„A beruházás dübörög”, egy-két héten belül Paksra érkezik az olvadékcsapda

„A beruházás dübörög”, egy-két héten belül Paksra érkezik az olvadékcsapda
2024. 07. 19., 09:40

Isztambulban találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával. A tárgyaláson részt vett Jákli Gergely elnök-vezérigazgató és Griljov Róbert ügyvezető igazgató is.

Szijjártó Péter a találkozó kapcsán elmondta: a beruházás dübörög, már kilencszáz ember dolgozik a helyszínen, és ez a szám folyamatosan nő, a csúcsidőszakban nyolc- és tízezer között lesz. Kiemelte, hogy a hosszú gyártási idejű eszközök előállítása folyamatos, így minden adott ahhoz, hogy a két új blokk a következő évtized elejére megkezdhesse a termelését.

A zónaolvadék-csapdát szállító hajó a Duna romániai szakaszán halad Magyarország felé, az érkezését egy-két héten belül várjuk – mondta a miniszter, hozzátéve: ez függ a Duna vízállásától és a Vaskapunál történő átrakodás időtartamától. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy hónapokkal ezelőtt megkezdődött a reaktortartály kovácsolása is.

Szijjártó Péter tájékoztatott, hogy gőzerővel zajlanak az építkezés biztonsága szempontjából kulcsfontosságú talajszilárdítási munkálatok, amely során összesen 76 ezer cölöpöt terveznek lefúrni, s ezekből több mint húszezer már elkészült. Elmondta, hogy a leendő nukleáris sziget alatt a talajszilárdítás már 82 százalékos készültségi fokot ért el, ami megteremtette a lehetőséget arra, hogy megkezdjék a tesztjeit a 23 méteres mélységig történő teljes talajkiemelésnek. Ezek a folyamatok kulcsfontosságúak az első beton öntése szempontjából, amire néhány hónap múlva kerülhet sor – hangsúlyozta a miniszter.

A tárcavezető elmondta: az orosz fővállalkozó mellett nyugat-európai, amerikai és magyar vállalatok kifejezetten harmonikusan dolgoznak együtt a beruházáson. Emlékeztetett arra, hogy a kormánynak sikerült elérnie a paksi beruházás teljes körű mentességét mindenfajta európai uniós szankció alól. „A paksi beruházásra semmilyen szankció nem vonatkozik, így tehát az építkezés, a műszaki, a pénzügyi teljesítés is zavartalanul tud folyni majd az elkövetkezendő időszakban.”

Forrás: paks2.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 17., 13:15
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után 2026 a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött az ingatlanpiacon – írják friss elemzésükben a Duna House szakértői. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már csak a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
2026. 02. 17., 17:05
A kibervédelmi törvény legújabb módosításai nemcsak a szabályozás hatályát terjesztik ki, hanem a szervezetek adminisztratív és megfelelési kötelezettségeit is új alapokra helyezik. A legfontosabb tudnivalókat dr. Menczelesz Adrián és dr. Krebsz Klaudia, Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2026. 02. 17., 09:10
A szerződéskötés általános szerződési feltételekkel nem csak formaság, hanem fontos feltételeket tartalmaz. Ezért nem mindegy, hogy miként történik az ÁSZF-fel való szerződéskötés. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026. 02. 17., 17:05
A kibervédelmi törvény legújabb módosításai nemcsak a szabályozás hatályát terjesztik ki, hanem a szervezetek adminisztratív és megfelelési kötelezettségeit is új alapokra helyezik. A legfontosabb tudnivalókat dr. Menczelesz Adrián és dr. Krebsz Klaudia, Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2026-02-16 13:25:00
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Három éve folyamatosan csökken az új vállalkozások száma Magyarországon. A jelenség túlmutat egy-egy gazdasági cikluson vagy válságon: tartósan átalakult a vállalkozói döntések logikája. A válasz nem egyetlen okban keresendő, hanem a bizonytalanság, a kivárás és a döntési kockázatok egymást erősítő hatásában – vélik az OPTEN szakértői.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL