Ismét lecsapott a vihar: nehéz hétvégénk volt

2021. 07. 19., 16:30

„Növekvő aggodalommal figyeljük a Nyugat-Európában zajló eseményeket, és bízunk benne, hogy hazánk nem szenvedi meg ennyire a szélsőséges időjárási események következményeit.”

  • Már 5500-nál jár a kárbejelentések száma, értékük meghaladta a 1,5 milliárdot.
  • Miközben egész Európa döbbenten figyeli a Németországban és a Benelux államokban emberéleteket követelő özönvízszerű esőzéseket, a magyarok sem maradnak ki az egyre hektikusabbá váló időjárás okozta károkból: a Generali Biztosító adatai szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig közel 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben.
  • A lakóingatlanokban a viharok (54 százalék) okoztak számottevő károkat, míg a mezőgazdaság számára ezúttal is a jégverés (88 százalék) jelentette a legnagyobb veszteséget.

Nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi években kezdődött tendencia idén sem törik meg: az egyre kiszámíthatatlanabb és hevesebb időjárás egyre több és nagyobb kárt okoz hazánkban és Európa-szerte. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) már tavaly kiadott közleményében felhívta a figyelmet, hogy míg 2019-ben a biztosítók egész éves kifizetése volt 5 milliárd forint, ezt az összeget 2020-ban már júniusra elérték a viharkárok. A nagy mennyiségű csapadékkal, villámlással és gyakran jégveréssel járó időjárási események ráadásul egyre korábban kezdődnek, és akár már a tél végi, februári időszakban is gondokat okoznak, majd a kárösszegek a nyár folyamán tetőznek.

A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapest, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a kerületek és települések között pedig Tata, illetve Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Csak az utóbbi két kerültből több mint 1000 bejelentés érkezett. Július 9-e óta folyamatosan érkeznek a bejelentések a vihar, felhőszakadás, jégverés következtében: péntektől péntekig több mint 4000 bejelentés futott be a biztosítóhoz, és a mostani hétvége sem zajlott eseménytelenül.

Ismét lecsapott a vihar: nehéz hétvégénk volt

Özönvízszerű esőzések és heves viharok érkeztek, melyek Nyugat-Európában szinte katasztrófafilmekbe illő jeleneteket hoztak. Mostanra ráadásul az óriási károk mellett többszáz áldozatról és eltűntről is szólnak a beszámolók. A hétvégén hazánkban is ismét szélsőségessé vált az időjárás, a hőséget nagy mennyiségű, helyenként akár az 50 millimétert is meghaladó csapadék váltotta fel, néhol jégeső és 60-80 kilométer per órás széllökések kíséretében.

Mára összesítve a 9-e óta tartó időszakban 5500 bejelentés érkezett, mintegy 1,5 milliárd forintnyi értékben. Budapest mellett már Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve. „Növekvő aggodalommal figyeljük a Nyugat-Európában zajló eseményeket, és bízunk benne, hogy hazánk nem szenvedi meg ennyire a szélsőséges időjárási események következményeit. A kárbejelentési statisztikákból is egyértelműen látszik, hogy a heves viharok egyre gyakoribbak és kiszámíthatatlanabbak, fenyegetik az értékeinket, otthonainkat, és a mezőgazdaság számára is komoly veszteségeket okoznak” – mondja Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési igazgatója.

A biztosító vizsgálta az előző években hozzájuk beérkezett, természeti jelenségekhez kapcsolódó bejelentéseket. Az összesítésből kiderült, hogy 2019-ben és 2020-ban 900, illetve 700 millió forint fölé emelkedett a viharkárok utáni kifizetések összege, az esetszámok mindkét évben 10 ezer körül voltak.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS