Az Üzletem.hu összefoglalója.
10 milliárd forintra pályázhatnak a Zöld Nemzeti Bajnokok
Tízmilliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére szerdától lehet jelentkezni.
1,5 milliárd forintot kaptak a nehéz helyzetbe került borászatok
1,5 milliárd forint támogatást kaptak 2021. végén azok a borászatok, amelyeknek komoly értékesítési nehézséget okozott a koronavírus-járvány vendéglátást és turizmust érintő hatása.
Családi adó-visszatérítés: január 14-ig javíthatók, módosíthatók a nyilatkozatok
A családi adó-visszatérítésre 835 ezer nyilatkozat érkezett tavaly, ennek 81 százalékát online töltötték ki és csak 132 ezer volt a papíralapú dokumentum – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. november: 4 millió 677 ezer foglalkoztatott
2021 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 677 ezer fő, a munkanélküliek száma 179 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Mire vágytak 2021-ben a pályakezdő fiatalok?
Pozitív munkahelyi légkör, támogató vezetők és egyértelmű előrelépési lehetőségek – ezeket keresik ma leginkább a pályakezdők, ha munkahely választásról van szó! A Covid-19 harmadik hulláma jelentős változásokat hozott a fiatal munkakeresők preferenciáiban. Több stabilitást és figyelmet, kevesebb rugalmasságot és kihívást keresnek a pályakezdők.
A megbízóikkal is kibabrálnak az adócsaló őrző-védők
Szinte már nem telik el hónap anélkül, hogy az adóhatóság ne tárna fel újabb, az adófizetési kötelezettség szándékos elkerülésére építő, őrző-védő szolgáltatást nyújtó céghálót. Nem árt tudni, hogy a felderített visszásságok a megbízóknál is negatív adókövetkezményekkel járhatnak.
Új utak a zöldenergia értékesítésében – Irány a szabadpiac?
Miközben egyre több piaci szereplőnek okoz nehézséget az egekbe szökött energiaárak mellett a működéséhez szükséges energiamennyiség beszerzése, az állami ösztönző programok már nem tudnak valós üzleti haszonnal kecsegtető alternatívát nyújtani az erőművek fejlesztőinek.
Több mint 132 ezer használt személyautó állt forgalomba 2021-ben
2021-ben a DataHouse adatai szerint 132 205 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Babaváró hitel: 2022 év végéig további 1000 milliárdos volumen érkezhet még a piacra
A Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét.
Nemcsak a pozitív fogyasztói vélemény számít
A Gazdasági Versenyhivatal is részt vett az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok közös vizsgálatában, amely az online kereskedelemben közzétett fogyasztói értékeléseket tekintette át.
Meddig fogyaszthatóak a „lejárt” élelmiszerek?
Egy doboz konzerv vagy egy üveg ásványvíz a lejárat után akár 1 évig is jó lehet még.
Tizenkét magyar startup utazhat Las Vegasba
Az INPUT Program és az Express Innovation Agency közös szervezésében tizenkét magyar startup mutatkozhat be a Consumer Electronics Show-n (CES), Las Vegasban, 2022. január 5-7. között. A résztvevők a rendezvényt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a Szilícium-völgyben.
Itt a világ 15 legdrágább Michelin-csillagos étterme
Noha a Michelin-kalauzban akad pár pénztárcabarát hely is, azért azt a legtöbb gasztrokibic tudja, hogy a csillagos éttermek többségében egy sok fogásos ebéd vagy vacsora kisebb vagyonba kerül.
Szokásos évzáró összegzésünk következik.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.