Csak minimálisan emelkedtek utasbiztosítások díjai

2022. 07. 27., 11:27

A nyár első felében 620 forint körül alakult az átlagos utasbiztosítási napidíj.

Bár a külföldi nyaralások a kint is érvényesülő infláció és a gyenge forintárfolyam együttes hatására tavalyhoz képest legalább 20-25 százalékkal kerülnek többe, utasbiztosításra egyelőre továbbra sem kell a korábbiaknál nagyobb összeget fordítani. A Netrisk.hu biztosításközvetítő portálon a nyár első felében értékesített utasbiztosítások napi átlagdíja 622 forint volt, ami a járványt megelőző, három évvel korábbi 607 forintos szintet is mindössze néhány százalékkal haladja meg.

„Már mutatkoznak jelei annak, hogy a biztosítók az emelkedő külföldi kárkifizetési összegeket fokozatosan érvényesítik a díjaikban, de ez legtöbbször együtt jár az adott szolgáltatások térítési limitjeinek emelésével is – emelte ki Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője. – Ez okozhat ugyan néhány százalékos átlagdíj-emelkedést az év hátralévő részében, de a díjak jelentős megugrására az erős piaci verseny miatt továbbra sem kell számítanunk.”

A nyári átlagos napidíj összege eleve mintegy 100 forinttal marad alatta az év más részeiben tapasztalható szinttől. Ilyenkor ugyanis megnő az Európán belüli, autós utazások aránya, amelyek biztosítása számos fedezetet (pl. repülőgépes térítések, télisport-balesetek, stb.) eleve nem tartalmaz.

Repülőtéri káosz, visszatérő covid

Az idei nyári szezonban két egyedi tényezőre különösen érdemes figyelni. A nyár első felében a Netrisk.hu oldalán biztosítást kötő utazók 38 százaléka választotta a repülőgépes utazást. Ugyanakkor egyre több olyan hír lát napvilágot, hogy a repülőtéri munkaerőhiány miatt jelentős késésekre, sőt, járattörlésekre kerül sor, amelyekről ráadásul az utasok csak az utolsó pillanatban értesülnek ezekről az eseményekről. A kiszolgáltatott helyzetbe kerülő utasok ilyenkor gyakran csak jóval drágább alternatív járattal tudnak eljutni a célpontjukba, gyakran a kinti tartózkodásukat is meg kell hosszabbítaniuk egy, vagy akár két éjszakával is. Gyakran emiatt lecsúsznak olyan programokról is, amelyeket már előre kifizettek. Ez utóbbiak esetén ráadásul esély sincsen arra, hogy emiatt a légitársaságtól kártérítést kapjanak.

Bár az egyes utasbiztosítások szolgáltatásai ezen a területen is jelentősen eltérnek egymástól, általában a járatkésésre, illetve -törlésre vonatkozó szolgáltatások legalább hatórás késés esetén térítenek. Ez a térítés jellemzően a járat késése vagy törlése miatt felmerült, elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek (pl. étel, ital, tisztálkodószerek) és szolgáltatások (pl. szállás-, szállítás stb.) költségeire terjed ki az adott termékben található összeghatárig. Léteznek olyan módozatok is, amelyekben a Magyarországot érintő (oda érkező vagy onnan induló) járatokat kizárják a térítési körből, vagy alacsonyabb limiteket állapítanak meg rájuk.

„Egyes utasbiztosítást kínáló biztosítóknál még a prémium csomagban sem található fedezet repülőgépjáratok törlésének vagy késésének esetére. Más biztosítóknál azokban már az alapcsomag is tartalmaz olyan fedezetet, amely legalább a kárenyhítésre elegendő. Az utasbiztosítás megkötésekor tehát mindenképpen célszerű előre tájékozódni arról, hogy az adott termék tartalmaz-e egyáltalán ilyen szolgáltatást, és ha igen, az milyen limitig térít” – hívja fel a figyelmet a Netrisk.hu szakértője.

A koronavírusról az idei szezonban viszonylag kevés szó esik, pedig az elmúlt hetekben a világ több részén, köztük Európa számos országában is aggasztó módon növekszik a fertőzöttek száma. Biztosítónként igen eltérő, hogy milyen feltételekkel térítenek a koronavírussal kapcsolatos károkra, és az is, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Vannak biztosítók, amelyek védettségi igazolványhoz kötik a károk megtérítését, és előfordulhat, hogy egyes fedezetek csak az oltottakra vonatkoznak. Szintén nem egységes, hogy a Covid-fedezet a világ mely országaiban érvényes, és a kártérítés maximális összege is függhet a biztosítótól. Ezért a biztosítási termék kiválasztása előtt célszerű ebből a szempontból is figyelmesen összehasonlítani a lehetőségeket.

Horvátország a nyári favorit

Június elseje és július 15-e között az online alkuszcég adatai alapján a legtöbben Horvátországot célzó útra kötöttek biztosítást, arányuk meghaladta a 22 százalékot. A nyár második felében akár a 30 százalékot is elérheti ez a ráta, amit az is támogat, a repülőtereken tapasztalható káoszhelyzet hatására várhatóan az utazni vágyók további csoportja választ majd inkább rövidebb autós utat a nyári kikapcsolódás szervezésekor. Olaszországot közel 17 százaléknyian választották, míg a népszerűségi lista következő helyeit Görögország 8, Ausztria 6, Spanyolország pedig 5 százalékos aránnyal foglalja el. Az Európán kívüli összes célpont aránya 3-4 százalék között mozgott, ami kissé elmarad a covid előtt ilyenkor mért 5 százalék körüli mértéktől.

A többség az utolsó pillanatban köt

A Netrisk.hu-nál az idei nyár első felében megkötött utasbiztosítások 55 százalékát az utazást megelőző napon, vagy az elutazás napján kötötték meg. Két dologra is érdemes odafigyelni, ha az utolsó pillanatban kötünk utasbiztosítást: egyrészt a biztosítási fedezet értelemszerűen csak az adott nap hátralévő részére vonatkozik. Másrészt szerződéskötés pillanatában még Magyarország területén kell tartózkodni.

Mivel ilyenkor már jellemzően igen kevés idő marad a hosszas mérlegelésre, érdemes olyan összehasonlító oldalon tájékozódni, ahol könnyen áttekinthető felületekkel segítik a leginkább testre szabott biztosítási módozat gyors kiválasztását.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS