A casco nem váltja ki a kátyúbiztosítást

A casco nem váltja ki a kátyúbiztosítást
2023. 02. 14., 12:37

A kátyúkárok kétharmadát az év első negyedévében jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni kátyúbiztosításról. Az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

A téli időjárás, a jegesedés és a nagy napi hőingás hatására az elmúlt két hét során robbanásszerűen megnövekedett az országban található kátyúk száma, akár százezres nagyságrendben fordulhatnak elő kockázatos úthibák az ország útjain. Forgalmasabb utakon ilyenkor órák alatt akár nagyobb kátyú is kialakulhat: általános tapasztalat, hogy az adott útszakaszt jól ismerő autós is gyanútlanul fut bele olyan gödörbe, amely előző nap még nem volt ott.

A legtöbb kátyúkár defekt, ám ezek egy részében a felnit is javítani kell. Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy sérül a futómű is, sőt, szélsőséges esetben személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye, ami már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat. Kátyúbiztosítás híján az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt.

Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Az elbírálás során ezek az útkezelők általában a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet. Fentiek miatt az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pórult járt autósok az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket.

A kátyúbiztosításnak számos előnye van

Már évi 3 ezer forintos díj ellenében található megfelelő kátyúbiztosítás, amit általában kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként. Egyes biztosítók azonban önálló termékként is kínálják. A kátyúbiztosítás kedvezményezettjei nem az útkezelő felé, hanem közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, ami eleve megnöveli a sikeres kárrendezés esélyeit. Egyes módozatok ráadásul a figyelmeztető táblával ellátott útszakaszokra is fedezetet nyújtanak.

A biztosítók ebben a biztosítási konstrukcióban általában nem számítanak fel önrészt, ami azért is fontos, mert egy átlagos kátyúkár összege még ma is belefér 100 ezer forintba, ami miatt a leggyakrabban 100 ezer forintos minimális önrésszel megkötött casco biztosítások ilyen esetekben nem jelentenek megoldást.

A káreseményt minden esetben rögzíteni kell

„A megfelelő dokumentációra kátyúbiztosítás esetében is szükség van – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is”.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS