Otthon Centrum: a panellakások értékesíthetők a leggyorsabban

2020. 08. 05., 17:50

A panellakások értékesítési ideje a tavalyi átlagnak a negyedével nőtt, az idén és elérte a 88 napot, ennek ellenére továbbra is ez az ingatlantípus értékesíthető a leggyorsabban – közölte az Otthon Centrum.

Az év elején lomhán indult az ingatlanpiac, amelyet a koronavírus tovább lassított, mindez pedig hatással volt az árakra, illetve a tranzakciószámokra is, ami együtt járt az értékesítési idő növekedésével.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum vezető elemzőjét, aki a szervezet piaci elemzéséről elmondta, az értékesítési időnél tapasztalták a legmarkánsabb változásokat, ugyanis sok eladó nem enged, inkább kivárja a magasabb árat kínáló vevőt.  Hozzátette, a panellakásokat tekintve Budapest belvárosa a legkelendőbb, itt az átlagos értékesítési idő 74 nap, a budai oldal pedig már az országos középértéket közelíti (85 nap), míg a külső pesti kerületek ezt már meg is haladják kicsivel (90 nap). A panellakások a régió központokban átlagosan 82 nap alatt kelnek el.

A közlemény szerint a téglalakások értékesítéséhez 2014 óta először 100 nap kellett, ami 15 százalékkal hosszabb időt jelent az elmúlt évhez képest. Budapest belvárosában az átlaggal megegyező, Budán öt nappal rövidebb, a külső pesti kerületekben ugyanennyivel hosszabb idő alatt keltek el a téglalakások. A régió központokban azonban csak 89 nap kellett az értékesítésükhöz, ez az érték tavalyhoz képest nem emelkedett.

Soóki-Tóth Gábor a családi házakról elmondta, hogy noha a tavalyi éves átlaghoz képest a mostani átlagos értékesítési idő nem változott, de fél éves összehasonlításban a jelenlegi  20 százalékkal magasabb, vagyis lassulás érzékelhető.

A szakember szerint ebben a szegmensben volt a legnagyobb különbség a településtípusok között: míg a számottevően magasabb árszintet képviselő budai oldalon az átlagos értékesítési idő hat és fél hónap, a megfizethetőbb árú külső pesti kerületeknél négy hónap. A megyei jogú városokban átlag 160 nap alatt értékesítették a családi házakat, a kisebb településeken 175–195 napra volt szükség az eladáshoz. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS