Ön tudja, hogy mit jelent az emelt pótdíj?

2021. 01. 14., 13:00

Sok sofőr nincs tisztában a fizetős útszakaszok jogosulatlan használata után járó büntetésekkel, derült ki az OTP Mobil legújabb reprezentatív kutatásából. Pedig érdemes követni az aktuális változásokat, a most bevezetett amnesztia például sok feledékeny sofőrnek kedvezhet. Év elején indul be igazán a matricavásárlási hajrá, amelyben úgy tűnik egyre többen nyitnának az online megoldások felé is a járványhelyzetre való tekintettel.

A kutatásból kiderült, hogy a magyar sofőrök közel fele bizonytalan vagy egyáltalán nem is rendelkezik információval a jogosulatlan úthasználat következtében kiszabható büntetésekről. A megkérdezettek egyharmada bevallása szerint nem tudja, mekkora büntetés jár a kihágásért, 45 százaléka pedig azt sem, hogy hogyan pótolhatja a matricát. Pedig idén már a pótdíjfizetés helyett alapáron, utólag is megvásárolható az éves országos matrica.

Sokan nem tudják mennyit, meddig kell fizetni

A kutatásban résztvevők 31 százaléka tudta, hogy körülbelül 15 ezer forint a kiszabható alapbüntetés személygépkocsik esetében, amennyiben matrica nélkül közlekedik autópályán, ez az összeg pontosan 15 460 forint. Kétötödük egyáltalán nem tudta, 24 százalék pedig 30 ezer forintnak tippelte az alapbüntetést. 

A pótdíjat 60 napon belül kell befizetni, ezt a megkérdezettek 3 százaléka tudta, egyharmaduk úgy gondolta, hogy 15 napjuk van erre, kétötödük pedig nem tudott válaszolni a kérdésre, holott a 60. nap után 61 820 forintra nő a bírság mértéke. Az emelt pótdíj fogalmával pedig a válaszadók több mint a fele nem volt tisztában.

Útra kelünk – de hogyan?

Évente legalább egyszer 13 százalék, havi rendszerességgel pedig 14 százalék használ fizetős útszakaszokat, míg a sofőrök 38 százaléka nyilatkozta azt, hogy csak akkor hajt autópályára, ha nincs más lehetősége. A döntésre akár a vírushelyzet is hatással lehet, hiszen valószínűleg kevesebben vállalkoznak hosszabb utakra. A megkérdezettek közül a legtöbben 10 napos matricát vesznek (40 százalék), 30 százalékuk éves megyeit, míg 13 százalékuk éves országos matricát vásárol.

Digitalizálódó vásárlási szokások

Annak ellenére, hogy már az óév végén lehetőség nyílik az autópálya-matricák megvásárlására, mégis sok esetben ez az év elejére tolódik.  Sokan továbbra is a benzinkutakat részesítik előnyben, 16 százalék viszont már applikációban vásárolja matricáját, az SMS-es opció bizonyult a legkevésbé népszerűnek, 5 százalék választja ezt a megoldást.

A járványhelyzetre való tekintettel a válaszadók körülbelül kétharmada változtatna szokásain a közeljövőben és megfontolná az elektronikus vásárlást. A különböző megoldások közül az appos vásárlás mellett döntenének a legtöbben (23 százalék), ezt támasztják alá a Simple vásárlások is:

„Az OTP Mobil kiemelt figyelmet szentel annak, hogy fejlesztéseivel egyszerűbbé tegye felhasználói mindennapjait. Büszkék vagyunk rá, hogy a 2019-es évhez képest 2020-ra 26 százalékkal nőtt a Simple alkalmazáson keresztül vásárolt matricák száma. Fontos, hogy az applikáción keresztül kényelmesen, gyorsan és egyszerűen pótolható a matrica hiánya, ezzel pedig elkerülhető a bírság” mondta Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS