Itt találod az összes cikket a „Schneider Electric” témában!
A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Míg 2022-ben a korábbi évhez képest visszafogottabban nőtt a világ elektromos áram igénye, az előttünk álló három évben azonban jelentős mértékben, Japán éves áramfogyasztásának duplájával bővül majd a világ villamosenergia-igénye a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint.
Mi áll amögött, hogy máig kevesebb a női felsővezető? Hogyan segíthetnek a cégek abban, hogy minél több anyuka legyen a munkaerőpiacon? Ivanov Katalin három gyermekes anyukaként ma a Schneider Electric országos HR vezetője. Írásában a fenti kérdésekre keresi a válaszokat.
Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.
Bár az informatikai infrastruktúra üzemeltetése kapcsán az IT vállalkozások mintegy negyede már rendelkezik fenntarthatósági programmal, annak megvalósítását jóval kevesebben kezdték meg – derült ki a Schneider Electric kutatásából.
Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalatként folyamatosan a jövő módszereit, innovatív lehetőségeit kutatjuk – mondta az Üzletemnek Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.
Szeretnék olyan üzleti pozíciókba kerülni, ahol nem csak az általam vezetett szervezetre, hanem a környezetre és társadalomra is pozitív hatást tudok gyakorolni. Ez a vágy összecseng jelenlegi munkahelyem célkitűzéseivel és hitvallásával – mondta az Üzletemnek Hajós Balázs, a Schneider Electric értékesítési igazgatója.
Hajós Balázst, a Schneider Electric Zrt. értékesítési igazgatóját választották a HBLF egyik új elnökségi tagjának. A szakember több mint egy évtizedes tanácsadói és értékesítési tapasztalattal rendelkezik.
Javulhat a vállalati együttműködés és nőhet a munkaerő-hatékonyság az edge computing (peremhálózati számítástechnika) használatával.
Karrierem jelentős részét szervezetfejlesztéssel, -átalakítással, folyamatfejlesztéssel és változásmenedzsmenttel töltöttem. Ezek a területek rendelkeznek azzal a változatossággal, szakterülettől függetlenül, amelyek érdekelnek – mondta az Üzletemnek Oltvai Márton, a Schneider Electric regionális beszerzési központjának beszerzési igazgatója.
A Schneider Electric, az energiamendzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat magyar szakértői gyűjtötték össze azokat a trendeket, amelyekre érdemes most figyelni az energiapiacon Európában.
Az energiaszektor vezető vállalata és a legjobb európai gyakorlatokkal bíró társaság lett a Schneider Electric a férfiak és nők munkahelyi egyenlőségét vizsgáló európai jelentésben, a GDI indexben.
Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.
Bővíti Budapesten 2017 óta működő regionális beszerzési központját a Schneider Electric, a jelenlegi 150-ről 2023-ig közel 300-ra emelkedhet az ott dolgozók száma.
A megújuló energiaforrásokkal és a digitális megoldásokkal együtt ez a leggyorsabb út a dekarbonizáció felé – állítja az idén a világ legfenntarthatóbb vállalata címet elnyerő Schneider Electric.
A Schneider Electric jó tanácsai, hogy folyamatos és megbízható legyen az áramellátás a cégek létesítményeiben.
A Schneider Electric összegyűjtött néhány hasznos tippet, amelyekkel alacsonyan lehet tartani az energiaköltségeket és még a környezetet is védhetik a cégek az irodák üzemeltetésekor.
A Schneider Electric szerint a hiperhatékony épületek komoly fejlődést hozhatnak a világ energiagazdálkodása terén, jelentős megtakarítást hozva az üzemeltetőknek és a bérlőknek.
Bekerült a világ 50 legvonzóbb munkaadója közé mérnöki és IT területen a Schneider Electric az Universum Talent Survey felmérése alapján. A lista összeállításához a világ 12 országában közel negyedmillió, üzleti és mérnöki tanulmányokat folytató hallgató értékelését vették figyelembe.
Kezelhető méret, rugalmas, robusztus és hibatűrő kialakítás jellemzi a Schneider Electric legújabb szünetmentes tápegységeit, amely ideális megoldást jelenthet közepes és nagyméretű kereskedelmi ingatlanok, adatközpontok és könnyűipari berendezések folyamatos áramellátásának biztosításához.
Számítógépekkel támogatott több oktatási intézményt a Schneider Electric a digitális tanításra történő átállás során. A Schneider Electric Alapítvány elindított egy globális programot a pandémia hatásainak enyhítésére.
A TOP Plusz támogatással megvalósuló „Kisnémedi zöld infrastruktúra fejlesztése” című projekt célja a település központjában található Gosztonyi-kúria és környezete zöld infrastruktúrájának fejlesztése.
Ez az olasz pezsgő képes versenyezni a champagne-nyal.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: