Januárban is érvényesek az idei autópálya-matricák

2019. 12. 30., 12:00

Január 31-ig érvényesek az idei autópálya-matricák, a 2020-ra szóló megyei és országos úthasználati jogosultságokat ugyanakkor már ebben a hónapban meg lehet váltani.

A jogosultságok személyesen és digitális felületeken is megvehetők. Áruk nem változott, az állami útdíjszolgáltató online felületén (ematrica.nemzetiutdij.hu) vásárolva kényelmi díjat sem kell fizetni. SMS-sel ugyanakkor nem váltható elővételes jogosultság, mivel ilyenkor a vásárlás napja az érvényesség kezdete.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) 2020-ban térképes útvonal- és matricatervező szolgáltatást is indít, az útdíjfizetési lehetőséget pedig minden üzemanyagkártyára kiterjeszti.

Az elővételes fizetés a társaság adatai alapján évről évre egyre népszerűbb. 2016-hoz képest tavaly 24 ezerrel több, csaknem 44 ezer országos jogosultság kelt el elővételben. Megyei jogosultságokból 2018 decemberében majdnem 78 ezret vásároltak, vagyis 21 ezerrel többet, mint előtte 2 évvel.

Az idei összesítés szerint a december 1-jén indult értékesítés már az első héten csúcsot döntött. Éves e-matricából majdnem 20 ezret vásároltak az autósok, vagyis csaknem harmadával többet, mint a tavalyi december első hetében. A legjelentősebb, több mint 85 százalékos növekedést az országos jogosultságok értékesítése érte el, mivel ezekből 2018 elején 4500-at, idén pedig 8400-at adtak el.

Az éves matricák a következő év januárjának végéig érvényesek, vagyis a 2020-as autópályamatricák 2021. január 31-ig használhatóak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS