Az utasbiztosítások térítik a koronavírus-fertőzés miatti kezelést is

2020. 06. 24., 13:00

Június 18-ával jelentősen enyhültek a külföldi utazásokkal kapcsolatos korlátozások, Európa legtöbb országába immár korlátozás nélkül utazhatunk. A koronavírus okozta bizonytalanság azonban korántsem múlt el, a járványügyi helyzet országról országra gyorsan változhat. E bizonytalan helyzetben a korábbinál is fontosabb, hogy az utazók pontos információkkal rendelkezzenek arról, hogy az adott útra megkötött utasbiztosításuk milyen védelmet nyújt.

Az utasbiztosításokban szereplő sürgősségi orvosi, illetve kórházi ellátási költségeket (a szerződésben szereplő egyéb járulékos költségekkel együtt) koronavírus-fertőzés esetén ugyanúgy téríti, mint más megbetegedések esetében. Nem tartozik ugyanakkor a térítés körébe sem a karanténnal kapcsolatban felmerülő többletköltség, sem a fertőzés veszélye miatt visszamondott utazások költsége. Az általuk lemondott utakat az utazási irodák, a törölt repülőjáratokat az adott légitársaságok kötelesek az utasnak visszatéríteni.

Az utasbiztosításokat nyújtó biztosítók kikötik, hogy a fedezet csak olyan földrajzi területekre terjed ki, amelyek nem szerepelnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által kiadott „Utazásra nem javasolt térségek” listáján. E folyamatosan frissülő oldalon ugyanakkor szerepelnek „fokozott biztonsági kockázatok rejtő országok” is (e listán van jelenleg Olaszország is), amely célpontok jelenleg is szerepelnek az utasbiztosítók kínálatában. Koronavírus miatti járványveszély miatt utazásra nem javasolt térségként mindössze Kína Hupej tartománya van a listán feltüntetve.

Mivel a lista napról napra változhat, a biztosítók az ügyfelek érdekét szem előtt tartva a kiutazás napján érvényes besorolást tekintik mérvadónak, negatív átsorolás esetén az utasbiztosítás lejártáig továbbra is az eredeti feltételek szerint térítenek.

„Egyelőre főként a környező országok irányába (Ausztria, Horvátország, Szlovákia) érezhető a szabadidős forgalom élénkülése, ám a repülőgépjáratok fokozatos visszaépülésével várhatóan a távolabbi célpontok irányába is erősödni fog az utazási kedv – magyarázza Molnár László, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja. – Az egy- vagy kétnapos utazások során az utasbiztosításnak ugyanolyan fontos szerepe van, hiszen egy parndorfi bevásárlóút során ugyanúgy felléphetnek problémák, mint egy kéthetes nyaralás során.”

Meghiúsult utazás esetén az utasbiztosítás díja visszajár

Az utazás körüli bizonytalanság miatt sokan az utolsó pillanatra hagyják az utasbiztosítás megkötését. Ez szükségtelen óvatosság, mivel az utazás kezdete előtt a szerződő bármikor kérheti a teljes biztosítási díj visszatérítését.

Most sem ad elegendő védelmet az Európai Egészségbiztosítási Kártya

Az EU-ba szervezett külföldi utak esetében teljes védelmet az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) is csak utasbiztosítással kiegészítve képes nyújtani. Az EEK értelemszerűen az egészségügyi ellátással közvetlenül kapcsolódó költségeket fedezi (beleértve a koronavírus-betegséget is), ugyanakkor nem fedez olyan kapcsolódó kiadásokat, mint például a betegszállítás költségei, az utastársak és hozzátartozók utazásával kapcsolatos kiadások, a poggyászkár, valamint a külföldön kiemelt jelentőséggel bíró 24 órás telefonos asszisztenciát sem nyújt a bajba került utasnak.

Ha a rászoruló utas magánszolgáltató intézményben látják el, a kártya az ellátásnak csak egy részét fedezi. Emellett számos országban az állami szolgáltatók esetében is önrészt kell fizetni az ellátásért, egyes uniós államokban pedig visszatérítéses rendszer működik, vagyis az ellátás és a gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülőnek kell megelőlegeznie.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-01 13:54:14
Teli a kert ribizlivel: pár éve elültettünk néhány tövet, most meg nem győzzük szüretelni. Nem panaszkodom, nehogy félreértsék, csak a sok agrárkudarc után magamnak is meglepő, hogy valami sikertörténetté vált.
2024-06-01 09:10:00
A kedvezőtlen gazdasági kilátások és a drága források miatt a magyar vállalatok kivárnak a termék- és szolgáltatásfejlesztéssel, inkább a meglévő ügyfélkörük megtartására, jobb kiszolgálására, valamint belső folyamataik hatékonyságának javítására törekszenek – derül ki a K&H innovációs index felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS