Paks II. – Polgármesteri látogatás az építési területen

Paks II. – Polgármesteri látogatás az építési területen
2024. 11. 14., 08:14

A beruházás közvetlen szomszédságában lévő települések vezetői tájékozódtak az atomerőmű-építés előrehaladásáról.

A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társuláshoz (TEIT) tartozó tizenhat település polgármesterei jártak november 12-én a Paks II. Atomerőmű telephelyén – számolt be a paks2.hu. Az idei választásokon öt településen választottak új vezetőt, így megújult a társulás elnöksége is. Az építési terület nemcsak az újonnan beiktatott településvezetők számára volt izgalmas, hiszen 2024-ben jelentős előrehaladás történt, s a látogatás idején is gőzerővel folyt a területelőkészítő munka. Ennek részleteiről Rákóczi Péter kommunikációs igazgató és Kiss László Gábor programigazgató számolt be a polgármestereknek. Szó esett a találkozón a későbbiekben érkező munkások elszállásolásáról, a kapcsolódó szolgáltatásokról is. Rákóczi Péter elmondta, hogy közvetlenül az építési terület szomszédságában egy ötezer férőhelyes szálláshely épül. „Cél, hogy koncentráltan, ellenőrzötten helyezzük el a fizikai állományt, s az építőmunkások akár gyalogosan is eljuthassanak a munkahelyükre .” Fontos a kapcsolattartás a TEIT-tel, mert atomerőművet építeni csak a térségben élőkkel egyetértésben lehet – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Jelentős az előrehaladás – összegezte tapasztalatait dr. Bagó Zoltán elnök, Kalocsa polgármestere. – Lenyűgöző az előrehaladás sebessége, minősége. „Követem a híreket, igyekszem naprakész lenni, ennek ellenére kaptunk új információkat, komplexebben látjuk a projektet. Örülünk, hogy a munkálatok szabályozottan, rendben zajlanak” – fogalmazott a TEIT elnöke.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 25., 16:35
Üzletenként 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1001 és 2000 fő közötti hazai településeken működő, egész évben nyitva tartó, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált, lezárt üzleti évvel rendelkező italüzletei.
2025-04-25 15:55:00
Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére Nagy István agrárminiszter. A rendkívüli helyzettel kapcsolatos kérelmeket az érintett gazdálkodók a káreseménytől számított 21 napon belül nyújthatják be a Magyar Államkincstárnak.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL