A gigabírságba belerokkan a gyógyszergyár

2020. 10. 22., 11:30

Több mint nyolcmilliárd dollárra büntették a Purdue gyógyszergyárat az opiátválságban játszott szerepéért – jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.

A Sackler-család többségi tulajdonában lévő Purdue Pharma gyártotta az OxyContin nevű, opiáttartalmú erős fájdalomcsillapítót, amely kábítószer-függőséget okozhat. A gyártó eltitkolta a szer kártékony mellékhatásait, az orvosok pedig indokolatlan esetekben is felírták e gyógyszert. Sőt, mint a tavalyi büntető perekből is kiderült, egyes orvosok kábítószer-kereskedőkkel összejátszva írtak recepteket.

Az elmúlt húsz évben az opiáttartalmú szerek túlzott fogyasztása, vagy túladagolása miatt mintegy 470 ezer amerikai halt meg.

A szövetségi igazságügyi tárca három rendben emelt vádat a Purdue Pharma ellen, és szerdán vádalku született a tárca és a gyógyszergyár, illetve a Sackler-család között. Ennek értelmében a gyógyszergyár elismeri bűnösségét a szövetségi bíróságon abban, hogy megkárosította az Egyesült Államokat, hamisan reklámozta az OxyContint, és becsapta az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletet (FDA) is 2007 és 2017 között.

A Sackler-családnak a saját vagyonából 225 millió dollár büntetést kell befizetnie a szövetségi államkasszába, továbbá a gyárnak több mint 2,8 milliárd dollárt kell elkülönítenie a polgári peres eljárásokra. Több tagállamban ugyanis ezerszámra indítottak kártérítési pereket a gyár és tulajdonosai ellen. Az összesen 8,3 milliárd dollárra rúgó büntetés többi részét a gyárnak kell majd kifizetnie, bár csődeljárás alatt áll.

A vádalku értelmében a Sackler-család elveszít minden ellenőrzést a cég felett, amely a vállalat elleni csődeljárás miatt lényegében már folyamatban van, és a vállalat úgynevezett közprofit-szervezetté alakul, amelynek ingyenesen vagy nagyon alacsony áron biztosítania kell a kábítószer-túladagolás ellen, vagy a kábítószerfüggés kezelésére alkalmazott gyógyszereket. A vállalatnak hozzá kell járulnia az egyes tagállamokban szervezett kábítószer-ellenes programok finanszírozásához is.

A megállapodást még jóvá kell hagynia a csődbíróságnak is, a Purdue Pharma ellen ugyanis 2019-ben megindult a csődeljárás.

„A Purdue mély sajnálatát fejezi ki és vállalja a felelősséget a múltban elkövetett hibáiért” – írta közleményében Steve Miller, a cég elnöke. Leszögezte: „a Purdue mára már teljesen megváltozott (...), lecseréltük a teljes vezetőséget, megváltoztattuk gyártásunkat és ellenőrzési mechanizmusainkat is”.

A megállapodás ugyanakkor nem mentesíti a Sackler-család tagjait és a vállalat korábbi vezetőit a büntetőjogi felelősség alól. Az ellenük folyó bűnügyi vizsgálat jelenleg is folyamatban van.

„A mai megállapodás alapvető fontosságú a minisztérium azon erőfeszítéseinek sorában, amelyekkel elszámoltat mindenkit, akinek része volt az opiátválságban” – jelentette ki Jeffrey Bossert Clark, a szövetségi igazságügyi tárca munkatársa, aki az opiátválsággal kapcsolatos ügyekkel foglalkozik.

A Purdue „praktikáit” 2016-ban a Los Angeles Times című lap oknyomozó riportja tárta fel. A lap munkatársai kiderítették azt is, hogy a gyógyszergyár tudott az OxyContin nagyon káros mellékhatásairól, de az óriási profit miatt hallgatott róluk.

A szerdán nyilvánosságra hozott döntést az elemzők nagy jelentőségűnek értékelik, mert a szövetségi kormány először tett felelőssé nagy gyógyszergyárat az opiátválságért.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-01-10 12:10:00
Az idei esztendő a vállalkozások éve lesz – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS