Nagyobb arányú visszatérítésre számíthatnak a gazdák

2020. 12. 15., 17:15

2020-ban több mint 14,5 milliárd forintnyi támogatott növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók, ami 28 százalékkal magasabb, mint az előző év 11,4 milliárdos díjállománya. Mivel azonban idén nyáron 5-ről 7 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét, a gazdák biztosítási kategóriától függően azonos vagy kedvezőbb arányú díjvisszatérítésre számíthatnak tavalyhoz képest. A kifizetések várható felosztását, illetve a rendszerrel kapcsolatos idei tapasztalatokat mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi elemzése.

Az immár kilencedik éve működő díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer keretében a gazdálkodók a mindenkori keretösszeg erejéig a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának maximum 70 százalékát visszakapják utólagos támogatásként. A támogatási keret emelésével a díjtámogatás idei felosztása a tavalyinál kedvezőbb, vagy azzal megegyező arányok mellett, biztosítási típus szerint az alábbi séma szerint zajlik majd:

• A legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére, illetve csonthéjas és héjas kultúrákra kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében a maximálishoz közeli, 64 százalékos visszatérítésre számíthatnak a gazdák. (A tavalyi arány 55 százalék volt.)
• A jórészt ültetvény. és zöldségkultúrákra köthető biztosítások (B típus) esetén 40 százalék,
• A többi szántóföldi kultúra (C típus) esetén pedig szintén 40 százalékos visszatérítés várható. (Utóbbi két kategóriában a térítés aránya a megnövekedett díjállomány ellenére is változatlan maradt.)

„A díjállomány jelentős mértékű emelkedésében szerepet játszik a biztosítottak számának gyarapodása, valamint a kockázati fedezetek körének bővülése is – magyarázza Póczik András, a FBAMSZ szakértője. – Ennek ellenére a gazdálkodók túlnyomó többsége továbbra is jellemzően két (tűz és jég) vagy három (tűz, jég és vihar) kockázatra köt biztosítást. Mivel tavaly óta immár mindhárom biztosítási kategória tartalmazza a kilenc kockázati fedezet lehetőségét (őszi fagy, téli fagy, tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta károk), a cél továbbra is a többi fedezet bevonása is a biztosításokba. Ehhez viszont szükség lenne egyes káresemények (például a gyümölcsöket érintő tavaszi fagykárok) feltételrendszerének javítására is a biztosítók részéről.”

Jellemző idei mezőgazdasági károk

Az idei kárbejelentések alapján a mezőgazdaságot az átéagosnál több természeti kár érte. A téli majd a tavaszi fagyok jelentős károkat okozott a gyümölcsösökben, egyes területeken a cseresznye-, szilva-, kajszi-, és őszibarack-ültetvényeken akár 100 százalékos mértékű pusztítást is okozva. Ezt követően a tavasz végén és nyár elején aszály sújtotta a termőterületek jelentős részét, majd öt éve nem látott mértékű jég- és viharkárok pusztították a mezőgazdasági kultúrákat. Újból bebizonyosodott, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kifejlesztett talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszernek (JÉGER) bíztatóak az eredményei, de teljes védelmet ez a rendszer sem képes biztosítani.

A fejlődés lehetséges irányai

A hazai agrárstratégiai prioritások, valamint a klímaváltozás miatt egyre inkább előtérbe kerülő erdősítési programok sikerének elősegítése érdekében célszerű volna a támogatott növénybiztosítást az erdőkre, azokon belül is legalább az új telepítésű erdőterületek befejezetlen erdősítéseire, azok állományára kiterjeszteni.

Sajnos az állatbiztosítások támogatása is várat magára, noha egyes állatbiztosítási elemek beemelése (baromfi influenza, sertéspestis) a kiszámítható támogatási rendszerbe alapvetően támogatná a kormányzati törekvéseket a gazdálkodói öngondoskodás erősítésére.

„Az állatbiztosítások megkötése ugyanakkor a jelenlegi helyzetben díjtámogatási rendszer nélkül is feltétlenül ajánlott. Mindenképpen célszerű időben lépni, mert azt követően, hogy egy adott földrajzi területen megjelenik egy-egy betegség, arra a biztosítótársaságok gyakran már nem adnak fedezetet– emelte ki a FBAMSZ szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS