket, legyen szó gyertyáról, mécsesről, csillagszóróról, mivel ebben az időszakban megkétszereződik a tűzesetek száma a Netrisk összeállítása szerint.
A szerződések több mint felét az utazás előtti napon vagy aznap kötötték.
A lehetőségről a biztosítóknak február 15-ig tájékoztatást kell adniuk.
A korábban piacon elérhető környezetvédelmi felelősségbiztosítások jelentős része nem felel meg a rendelet előírásainak.
A váltási lehetőség a hitellel terhelt lakások biztosításaira is kiterjed a biztosítások évfordulójától függetlenül.
A novemberben kötött lakásbiztosítások átlagos éves díja közel 35 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi közel 31 ezer forinttal.
Szinte minden cégnek van már valamilyen biztosítása. Leginkább kötelező és casco, de a vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítás is népszerű, miközben a kibertámadások ellen csak 100-ból 2 cég védekezik – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből.
Az ajánlás összhangban van az MNB Zöld Programjával és a tavaly megújított felügyeleti stratégiájával is.
Miközben a profitot viszi az állam, a bevételeket nem hozza a lakosság.
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
A személyautók átlagos állománydíja szeptember végén 52,5 ezer forintot tett ki.
Az idei kampányban a Suzuki, az Opel és a Volkswagen volt a három legnépszerűbb márka, ezekre a modellekre 25-29 ezer forintos éves díjjal lehetett új kötelezőt kötni.
A kampányban váltók mintegy 20 százaléka a most következő 3-4 napra hagyta a döntését.
A legmagasabb éves díj több mint 130 ezer forintot tett ki, a legalacsonyabb pedig kevesebb mint 8500 forint volt.
Akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja.
Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az év végi időszakban 80 ezer szerződésváltásra számít.
Felemás képet mutat a biztosítási piac: miközben az infláció nyolc év reálnövekedését veti vissza a legutóbbi két évben, a profitadótól eltekintve az idei év végére várhatóan jelentősen nő a biztosítók eredménye.
Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az éves kgfb-átlagdíjak 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot – derül ki a társaság összefoglalójából.
Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint idén az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd forintot tett ki.
Az elmúlt évek társadalmi-gazdasági kihívásai mindenki életére hatással vannak, de a fogyasztás visszafogása mellett egyre többen törekednek arra is, hogy tudatosabb megoldásokkal gondoskodjanak tartalékaik értékállóságáról. A lakosság jelentős része mozdult el a bankbetétek és a készpénz felől a befektetések felé – állapítja meg az NN Biztosító felmérésében.
Elképzelhető, hogy a 25 km/óránál nagyobb sebességre képes rollerek segédmotor-kerékpárnak minősülnek majd, utóbbiakra pedig jelenleg is kell kötelező biztosítást kötni.
Az éves átlagdíj a fővárosiak esetében 17, a nem budapesti szerződéseknél pedig 11 százalékkal emelkedett.
Hatalmas fölénnyel nyerte az egész nyarat Horvátország a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. A statisztika szerint az utasbiztosítás megkötését jellemzően az utolsó napokra hagyjuk, de ezt könnyen megtehetjük, derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
A casco átlagos éves díj elérte a 161 ezer forintot, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 133 500 forintnál. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a forgalomban lévő gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik ilyen biztosítással.
Romló nyereségesség, csökkenő díjbevétel, a biztosításokon is spóroló ügyfelek, ezt hozta 2023 eddig a biztosítóknak – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A repülőútra készülők számára számos esetben kedvezőbbek lehetnek a hagyományos utasbiztosítások feltételei, mint amit a fapados légitársaságok kínálnak – derül ki a CoverMe digitális biztosítási platform blogbejegyzéséből.
Éves összevetésben 26 százalékkal nőtt az augusztus első felében megkötött lakásbiztosítások száma, az átlagdíj 11 százalékkal nőtt és meghaladta a 36 ezer forintot – derül ki a Netrisk összefoglalójából.
A múlt héten országszerte pusztító vihart követően 104 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma és 64 százalékkal több szerződés született az egy héttel korábbihoz képest a Netrisknél.
Rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége kedden.
Az elmúlt hetek extrém időjárása miatt milliárdos nagyságrendű károkra számítanak a biztosítók.
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 2023. augusztus 1-jétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. – Alfa Vienna Insurance Group Zrt. – cégnéven folytatja tevékenységét.
A kgfb-díjaknál nagyobb mértékben, 15 százalékkal nőtt a cascobiztosítások átlagdíja az első félévben, amely így megközelítette a 139 ezer forintot.
A felvételi ponthatárok július 26-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése.
Utcahosszal megelőzött Horvátország minden más úti célt a magyarok körében a nyár eddig eltelt részében az utasbiztosítási adatok alapján – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
Mire szolgál az útlemondás biztosítás? Mire nyújt kártérítést? Ha bekövetkezik a baj – mit kell bemutatni a biztosítónak? A kérdésekre a CLB tájékoztatójában kapjuk meg a válaszokat.
Tíz év alatt meghétszereződött a nagy teljesítményű személyautók száma Magyarországon, az általuk okozott káresetek száma pedig több mint négyszeresre ugrott. A közutak rémei tavaly is a pótkocsis kamionok voltak, ezek okozták saját hibájukból a legnagyobb károkat.
Magyarországon az MNB mintegy 616 ezer önálló balesetbiztosítást tart nyilván, a szerződések száma hosszú évek óta stagnál. Mintegy 8 millió ember semmilyen balesetbiztosítási védelemmel nem rendelkezik.
A nyaraló magyarok 85 százaléka repülővel vagy autóval ment vakációzni júniusban, legalábbis az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk.
A biztosítási piacnak is fel kell vennie a versenyt az interaktív digitális megoldások terén, ha el akarja érni a Z generációt. A hazai Insurwiz startup olyan adatalapú InsurTech megoldást fejlesztett, amely a kárbejelentést és az elbírálási folyamatot is automatizálja.
Azok a megtakarítással kombinált életbiztosítások, amelyeket egy héten belül elindítanak, még biztosan mentesülnek a kamatjövedelemre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól.
Az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 665 forint volt, ami mindössze 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 620 forintos szintet.
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
Húsz éve nem változtattak az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás térítési összegein. A csonttörésre kiutalt pénz ma már az eredeti harmadát éri – írja a Bank360.hu.
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett.
Rekordot döntött idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
Az idei év első öt hónapjában eddig közel 100 ezer utasbiztosítást kötöttek, a 2022 májusa és 2023 májusa között kötött biztosítások száma pedig az előző két pandémiás évhez képest lényeges növekedést jelent.
A jelzáloghitelek thm-jében májustól fel kell tüntetni a kölcsönhöz kötelező lakásbiztosítás díját. A hitelfelvevőknek azonban nem muszáj rábólintaniuk arra a konstrukcióra, amit ajánlanak nekik.
Az életbiztosítási szegmens stagnált, de a vagyon- és felelősségbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási ágazatokban erőteljes volt a növekedés Magyarországon 2022-ben – derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből.
Noha a hazai lakosság 40 százaléka használ legalább heti gyakorisággal kerékpárt, e járművekre továbbra sem egyszerű az igényeknek megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban – derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elemzéséből.
Akinek volt lehetősége külföldre utazni az idei első negyedévben, az jellemzően középkorú vagy idősebb volt, autóval kelt útra, a legtöbben négy napra mentek. A legnépszerűbb úti célok között Ausztria és Olaszország szerepelt – derül ki a Genertel Biztosító szerződéskötési adataiból.
A 2008-as válságig kell visszamenni az életbiztosításoknál, hogy olyan rossz évet találjunk, mint a tavalyi. A nagyon magas infláció ellenére csupán egy százalékkal nőtt a díjbevétel, és elmaradt a decemberi befizetési hajrá.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss rendelettervezetében meghatározza a bankoknak, hogyan kell az ügyfeleknek bemutatniuk az új lakáshitelszerződések aláírása előtt a Magyar Nemzeti Bank lakásbiztosítási kalkulátorát.
Idén alig több mint 50 ezer forint az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja – derül ki a Netrisk összeállításából.
Tavaly közel ötvenezer egyéni utasbiztosítást kötöttek K&H-nál, ami több mint duplája az egy évvel korábbinak, ugyanakkor 18 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől.
A biztosítók 2022-ben közel 52,9 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárt fizettek ki, ami 45 százalékkal haladta meg 36,4 milliárd forintnyi agrárbiztosítási díjbevételüket. Ennek is köszönhető, hogy jelenleg számos gazdálkodónak új biztosítás után kell néznie, miután korábbi szerződését eddigi partnerbiztosítója felmondta.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja március elején évi 52 322 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 48 088 forinttal – a Netrisk Kgfb-index szerint.
Becslések szerint mintegy 650 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak 300 ezerre kötnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.
Több mint 3 százalékkal 14 679-re nőtt a múlt évben a személysérüléssel járó balesetek száma. Mindössze öt vármegyében javult a helyzet, a többiben és Budapesten viszont rosszabb lett.
A havonta vagy más rendszerességgel fizetendő életbiztosítások esetében az átlagos szerződéses időszak 10-12 év, ehhez képest a szerződések mintegy fele nem éri meg a tartam végét. A szerződések idő előtti megszüntetése komoly pénzügyi veszteséggel járhat.
A növénybiztosítási tevékenységen belül aszálykár-kockázatra is fedezetet nyújtó szerződésekkel is rendelkező nonprofit egyesületek saját tőkéje „kedvezőtlen irányba változott”.
A külföldre utazó magyarok közül minden negyedik Ausztriába ment az idei télen pihenni vagy síelni, harmaduk a téli sportok miatt kelt útra – derül ki a Bank360.hu három hónap utasbiztosítási adatait elemző összegzéséből.
A Magyarországon működő biztosítók 2022. I–IV. negyedévi adózott eredménye 35,84 milliárd forint volt, ez 56,6 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi – derül ki a jegybank tájékoztatójából.
2022. IV. negyedévben éves szinten 8 százalékkal emelkedett a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja; a kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek – tájékoztatott az MNB.
Az orosz-ukrán háborús konfliktus nyomán kialakuló bizonytalan geopolitikai és gazdasági környezet 2022-re már jelentős visszaesést hozott a biztosítási szektor tranzakciós aktivitásában.
Jelentős eltérés lehet a lakóingatlanok újjáépítési és a lakásbiztosításokban szereplő értéke között – derül ki a Netrisk összeállításából. A lakásbiztosítások alapján átlagosan 600 ezer forintba „kerül” egy négyzetméter, miközben számos nagyvárosban és Budapesten ennél jóval magasabbak az árak.
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január 1-jével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket.
Már ezeregyszáz milliárd forint ügyfélvagyont védenek a fogyasztóbarát otthonbiztosítások – tájékoztatott a jegybank.
A biztosítatlan autók után naponta fizetendő fedezetlenségi díj 2018 óta 84-91 százalékkal 650-1400 forintra nőtt, amit mindenképpen be kell fizetnie az érintett autósoknak.
A kátyúkárok kétharmadát az év első negyedévében jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni kátyúbiztosításról.
Ausztria bizonyult a legnépszerűbb utazási célpontnak a magyarok körében 2022 utolsó hónapjában a Bank360.hu utasbiztosítási adatai alapján.
A február 4-i vihar pusztításai megközelíthetik a tavaly január 30-i orkán okozta károkat, amikor közel 3,5 milliárd forint volt a károk összege – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége.
„A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” (VP3-17.1.1.-16.) című felhívás keretében csak „azon biztosítási szerződések díjához nyújtható támogatás, amelyek esetében a biztosítási díjak reálisak, ésszerűek”.
Csökkentek az életbiztosításokban lévő megtakarítások. A visszaesés fő oka a piacok rossz teljesítménye, de az is szerepet játszott benne, hogy nehéz eladni az adókedvezménnyel nem támogatott konstrukciókat. Ezt mutatja az is, hogy az szja-jóváírással segített nyugdíjbiztosítások száma szépen nőtt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca egy új, 2023. április végén érvénybe lépő jogszabály miatt. Az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetésével megkezdődött egy olyan szabálymódosítási csomag kidolgozása, amely élénkíti a versenyt a lakásbiztosítások piacán.
A tavaly december eleje óta eltelt másfél hónapban több mint 21 ezer utasbiztosítást kötöttek az utazás előtt állók, ami 85 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Januárban a csapadék okozza a legtöbb gondot a biztosítóknak: a múlt heti esőzések nyomán már 3,7 ezren jelentkeztek a biztosítóknál kárigényükkel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A lakásbiztosítási számok alapján 2,2 milliárd forintos a legértékesebb, jelenleg is élő szerződéssel rendelkező ingatlan – közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő.
2023. január 1-től nem kell magunknál tartani a forgalmit és a jogosítványt, amennyiben érvényesek és szerepelnek a hatósági nyilvántartásokban. Ha azonban baleset szereplői vagyunk, továbbra is meg kell adnunk a kárrendezéshez szükséges adatokat.
Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer gépjárműtulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását.
Akár hatmillió forintot is kifizethet az a síelő, aki nem köt utasbiztosítást és külföldi pályán szenved balesetet.
A két számjegyű infláció és az indexálás kombinációja magasabb díjakat eredményezhet a lakásbiztosításoknál.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek. A biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek, a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként – áll az MNB friss kgfb-indexében.
Ausztria és Olaszország volt a legnépszerűbb úti cél az utasbiztosítást kötők körében novemberben. A többség várost nézni utazott 3-4 napra, és bár a síszezon már elkezdődött, még mindig a tengerparti nyaralások voltak a népszerűbbek.
Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ez 14 százalékos növekedést jelent a Netrisk.hu adatai szerint.
Alig több mint két napja maradt közel egymillió gépjármű, köztük félmillió személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak csütörtök éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz.
Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli, így érdemes alaposan megfontolni, hogy váltsunk-e, és ha igen, melyik társasághoz vigyük a kötelező biztosítást – írja a Bank360.hu.
Az idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 436 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 9,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a szerződésállomány év végére túllépi a 460 ezres szintet.
Az égi kgfb-kampány első harmadában az ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat.
Megkerülhetetlenné vált az online ügyintézés az Aegon kutatása szerint, ám a magyarok 27 százaléka még mindig nem mozog annyira otthonosan a digitális világban, hogy kizárólag digitálisan intézze ügyeit.
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, az UNIQA egész Magyarországot lefedő kutatásából pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást.
Az MNB témavizsgálatának megállapítása szerint a biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, így csak kisebb hiányosságok merültek fel.
Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január 1-jére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója.
Az utasbiztosítási keresések alapján szeptemberben megmaradt a magyarok külföldre utazási kedve. Az idei nyár után az első őszi hónap is a 2019-es számokat hozta. Az utószezonban újra Olaszország volt a legnépszerűbb a nyári első Horvátország előtt.
Az idei II. negyedévben a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainál (folytatva az eddigi trendet) éves összevetésben 17 százalékkal nőttek a kárráfordítások. Az állománydíjak – hosszabb stagnálás, csökkenés után – 4 százalékkal emelkedtek 2021 azonos időszakához képest – olvasható az MNB friss KGFB-indexében.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. segítségével a Magyarországon működő vállalkozások akár 30 százalékkal is csökkenthetik biztosítási kiadásaikat.
A hazai biztosítási piac díjbevétele 2022 első felében elérte a 785 milliárd forintot, ami közel 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A pozitív képet árnyalja, hogy jelentősen megugrott a kárkifizetések mértéke.
A május-augusztusi viharszezonban viszonylag kevés kárbejelentéshez a korábbi éveknél jóval magasabb átlagos kifizetések társultak a Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint. A legtöbb kárt a januári orkán okozta.
A magyar turisták közül a legtöbben augusztusban és egész nyáron is Horvátországot választották külföldi nyaralásuk helyszínéül.
Az MNB 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a MetLife Magyarországi Fióktelepére többek között az ügyféltájékoztatást, a panaszkezelést érintő jogszabálysértések miatt.
Egy második autó A00-ás kategóriában kezd az új üzembentartónál, hiába van már jobb besorolása a bonus-malus rendszerben. A gépjármű tulajdonosának figyelnie kell a 2 éves szabályra is, mivel a besorolás csak ezen időtartam alatt érvényesíthető másik autóra.
Hozzanak felelős döntést a biztosításukról – javasolja a jegybank a NOVIS hazai ügyfeleinek.
A Magyar Nemzeti Bank rendkívüli adatbekéréssel, ezt követően folyamatos heti adatszolgáltatással, szükség esetén pedig külön témavizsgálat megindításával tekinti át, hogy a hazai mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykároknak az eddigiekhez képest gyorsítottabb felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó friss kormányrendeletnek.
A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből.
A nyár első felében 620 forint körül alakult az átlagos utasbiztosítási napidíj.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egyeztetést folytatott a Magyarországon működő biztosítók képviselőivel annak érdekében, hogy az aszálykárt elszenvedett gazdák kártalanítása minél zökkenő mentesebb legyen a jövőben.
A legtöbben továbbra is a családtagokra bízzák az üres lakás felügyeletét. Az egyszerű riasztóra 23 százalék bízza a lakóingatlant, a távfelügyeletet választók aránya pedig 17 százalékos.
Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Az utasbiztosítások közel kétharmada tengerparti nyaralásra szólt júniusban. A magyarok legnépszerűbb úti célja Horvátország, Olaszország a második helyre szorult vissza, a harmadik Görögország.
Az idén közel 250 ezer forintot költenének a vakációra átlagosan a nyaralást tervezők – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ez az összeg lényegében megegyezik a pandémia előtti szinttel. A vakációzók 55 százaléka 100–500 ezer forintos utazási költségvetéssel számol.
Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt.
2022. március 23-án sikeresen lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója. A társaságok 2022 szeptemberétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., Alfa VIG Pénztárszolgáltató Zrt. néven lesznek jelen a piacon.
Egyre népszerűbb az online biztosításkötés, bizonyos típusok esetében azonban sokan még most is ragaszkodnak a személyes interakcióhoz a tanácsadóval, illetve az ügyintézővel – állapította meg a KMPG és az NRC kutatása.
Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A kilenc hazai biztosító által kínált MFO termékek immár bő ötszáz milliárd forintnyi lakásvagyont védenek.
Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest – derül ki az MNB friss negyedéves kgfb-indexéből.
Márciusban és áprilisban még Ausztria volt a legnépszerűbb úti cél az online utasbiztosítást kötők körében, májusban viszont Olaszország ugrott az élre. Már sokan mentek tengerpartra, de még a városnézés volt a legnépszerűbb program – derül ki a Bank360.hu adataiból.
Erős viharok csaptak le az ország különböző részeire a múlt hét első napjaiban és néhol hétvégén is. A K&H-hoz a hét elejéig összesen 852 kárbejelentés érkezett. A károk felmérése megkezdődött, a társaság 100 millió forintos kártérítéssel számol.
Az előző évek korlátozó intézkedéseinek feloldása visszahozta az utazási kedvet. Az utasbiztosítások napi átlagdíja idén 720 forint, ami mindössze néhány százalékkal haladja meg a három évvel ezelőtti szintet.
Az MNB arra bíztatja a lakástulajdonosokat, hogy kössenek az átlagos lakásbiztosításokhoz képest kedvezőbb áron, magasabb védelmet nyújtó MFO-t.
Évről évre egyre többen használnak kerékpárt, azonban e járművekre továbbra sem egyszerű az igényeknek megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban. Az érintett biztosítók többsége csupán más vagyonbiztosításokhoz kapcsolt kiegészítő biztosításként nyújt védelmet a biciklikre.
Azok a gazdálkodók, akik Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben ezt külön igénylik, akár 70 százalékát is visszakaphatják idén befizetett agrárbiztosításai díjaiknak. A szankciómentes igénylésre május 16-ig van lehetőség.
A magyarok többségének még nincs magán egészségbiztosítása, miközben komoly igény mutatkozik rá a lakosság részéről – derül ki az EY 1000 fő bevonásával készült reprezentatív kutatásából.
Bár a digitális forradalom megköveteli a cégektől – így a biztosítóktól is –, hogy az online ügyintézés flottul menjen, de a személyes és telefonos ügyfélkezelés továbbra is ugyanolyan fontos: mindhárom oldalon ez az ügyfelek elvárása. A K&H Biztosító a próbavásárlások alapján kiemelkedő eredményt ért el mind a személyes, a telefonos és az elektronikus ügyfélkiszolgálásban.
Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.
Közel minden cégnek van biztosítása, leggyakrabban kötelező-, casco- és általános felelősségbiztosítást kötnek – derült ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. A mezőgazdasági cégek a legaktívabbak, 94 százalékuk rendelkezik valamilyen biztosítással. Választáskor az ár-érték arány a legfontosabb szempont, de a személyes ügyfélszolgálat is lényeges.
Pozitívan bírálta el az MNB a CIG Pannónia Általános Biztosító Nyrt.-t Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázatát.
A magyar lakosság 16 százaléka váltana tisztán elektromos vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha megtehetné, míg a megkérdezettek kevesebb, mint 1 százaléka rendelkezik most is környezetkímélő autóval – derült ki a Generali Biztosító reprezentatív felméréséből.
Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki 12 biztosításközvetítőre az összeférhetetlenségre és az érdekkonfliktusra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt.
A tavalyi IV. negyedévben 1 százalékkal csökkent a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja 2020 azonos időszakához képest. A fővárosi átlagdíjak 2021 végére 7 százalékkal csökkentek, míg a vidékiek két negyedéve változatlanok.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest – tájékoztatott a szövetség elnöke.
A lakáshitel felvétele általában több évtizedes elköteleződést jelent, ami jelentős anyagi és lelki terhet ró ránk. Felmerülhet bennünk a kérdés: mi történik, ha valamiért nem tudjuk majd fizetni a törlesztőrészletet? Cikkünkben erre a kérdésre javaslunk megoldást.
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A korábbi rekordévekhez képest 2021-ben a biztosítási piacon az M&A-tevékenység a közép- és kelet-európai régióban lecsillapodott. Bár 2020-ban a COVID-19 világjárvány a jelek szerint nem volt közvetlen hatással a régióbeli tranzakciók szintjére, 2021-ben a biztosítási M&A-tevékenység alábbhagyott, ami a lezárt tranzakciók alacsonyabb számában nyilvánult meg.
A Magyar Nemzeti Bank a továbbiakban nem tartja szükségesnek a biztosítók osztalékfizetési korlátjának fenntartását. Az osztalékok mértékénél viszont figyelembe kell venni a jegybank volatilitási tőkepuffer fenntartására vonatkozó ajánlását, s a változó hozamkörnyezetnek a tőkére gyakorolt hatását is.
A Capgemini legfrissebb kutatása szerint tíz biztosítóból csupán négy mondhatja el magáról, hogy kockázatfelmérése és árazása tény-és adatalapú, míg mindössze 18 százalékuk képes az adatok érdemi felhasználására a működés optimalizálása és a versenyelőny kialakítása érdekében.
Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk az előzetes adatok alapján; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.
A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
Már mind a hét piacon lévő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) termék esetében lehetséges az adatok újbóli megadása nélkül, akár azonnal szerződést kötni az adott biztosító honlapjára átnavigálva a jegybank online kalkulátorában. A kalkulátort indulása óta már több mint 20 ezer alkalommal látogatták meg.
A Generali az elmúlt években több mint 3000 „kütyükárt" regisztrált, összesen 200 millió forintos nagyságrendben.
Nincs, vagy alig lesz a kisgyermekes szja-visszatérítésnek kiszorító hatása az év végi rendkívüli befizetéseknél – tájékoztatták a Grantist az adójóváírásos megtakarítási megoldásokat nyújtó pénzintézetek.
Az MNB az átlátható és az ügyfélérdeket előtérbe helyező biztosítói kárrendezés támogatására vezetői körlevelet küldött az érintett biztosítóknak.
Jelentős informatikai fejlesztéseket és költségmegtakarítást, az IT részleggel való elégedettség növekedését hozta a hibrid munkavégzés bevezetése a Groupamánál.
Alig több mint két napja maradt a közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz.
11 százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei III. negyedévben 2020 azonos időszakához képest. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb.
Alig több mint egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak.
A nemzetközi piacokon már jól ismert, Magyarországon azonban még ritkán alkalmazott biztosítástípussal, a W&I-jal, vagyis szavatossági és jótállási igények biztosításával bővült a Hungarikum Alkusz Cégcsoporthoz tartozó HUNInsurance Biztosítási Alkusz Kft. termékportfóliója.
2021. október végéig mintegy 10 milliárd forintot fizettek ki növénykárokra a biztosítók, döntően a jégverések miatt. Időközben az agrártárca tovább emelte a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott keretösszegét, a gazdálkodóknak így jó esélyük van a 70 százalékos támogatásintenzitás kihasználására.
Fordulóponthoz érkezett az online banki és biztosítói ügyintézés, az ügyfelek többsége arra számít, hogy ezen a területen is a digitális megoldásoké a jövő.
Az elszálló alapanyagárak miatt rohamosan emelkedik a lakóingatlanok újjáépítési értéke, amit azonban a lakásbiztosítások feltételei még az éves indexálás mellett is csak nehézkesen követnek.
Változás történt a magyarok megtakarítási céljait felsoroló toplistán – derül ki a K&H biztos jövő indexéhez készített reprezentatív felmérésből.
Már öt termék esetében tud az ügyfél az adatai újbóli megadása nélkül, akár azonnal szerződést kötni az adott biztosító honlapjára átnavigálva, miközben a piacon lévő valamennyi Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási termék összehasonlítható a jegybank online kalkulátorában.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint majd, az év végi váltási időszakban 100 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők – tájékoztatot a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A koronavírus-járvány miatt a váratlan eseményekre való felkészülés kiemelt szerepet kapott a mindennapokban, ez pedig rövid, közép- és hosszú távon a biztosítások felértékelődését eredményezheti - derül ki a K&H összefoglalójából.
A magyarok döntő többsége még mindig saját zsebből fizeti a magánegészségügyi ellátást, miközben ez közel 60 százalékuk számára jelentős anyagi teher – derül ki az NN Biztosító felméréséből.
Magyarországon az emberek mindössze 15-20 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítási védelemmel, ami eltörpül a nyugat-európai országokban tapasztalható, akár 60-80 százalékot is elérő arányok mellett.
Sokan még mindig felesleges maceraként tekintenek a biztosításokra, óvakodnak tőlük. Máig él az a régi beidegződés, hogy kár esetén a biztosító úgysem fizet. Ideje félretenni ezeket az elavult érveket, mert ma már egyik sem állja meg a helyét.
Egyre éleződik a verseny a biztosítási piacon az újgenerációs digitális szereplők és a piacon már régebb óta jelen lévő biztosítótársaságok között – áll a Capgemini és az Efma nemrég megjelent World InsurTech Report 2021 című tanulmányában.
Generációváltásban, hatékonyabb ügyfélkiszolgálásban és értékesítésben való hathatós segítségnyújtást, valamint jogszabályi kötelezettségeik és adminisztrációs terheik csökkenését várja leginkább az a két biztosítási alkusz, melyek újonnan kívánnak csatlakozni a HUNPartner Program szakmai közösségéhez.
Az elmúlt hetekben jó híreket kaptak a téli sportok szerelmesei, ugyanis egyre több helyről lehetett hallani, hogy a népszerű síparadicsomokban idén nem marad el a szezon, a külföldieket is várják.
2021. október 1-i nappal a korábban a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület által kezelt, nagyságrendileg 1 milliárd forintnyi biztosítási szerződésállományt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. veszi át.
A legtöbben tetőbeázásra, betöréses lopásra, túlfeszültség okozta károkra kérnek extra biztosítást, azonban őszi hónapokban néhány nem várt fullánkos vendég is megkeserítheti a biztonságunkat.
A FBAMSZ által szervezett XVII. Biztosításszakmai Konferencia záróeseményeként átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítónak járó Biztosításszakmai Nívódíjat, amelyet idén a Mapfre Asistencia Magyarországi Fióktelepe kapta.
A Covid-hatás ellenére tavaly 4,7 százalékkal tovább nőtt a biztosítási szektor: az éves díjbevétel mértéke 1150-ról 1204 milliárd forintra emelkedett.
A kérdés az, hogy ki tud nagyobb szeletet vágni a tortából, ha az élet visszaáll a normális kerékvágásba.
Egyelőre csak nagyon kevesen élnek az egészségbiztosítások és egyéb konstrukciók lehetőségével. Az NN kutatásából kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája.
Célszerű mielőbb megkötni a nyaralóbiztosítást, mert a biztosítók nem azonnal nyújtanak védelmet: a szerződés megkötésére 15 nap áll a rendelkezésükre.
A kkv-k hazai és európai uniós szinten is a gazdaság hajtóerejének számítanak, éppen ezért fontos, hogy a szektor gyorsan átlendüljön a pandémia által okozott gazdasági nehézségeken. Ennek elősegítése érdekében hívta életre EnterPrize névre keresztelt, nemzetközi vállalkozásfejlesztő és szemléletformáló programját a Generali Biztosító.
Kilenc százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei II. negyedévben 2020 azonos időszakához képest.
A Netrisk-csoport megvásárolta a litván Edrauda.lt online biztosítás-összehasonlító portált üzemeltető társaságok 100 százalékos tulajdonrészét.
A magyarországi biztosítási piacon szerzett tapasztalatokra, az itt felhalmozott bankbiztosítási tudásra, valamint az OTP Bankkal kialakított stratégiai együttműködésre alapozva lép a horvát piacra a Groupama Biztosító.
Folyamatosan érkeznek a hétvégi viharkárról a bejelentések a biztosítókhoz.
A hétvégi viharok következtében több, mint 1100 kárbejelentést regisztrált az Aegon, Magyarország piacvezető lakásbiztosítója.
A jegybank online Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) kalkulátora új, kényelmi funkcióval bővült.
A koronavírus-járvány miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben.
Növekszik a bejelentések száma, de még messze a szezon vége.
2020 előtt az aktív korúak közel 60 százaléka vett már igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.
Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.
„Növekvő aggodalommal figyeljük a Nyugat-Európában zajló eseményeket, és bízunk benne, hogy hazánk nem szenvedi meg ennyire a szélsőséges időjárási események következményeit.”
A hétvégi viharok a becslések szerint másfél milliárd forintot meghaladó lakásbiztosítási kárt okoztak, a biztosítók több mint 5 ezer bejelentést fogadtak – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége; az érdekképviselet szerint a tényleges kárösszeg az első becslés többszöröse is lehet.
Fokozatosan változnak az utazással kapcsolatos szabályok, így érdemes tisztában lenni a külföldi utazás tervezése során azzal, hogy az úticélul választott országra érvényes-e az utasbiztosításunk.
A magyarok majd’ harmada kockázati vagy megtakarítási célú életbiztosítással csökkentené az utóbbi bő egy évben megtapasztalt egzisztenciális és egyéb kockázatokat.
A múlt hétvégi viharos időjárás miatt már több, mint 750 kárbejelentés érkezett a K&H-hoz. A társaság több kiemelt kárszakértője is a károk felmérésén dolgozik. A károk pontos összege még nem ismert, de a K&H becslései szerint akár 100 millió forint is lehet.
Tízből négyen a nyaralás alatt a lakásban lévő értékeiknek ideiglenesen más helyet keresnek – derül ki a K&H biztos jövő indexéből.
Az Európa-szerte bevezetett lazítások, a vakcináció és a magyar külügyi vezetés által kötött kétoldalú megállapodások miatt a korábban pislákoló utazási kedv egyre inkább felpörögni látszik.
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást.
A biztosítóknak újra kell gondolniuk értékesítési modelljeiket és azt, hogy miként tudnak kiváló ügyfélélményt, maximális értéket és zavartalan szolgáltatást nyújtani az ügyfeleknek.
Gyorsan reagáltak a biztosítók a koronavírus okozta üzleti sokkra: kiterjesztették az online értékesítést és hozzászabták szervezeti működésüket a távmunka biztosításához. 2021-ben a legtöbben a kibervédelemre terveznek költeni.
A lakásfelújítást tervezők döntő többsége, 72 százaléka kifestené az ingatlanját, míg a burkolatok korszerűsítése, cseréje a második helyen áll, utóbbit a 30-59 éves korosztály tagjainak 34 százaléka végeztetné el – derül ki a K&H biztos jövő indexéből.
Vadgázolásnál ki téríti meg az autós kárát? Mikor fizet mindenképp a közútkezelő? Mikor terhelheti felelősség a vadásztársaságot? Milyen biztosítás megkötése után fizetnek a társaságok? A válaszokat a CLB összeállításában olvashatja.
Akár 70 százalékát is visszakaphatják idén befizetett agrárbiztosításai díjaiknak azok a gazdálkodók, akik ezt az igényüket a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben külön feltüntetik. Bár az igénylésre június 10-ig lehetőségük van, a május 15-i határidőt követően már késedelmi szankcióra kell számítaniuk.
A digitalizáció a biztosítási szektorban is egyre hatalmasabb szerepet tölt be: a szolgáltatók egyre több információt érhetnek el életmódunkról, vezetési stílusunkról, egészségügyi adatainkról.
Magyarországon a gazdálkodók 16 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítóknak 2020-ban, 16,7 százalékkal többet az előző évinél, az állatbiztosítási ágazat díjbevétele 646 millió forintot ért el, 19,5 százalékkal nőtt a 2019-eshez képest.
Javulhat a magyarországi lakásállomány minősége az idén elindított államilag támogatott lakásfelújítási programnak köszönhetően, a korszerűsítések miatt azonban érdemes a lakásbiztosítási szerződéseket elővenni – közölte a K&H Biztosító.
A Generali ügyfeleinek száma hamarosan eléri itthon az egymillió főt, amit a vállalat jótékonykodással kíván emlékezetesebbé tenni.
A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt 3 százalék körüli volt a rendszeresen otthonról dolgozók aránya összevetve az irodai dolgozókkal. A tavalyi korlátozások elrendelésekor sokan váltottak otthoni munkavégzésre, amely kockázatokkal is járhat. Pláne, ha a cégtől kapott, komolyabb értékű informatikai eszközök is „hazaköltöztek”.
A Groupama Biztosító Minősített Fogyasztóbarát otthonbiztosítási terméke is elérhető az MNB honlapján kialakított ingyenes kalkulátor ajánlatai között.
Tovább bővült a Netrisk-csoport kelet-közép-európai online biztosításközvetítő platformja, miután a csoport megvásárolta a cseh Porovnej24.cz és a szlovák Netfinancie.sk összehasonlító portálokat működtető társaságok 100 százalékos tulajdonrészét.
A mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege minden eddiginél magasabbra, 11 milliárd forintra emelkedett idén. A gazdálkodók április 7. és május 15. között pályázhatnak a támogatásra, mellyel a biztosítások díjának akár 70 százalékát is visszakaphatják utólagos támogatásként.
Mire érdemes odafigyelni használt lakás vásárlás esetén, milyen tipikus hibák jelentkeznek az újépítésű ingatlanoknál, és hogyan előzhetők meg a komolyabb vízkárok?
A magyarok többsége saját bevallása szerint szabályosan hordja a maszkot, ha elhagyja az otthonát – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. 89 százalékuk szabálykövető, míg 11 százalékuk lazábban veszi az előírásokat. Az autós közlekedés során 38 százalékuk egyáltalán nem visel maszkot, 51 százalékuk csak akkor, ha idegennel vagy rokonnal utazik együtt, 11 százalékuk pedig minden esetben.
A jó idő beköszöntével indul a robogók szezonja is. Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás évi 5-6 ezer forintos átlagos díját a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének becslése szerint.
A jövőben „kiemelkedő digitális biztosító”-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg az állami Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális biztosító védjegyet. Így a K&H mind a banki, mind pedig a biztosítói oldalon rendelkezik már a Digitális Jólét Program elismerésével.
Az OTP Mobil már készülékbiztosítást is kínál a Simple alkalmazásban a Hello insurtech márkával való együttműködésnek köszönhetően. A biztosítás nagy előnye, hogy használt mobiltelefonra is megköthető. A cég legújabb reprezentatív kutatásából kiderült, hogy az applikációban történő biztosításkötésre a magyar lakosság 27 százaléka kifejezetten nyitott.
Vajon alkalmasak még az idősebb sofőrök a vezetésre, vagy már nem tudnak biztonságosan részt venni a forgalomban? Erre a kérdésre is választ ad a CLB legújabb blogbejegyzésében.
2020-ban gyakorlatilag összeomlott az utasbiztosítási piac a járványügyi korlátozások miatt. A Bank360 elemzői arról kérdezték a biztosítókat, hogy mire számítanak 2021-ben.
Drónvizsga, regisztráció, felelősségbiztosítás, légtérhasználati előírások maradéktalan betartása. 2021-től új szabályoknak kell megfelelniük a pilóta nélküli légi járművek üzembentartóinak. Az alapképzés, illetve a drónvizsga nemcsak a biztonságos üzemeltetés miatt fontos, de a biztosítási kártérítésnek is elengedhetetlen feltétele.
A Netrisk.hu adatai szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek (együttkötés, fizetés módja és ütemezése) kedvezményeivel azonban az emelkedés hatása sok esetben kiküszöbölhető.
Az 1831-ben Triesztben alapított Generali idén ünnepli 190 éves jubileumát. Ezt a történelmi évfordulót 2021-ben események sorozatával teszik emlékezetessé a munkavállalók, a tanácsadók, az ügyfelek és a közösségek számára mindazon országokban, amelyekben a Generali jelen van.
Az MNB értesítette a Colonnade Insurance S.A. biztosítót Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat.
Dinamikusan növekvő nyereség az élet szegmensben, csökkenő veszteség a nem-élet szegmensben 2020-ban a CIG Pannónia Biztosítónál. Nemzeti biztosítóként új stratégiával cél az erőteljes növekedés mindkét területen – derül ki a vállalat tőzsdei gyorsjelentéséből.
A fertőzésveszélynek erősen kitett iskolai pedagógusok és óvodai nevelők számára hirdet koronavírus-szűrési lehetőséget a Generali a Biztonságért Alapítvány.
Legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük az első díjrészletet azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik január 1-jével új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötöttek – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programra pályázatot benyújtó Groupama Biztosító Zrt.-t.
Az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készült országos kutatásból kiderült, hogy a legnépszerűbb felújítási célok a belső terek és a fürdőszoba felújítása, ugyanakkor előkelő helyen áll a nyílászáró csere, a fűtésrendszer korszerűsítése, illetve az ingatlan szigetelése is.
2021-től hazánkban is megváltozott a pilóta nélküli légijárművekre vonatkozó szabályozás, február közepétől pedig már szankcionálnak a hatóságok.
A pandémia egyértelműen megnövelte a magyar lakosság pénzügyi tudatosságát a kiadások racionalizálása és a megtakarítások erősítése terén – derül ki az NN Biztosító legutóbbi kutatásából. A válaszadók harmada a biztosításokat is a válságkockázatot enyhítő lehetőségek között említi.
Több mint 350 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz január elején a pár nappal korábbi földrengések miatt. A károk eddigi becsült összege 27 millió forint, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forint kár keletkezett.
A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért most célszerű kátyúbiztosítást kötni – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
Sok sofőr nincs tisztában a fizetős útszakaszok jogosulatlan használata után járó büntetésekkel. Pedig érdemes követni az aktuális változásokat, a most bevezetett amnesztia például sok feledékeny sofőrnek kedvezhet.
A biztosítási alkuszok mára a magyarországi biztosítási piac megkerülhetetlen szereplőivé váltak, és a jövőben az eddiginél is nagyobb szerep juthat a pénzügyi termékekhez kapcsolódó biztosításoknak.
Péntektől február végéig nyilatkozhatnak a Groupama Biztosító által felkínált, együttesen több mint 700 millió forint sorsáról a biztosító kgfb-s ügyfelei, akik a számukra felajánlott összeget megtarthatják vagy jótékony célra, az Országos Mentőszolgálat támogatására használhatják fel.
2020-ban több mint 14,5 milliárd forintnyi támogatott növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók, ami 28 százalékkal magasabb, mint az előző év 11,4 milliárdos díjállománya.
Idén immár 17. alkalommal ítélte oda a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó Biztosítási Nagydíjat.
Tavaly tovább növekedett a régióban a biztosítási szektor teljes díjbevétele, miközben az életbiztosítási üzletág évek óta tartó csökkenési trendje is megfordult. A pandémia által okozott általános bizonytalanságok valamint a gazdasági visszaesés ellenére a biztosítói tranzakciós piac 2020-ra még aktívabb és kompetitív lett mint 2019-ben.
Speciális garancia biztosítási termékkel lép piacra a Hungarikum Alkusz Cégcsoport legújabb tagvállalata, a HUNInsolex Biztosítási Vezérügynökség Kft., melyet az utólagos útdíjfizetési lehetőséget választó fuvarozó és szállítmányozó cégek részére ajánlja.
A Groupama Biztosító adatai szerint 2020-ban a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták.
A Budapest Bank új, a hazai bankszektorban egyedülálló biztosítási terméket vezetett be Budapest Extra néven, amely egyben kínál bankolásra, személyes vagyontárgyakra, valamint digitális tevékenységekre vonatokozó biztosítási védelmet.
A tulajdonosváltás nem érinti az Aegon ügyfeleit – közölte az Aegon Magyarország hétfőn az MTI-vel.
A Vienna Insurance Group AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) 2020. november 29-én megállapodást kötött az AEGON csoporttal az AEGON magyar, a román, a lengyel és a török leányvállalatainak megvásárlásáról.
A biztosítások piacán is érződik a koronavírus hatása. Az OTP Mobil megbízásából és a MABISZ szakmai támogatásával készült kutatás szerint a megkérdezettek 20 százaléka kifejezetten a járványhelyzet hatására kötött új biztosítást.
Alig több mint egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak.
Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem több tízezer vállalkozás számára is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek.
Bár minden második hazai háztartást negatívan érintett a koronavírus okozta válsághelyzet – sőt, a magyarok csaknem felének egyhavi vésztartaléka sincs –, épp ekkora arányban vannak azok is, akik ugyanakkora összeget terveznek félretenni az elkövetkező időszakban, mint a pandémiát megelőzően.
A hétfőn kezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban az érintett ügyfelek 26 600 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat. Ez az összeg 7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet – tájékoztatott saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.
A pandémia és a szociális távolságtartás alapjaiban változtatta meg a magyar fogyasztási szokásokat. A vevőkiszolgálásban is izgalmas időszakot élünk: most nemcsak a felkészültebb és kedvesebb személyzet, hanem a biztonságérzet megteremtése dönt a versenytársak között.
A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban még mindig több mint 1,1 millió gépjármű érintett, az elmúlt évek tendenciái alapján minden tizedik tulajdonos biztosítót vált.
A mai napon a Netrisk.hu – elsőként az online összehasonlító portálok közül – felvette kínálatába a hazai piacon elérhető első, az UNION Biztosító által kidolgozott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást (MFO).
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének várakozása szerint.
Növelte az egészségbiztosítások iránti keresletet a koronavírus-járvány, ami miatt csökkent a piac függősége a gépjármű-biztosításoktól Romániában.
A nyugdíjrendszereket is fenyegeti a világjárvány következtében kialakuló válság – derül ki az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Kutatás 2020-as adataiból.
Óriási a különbség a nagyvárosi és a vidéken élő magyarok hozzáállása között, ha értékeik védelméről van szó – derül ki a Generali legújabb felméréséből.
A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat.
A vezetni tanuló kisgyermekes anyukák éles helyzetekben, de biztonságos körülmények között is kipróbálhatják magukat.
A COVID-19 járvány miatt bevezetett korlátozások digitális lépéskényszerbe hozták a biztosítási szektort: megváltozott az értékesítési környezet, meg kellett teremteni a távoli munkavégzés feltételeit. Ezzel párhuzamosan a fogyasztói szokások is módosultak, a fogyasztási kosár részben átalakult a vírus hatására.
Időben célszerű gondoskodni a téli időszakban magukra hagyott nyaralóépületek biztosításáról, a nyaralóövezetek kiürülésével ugyanis jelentősen megnő mind a betörések kockázata.
A pandémia ellenére az idén is utaztak az emberek, főként az év elején, a járványt megelőző időszakban. A külföldi látogatásokat tudatosan, biztosítással megerősítve szervezték az utazni vágyók – derül ki a K&H Biztosító legújabb összeállításából.
A kijárási korlátozások a négy fal közé szorították az embereket, sokan azonban saját, vagy ismerősöktől, rokonoktól kölcsön kapott, esetleg bérelt nyaralóban vészelték át ezt az időszakot.
Jókora lendülettel nyitották az idei évet az utasbiztosítások: januárban 15, februárban 48 százalékkal több biztosítást kötöttek a tavalyi évhez képest, majd jött a járvány és a kijárási tilalom, amely derékba törte az utazási kedvet – közölte a K&H Biztosító.
Csatlakozott a Biztositasok.hu a HUNPartner Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-hez – közölte a HUNPartner csütörtökön.
A május 1-től augusztus 31-ig tartó idei viharszezonban okozott károk után a biztosítók akár a tavalyi összeg kétszeresét fogják kifizetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) számításai szerint.
Idén nyáron a legtöbben belföldi úti célok felé veszik az irányt, és bár biztosításról legtöbben inkább külföldi nyaralások alkalmával gondoskodnak, a baj nem ismer országhatárokat.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 50 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási és az életbiztosítási ágak problémás állománykezelése, informatikai biztonsági, vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, s általánosan nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését.
Cser Roland közgazdász, HR specialista szerint ugyan a biztosítási piac növekedésnek indult, de a bankoknak is komplex szolgáltatásokat kell nyújtaniuk a jövőben.
A K&H mobilbankjában pár lépésben azonnal megköthető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és a biztosítási díj is azonnal rendezhető. A mobilos kgfb-kötési megoldást a K&H 432 ezer mobilbanki eléréssel rendelkező ügyfele használhatja mostantól.
Sok ember nyaralási terveit húzta keresztbe idén a koronavírus járvány: azoknak, akik terveztek erre a nyárra vakációzást, csupán 24 százaléka tudja megvalósítani korábbi elképzeléseit – derül ki az OTP Mobil és a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából.
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad.
Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi, a biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége kedden.
A korábbinál is fontosabb, hogy az utazók pontos információkkal rendelkezzenek arról, hogy az adott útra megkötött utasbiztosításuk milyen védelmet nyújt.
A nyugdíjbiztosítások 2014-ben jelentek meg a K&H Biztosító termékkínálatában, de az elmúlt másfél évben megkötött nyugdíjbiztosítások adják a teljes állomány majdnem 40 százalékát.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület felkutatja és összegyűjti az élelmiszerfelesleget, majd eljuttatja azt a rászorulókhoz. A COVID-19 járvány kapcsán felmerülő szociális problémák kezelésében az Allianz Hungária Zrt. azonnali pénzadománnyal segíti a szervezet munkáját.
Sokkal többen támogatnák Magyarországon a gyorshajtás ellen bevethető átlagsebesség-mérés bevezetését – derül ki a K&H Biztosító biztos jövő felméréséből.
A 35-54 évesek tartanak leginkább attól, hogy a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt veszélybe kerül a munkahelyük. A felnőtt, városi lakosság körében mért 59 százalékhoz képest a 35-44 évesek 65 százaléka érzi veszélyben az állását, a 45-54 éveseknek pedig a 68 százaléka – áll a K&H friss felmérésében.
A Netrisk-csoport két meghatározó tulajdonosa, a TA Associates és az MCI EuroVentures a mai napon közös projektcégen keresztül megvásárolta a cseh és szlovák online biztosításközvetítői piacon vezető pozíciót betöltő Klik 100 százalékos tulajdonrészét.
Kevesen tudják, hogy a vezetékes vízkárok évről évre az élen szerepelnek a leggyakoribb lakáskárok listáján. A Generali 2020 első negyedévében közel fél milliárd forintnyi összeget fordított az ezekből eredő költségek fedezésére.
Idén elérheti a 12 milliárd forintot is a támogatott agrárbiztosítások díjállománya.
Tízből hat autós állítja, hogy betartja lakott területen belül az 50 km per órás sebességhatárt, különösen a nők, akiknek a 74 százaléka nem megy gyorsan városban – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.
Évek óta hasít az online vásárlás a hazai lakosság körében, mára a magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint. Nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban.
A Generali Biztosító a koronavírus járvány kitörése óta dolgozik azon, hogy valamelyest enyhíthesse a járvány hatásait mind ügyfelei, mind pedig a szükséghelyzetben lévők életében.
Nagy István agrárminiszter már benyújtotta a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Évről évre érdemes átböngészni a leggyakoribb lakáskárok listáját, hiszen amellett, hogy így könnyebben szabhatjuk saját igényeinkre a biztosításunkat, olyan lehetséges káresetekkel is szembesülhetünk, amelyekre korábban nem is gondoltunk volna.
Nem számíthatunk arra, hogy a biztosítási díjak mérséklődni fognak – mutat rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A Generalinál az egészségbiztosítási szerződések esetében az ügyfelek telekonzultációval vehetnek igénybe orvosi tanácsadást otthonról. A munkáltatók pedig a pajzs biztosítás kapcsán két új, a vírushoz kapcsolódó kockázatra köthetnek kedvező biztosítást munkavállalóik számára.
Május 15-ig pályázhatnak a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken.
A megtakarításos életbiztosítások esetében – a törvény által előírt – kötelező átvilágítást és az aláírást is teljes mértékben online, személyes jelenlét nélkül végezhetik el a Generali ügyfelei.
Gépjárműbalesetek esetén a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas e-kárbejelentő használatát javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A Groupama Biztosító egyszerűsítette a mezőgazdasági szerződéskötések folyamatát, hogy ezzel is segítse a gazdákat, akik e hét elejétől pályázhatnak az állami díjtámogatásra is.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) szavatolótőke helyreállítási tervének keretében több mint 100 ezer szerződéstől, közel 6 milliárd forint állománydíjú portfóliótól válik meg.
A Generali összeszedte a leggyakoribb biztosításokat érintő tévhiteket, amelyeknek nem szabad bedőlni.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet bevezetése óta szinte mindenki lényegesen több időt tölt otthonában. Normál körülmények között is a balesetek mintegy 50 százaléka a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik, ezt a speciális időszakot célszerű balesetbiztosítási védelemmel átvészelni.
A biztosítókra vonatkozó adatszolgáltatási standard, az IFRS 17, az eredetileg tervezettnél egy évvel később, 2023. január 1-től lép életbe – döntött a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB). A várható módosítások ugyanakkor már 2020. második negyedévében megismerhetők lesznek.
Tavaly kifizetődtek az OTP Egészségpénztár erőfeszítései a fejlesztések, valamint az új szolgáltatások bevezetése terén, a pénztár történetének egyik legsikeresebb időszaka volt 2019.
Az egyik legnagyobb mezőgazdasági biztosító adatai szerint a legjellemzőbb kár 2019-ben a jégeső volt. A tapasztalatok alapján biztosításra idén is nagy szükség lesz.
Idén két nappal korábban, legkésőbb február 28-ig kell rendezni a kgfb esedékes díjrészletét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk – közölte a Mabisz.
A viharciklon következtében csak a Groupama Biztosítóhoz 400 millió forintot meghaladó forint értékben érkezett kárbejelentés.
A magyarok többsége boldog, és a magány inkább tesz boldogtalanná, mint a pénz hiánya – derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából.
A Groupama Biztosítóhoz a hazánkon kedden és szerdán átvonuló vihar után több mint 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint, de a szakemberek szerint még további jelentős számú kárbejelentés várható. A legtöbb bejelentés Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett.
Sípályák zárva tartására kínál új szemléletű, teljesen digitális, blockchain alapú biztosítási megoldást az Aegon Biztosító.
Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított a Magyar Autóklub panasza nyomán. A szervezet problémákat jelzett a biztosítók által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjának meghatározásához használt bonus-malus rendszer szabályozásával kapcsolatban.
2019-ben várhatóan a 11,4 milliárd forintot is megközelíti a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya, ami 16 százalékkal haladja meg az előző évi szintet.
Nem-életági termékei elindításával új tevékenységet indít Magyarországon az életbiztosításban 22 éve piacvezető NN Biztosító – jelentette be Sztanó Imre elnök-vezérigazgató.
A Generali összesített adatai szerint az elmúlt két évben a szürke gépjárművel járó, fővárosi, 40-es férfiak kerültek a legtöbbször bajba.
Jobbról előzés az autópályán? Tartós haladás a leállósávban? Megfordulás a pálya kellős közepén? Az OTP Mobil legújabb, autópálya-ismereti felmérése alapján sok válaszadó szerint ezeknek semmi akadálya.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltani szándékozó autósoknak legkésőbb november 29-ig kell eljuttatniuk biztosítójukhoz szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmezteti a váltani szándékozó autósokat, hogy mivel a december 1-jei határidő vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását legkésőbb november 29-ig juttassák el biztosítójukhoz.
Az erős és korszerű biztosítási ágazat fontos szerepet játszik a gazdaság növekedésében, a pénzügyi stabilitás megőrzésében és a családok anyagi biztonságában – jelentette ki Varga Mihály a Magyar Biztosítók Szövetségének nemzetközi konferenciáján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kialakította a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) rendszerét, a minősítés elnyerésére 2020 január 10-től pályázhatnak a biztosítók – tájékoztatott Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.
Már kalkulálhatók az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai a MABISZ Díjnavigátoron, és a mabisz.hu-n tanulmányozhatóak az új fedezetlenségi díjak is, amelyeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A novemberben zajló év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek 25 000 forint körüli átlagdíjon kötik meg új szerződéseiket, amivel átlagosan csaknem 5 ezer forintot takarítanak meg a meglévő biztosítóik megajánlott új díjaihoz, az úgynevezett indexdíjakhoz képest – tájékoztatott saját adatbázisa alapján a Netrisk.hu.
Nemzetközi összehasonlításban a magyar kgfb-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában – állapította meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), emlékeztetve arra, hogy a biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb-díjaikat.
Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében – mondta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Még most is több mint egymillió gépjárműnek esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők; a váltáskor díjemelkedésre számíthatnak az autósok.
Lakossági vagyonbiztosítás, gépjármű-biztosítás és vállalati vagyonbiztosítás kategóriában is az Aegon kapta a független alkuszok nagydíját.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 108 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek közt a belső kontrollrendszer gyenge megfelelése, több biztosítási ág problémás állománykezelése és termékfeltételei, az ügyfélkommunikáció pontatlansága, illetve informatikai, kiszervezési és pénzmosás-megelőzési hiányosságok miatt.
A nyaralóövezetek elnéptelenedése megnöveli mind a betörések, mind a meghibásodások által okozott károk kockázatát. A nyaraló-biztosításokat jóval a téliesítés előtt célszerű megkötni.
A Netrisk.hu adatai szerint gyorsan nő a kiegészítő biztosítások népszerűsége: a megkötött lakásbiztosításoknak 59 százalékához igényeltek egy vagy több kiegészítő biztosítást is.
A magyarok közel fele tart attól, hogy utazás közben ellopnak tőle valamit, attól viszont kevesen félnek, hogy másnak kárt okoznak – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből.
Egy friss kutatás szerint külföldi nyaralás alatt a leggyakrabban a kisebb, orvosi ellátást nem igénylő betegségek és a poggyászunkban esett károk okoznak kellemetlenséget.
A nemzetközi Generali Csoport által 2019. április 2-án bejelentett tranzakció szerint a Generali Biztosító megvásárolta a magyarországi ERGO biztosítók teljes biztosítási portfólióját.
Az Air France és az Allianz együttműködése olyan biztosítást kínál a légitársaság utasainak, amely a két órát meghaladó késések esetén 50 eurót fizet.
Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal.
Vajon, melyik ország a magyar nők és a fiatalok kedvenc úti célja? Repülünk vagy inkább még mindig négy keréken indulunk külföldre pihenni? Kik indulnak felfedezni a világot egymaguk, és kik viszik magukkal a családot? Többek között ezekre az érdekességekre is fény derült a Groupama Biztosító kutatásából, mely a nyaralási szezon apropóján vizsgálta a magyarok külföldi utazási szokásait.
Az UNION Biztosító 2018. júliusi adatai szerint statisztikailag a Horvátországba autóval utazó, vízparton nyaraló 18-45 év közti magyarok kényszerülnek legtöbbször igénybe venni a biztosítási szolgáltatásokat utazásuk során.
Ítéletidő: a legtöbb káresetet, összesen 122-öt a Heves megyei Novajról jelentettek az ügyfelek.
A múlt hét végi és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt összesen mintegy háromezer lakásbiztosítással kapcsolatos kárbejelentésre számít az Aegon biztosító.
Külföldi utak esetében teljes védelmet az európai egészségbiztosítási kártya (eek) csak utasbiztosítással kiegészítve nyújt – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik az ügyfelek, Az utazási főszezon kezdete előtt a Netrisk.hu hétfő délelőtt díjátadó eseményen tette közzé, hogy az előző évben mely biztosítók termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.
A magyarok háromnegyede utánanéz egészségügyi panaszának, mielőtt orvoshoz menne. 70 százalékuk még az orvosi látogatás után is információt keres az ott elhangzottakról.
Már közel 180 ezren töltötték le márciusig a balesetek bejelentésére való mobilos alkalmazást. A papíralapú, „kék-sárgaként” ismert baleseti bejelentő digitális verziója egyszerűbben használható és pontosabb elődjénél.
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Groupama Biztosító közötti stratégiai partnerség a gazdák közvetlen, szakmailag hiteles informálását segíti.
Idén is számos időjárási kockázat sújthatja az agráriumot, azonban növénybiztosítás megkötésével kezelhetőek a komoly károk.
2019 első negyedévében 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja.
Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást a gazdálkodók, amely után 2019-ben mintegy 5 milliárd forint díjtámogatást vehetnek igénybe.
Már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.
A kárenyhítési alapból a termelő kizárólag akkor kapja meg a számára megítélt támogatás 100 százalékát, ha rendelkezik piaci növénybiztosítással is, egyébként csak 50 százalékos térítésre számíthat – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Akár az okostelefon böngészőjével, laptopon, tableten vagy asztali számítógépen is kitölthető a digitális kárbejelentő.
A Netrisk.hu adatai szerint 2018-ban 93 200 forint volt a megkötött teljes körű casco biztosítások éves átlagdíja, ami tíz százalékkal magasabb az előző évi 84 400 forintos értéknél. Az emelkedés egyrészt a növekvő gépjárműforgalom miatt megugró kárgyakoriságnak, másrészt a helyreállítási költségek folyamatos emelkedésének a következménye.
Az ügyfélbarát lakásbiztosítások jegybank által tervezett bevezetését úgy kellene megvalósítani, hogy az növelje a hazai lakásállomány jelenlegi 70 százalék körüli biztosítottságát, és ne kényszerítse díjversenyre a biztosítókat – mondta Sebestyén László, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) napokban újraválasztott elnöke a szövetség szerdai sajtóbeszélgetésén.
Tisztában van a kormány azzal, hogy a biztosítók félnek az idén megjelenő állami nyugdíjkötvénytől, szó sincs azonban arról, hogy egy barátságtalan akcióról lenne szó, inkább egy új versenytársként érdemes felfogni – mondta Gion Gábor államtitkár a Portfolio Biztosítás 2019 konferenciáján.
Pandurics Anett, a Posta Biztosító és Kisbenedek Péter, az Allianz elnök-vezérigazgatója is előadást tart majd a Portfolio Biztosítás konferencián.
Január elsejével több mint 135 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés szűnt meg.
Annak az 1,3 millió gépjármű-tulajdonosnak, aki év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, legkésőbb március elsejéig kell rendeznie az esedékes díjrészletét.
Az évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban növeli a kártérítés esélyét, ezért azt továbbra sem késő megkötni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A külföldre induló síelők átlagosan napi 820 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon eddigi időszakában.
Egy hét alatt kategóriájában Magyarország legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát a Mabisz január 8-án elindított digitális kárbejelentője.
A Groupama Biztosító külön kárrendezési folyamatot alakított ki. Az első e-kárbejelentést 24 órán belül rendezte a biztosítótársaság.
Elindult a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) új, digitális kárbejelentője, így január 8-tól egy esetleges baleset után az autósok már a mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset után a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) károk bejelentését – jelentette be Pandurics Anett, a szövetség elnöke.
Advent idején és karácsonykor megnő a tűzesetek száma – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának tájékoztatója a szerződések előzetes jóváhagyásáról.
Nagyobb arányú visszatérítést kapnak idén a támogatott agrárbiztosítást kötő gazdák, mivel idén nyáron 4 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét.
Idén is a tűzesetektől féltik legtöbben az otthonukat az Aegon idei Nagy Lakástesztjének kitöltői közül, miközben a csőtörés okoz leggyakrabban kárt.
A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel.
A nemzetközi Generali Csoport jóváhagyta a vállalat új, hároméves stratégiai tervét.
A magyar netezők háromnegyede tesz valamilyen óvintézkedést bankkártya adatai védelme érdekében.
8-10 százalékkal emelkedhetnek az előző évhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai.
A Generali statisztikái szerint tavaly november 1-je és idén február 28-a között közel 16 ezer kárbejelentés történt, a kifizetett kárösszeg elérte a 4,5 milliárd forintot.
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: