Ő lett Magyarország legjobb hegesztője

Ő lett Magyarország legjobb hegesztője
2022. 07. 17., 10:13

Hagyományteremtő jelleggel rendezte meg Miskolcon az I. Syrius Országos Hegesztőversenyt a névadó cég a Fémipari Szakember csoport alapítójával Varga Zoltánnal együttműködve. Az eseményre az ország minden pontjáról jelentkeztek hegesztők, akiknek egy nehezített hegesztési feladatot kellett megoldaniuk. A neves szakemberekből álló hattagú zsűri a 26 éves Baksa Szilárdot találta a legjobbnak.

Július elején a Magyar Hegesztési Egyesület (MAHEG) a Miskolci Egyetem Anyagszerkezettani és Anyag- technológiai Intézet, és a Hegesztési Szakosztály közösen Hegesztési Nyári Egyetemet szervezett, amelynek célja az volt, hogy ismeretszerzési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson a hegesztés iránt érdeklődő hallgatók részére.

Ezzel egy időben a Syrius Weldtech Zrt. a Fémipari Szakember csoporttal együttműködve megrendezte az I. Syrius Országos Hegesztőversenyt. Toma Zoltán, az esemény névadó vállalatának tulajdonosa arról beszélt, évek óta tervezték, hogy a hegesztő szakembereket egy országos rendezvényen még közelebb hozzák egymáshoz.

„Fontosnak érezzük, hogy a szakmérnök és a technológus közelebb kerüljön a szakmunkáshoz. Amit a mérnök előír, azt a hegesztő nem minden esetben tudja azonnal megvalósítani a gyakorlatban, ezért is szerettük volna, ha az iparági szereplők eltöltenek egy napot együtt és tanulnak egymástól, összecsiszolódnak” – fogalmazott a főszervező.

Toma Zoltán elmondta, hogy 15 jelentkező érkezett az ország több településéről a versenyre, egy függőleges hegesztési feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek. Mint mondta, rengeteg a kókler a szakmában, de akik megjelentek, mind letettek már korábban valamit az asztalra. Ezt bizonyítja, hogy kivétel nélkül mindenki jól szerepelt, és bár a „vizsgadrukk” miatt számítottak ügyetlenkedésre, pozitívan csalódtak a verseny lebonyolítása során.

A zsűrit hegesztő szakoktatók és nemzetközi gyakorlattal rendelkező hegesztő szakemberek alkották, akik menet közben is figyelték a versenyzőket, félúton és a munka végén is értékelték őket. Bíró Pál zsűritag külön örömként értékelte, hogy a mezőnyben több tehetséget is megismerhettek.

„A legtöbb versenyzőn szemmel látható volt, hogy próbálja a legjobbat kihozni magából. Ez a szakma viszont a türelemről szól, akkor érik be a gyümölcse, ha valaki nem kapkod. Szeretnénk a hegesztő társadalmat összetartani és úgy érzem, hogy ez a verseny tökéletes lépés volt ezen az úton. Van remény, hogy a magyar hegesztés méltó legyen régi nagy híréhez, éppen ezért hagyományteremtő jelleggel jövőre is tervezzük az esemény megrendezését” – közölte Toma Zoltán.

A versenyt a legfiatalabb induló, a 26 éves zalaegerszegi származású, Budapesten dolgozó Baksa Szilárd nyerte meg.

„Szerettem volna felmérni a tudásomat a mai hegesztő-társadalomhoz képest. Az esélytelenek nyugalmával mentem oda, nem is tudtam igazán, hogy mire számítsak, hiszen korábban hasonló megmérettetésen nem jártam még. Nagyon jó hangulatban telt a nap, a szervezők mindent biztosítottak számunkra, az pedig hab volt a tortán, hogy az eredményhirdetésen én örülhettem a legjobban” – nyilatkozott a győztes, aki ha teheti, 2023-ban indulni szeretne a címvédésért.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS