Paksi bővítés: az első beton öntésére januárban vagy februárban kerülhet sor

Paksi bővítés: az első beton öntésére januárban vagy februárban kerülhet sor
2024. 11. 18., 11:18

A paksi bővítésben felpörögtek az építési munkálatok, a következő fontos lépés az első beton, amely legkésőbb 2025. január-februárig várható – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén számolt be a Paks II. projekt aktualitásairól, hangsúlyozva: az építkezési munkálatok a legszigorúbb biztonsági és szakmai előírások betartása mellett zajlanak.

Mindkét blokk alatt lezárult a talajkitermelés ötméteres mélységig, ez másfél millió köbméter földet jelent, s így megindulhatott a talajkiemelés is 23 méteres mélységig. Véget ért a résfalazási munka is, amit német alvállalkozó végzett. A talajszilárdítás jelenleg is zajlik, összesen 75 ezer furatot kell elkészíteni, ebből 35 ezer már megvan. A két hosszú gyártási idejű berendezés egyike, a 730 tonnás zónaolvadék-csapda már megérkezett Paksra, a másik, a 330 tonnás reaktortartály gyártása pedig jelenleg is zajlik – sorolta a miniszter a paks2.hu tudósítása szerint.

Az első beton öntésére legkésőbb jövő januárban vagy februárban kerülhet sor – mondta Szijjártó, hozzátéve: a beruházás innentől kezdve már a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint is építés alatt álló nukleáris erőműnek fog minősülni.

Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL