A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közleményt adott ki a zaporizzsjai atomerőmű elleni újabb dróntámadásról, valamint a többi ukrán nukleáris létesítmény helyzetéről.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közleménye szerint a zaporizzsjai atomerőmű arról adott tájékoztatást, hogy július 3-án több drón csapódott be személyi sérülést és kisebb erdőtüzet okozva a létesítmény közelében. A támadás az atomerőmű mellett lévő transzformátor-állomásban tett kárt. A létesítményt jelenleg egy 750 kilovoltos vezeték látja el a hűtéshez is szükséges árammal, valamint az erőmű számára továbbra is elérhető egy 330 kilovoltos tartalékvezeték. A NAÜ helyszínen tartózkodó szakértői a létesítmény telephelyén belüli károkról nem tettek jelentést – olvasható az Országos Atomenergia Hivatal tájékoztatójában. „Rendkívül aggasztó, hogy ezek a dróntámadások folytatódnak, annak ellenére, hogy egyértelmű veszélyt jelentenek az enerhodari lakosságra, valamint a zaporizzsjai atomerőmű biztonságára nézve. A támadásokat azonnal abba kell hagyni” – jelentette ki Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója.
A NAÜ szakértői arról is beszámoltak, hogy az Ukrajnában található többi atomerőműben a személyzet az elmúlt időszak légiriadói ellenére is folyamatosan fenntartja a nukleáris biztonságot és védelmet.
A NAÜ közleménye angol nyelven itt olvasható.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 28-án kezdődő héten.
A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: