Eppel János

Itt találod az összes cikket a „Eppel János” témában!

Az eddigieknél is aktívabb munkára készül a 35 éves VOSZ

Az eddigieknél is aktívabb munkára készül a 35 éves VOSZ

„Az a célunk, hogy a lefektetett alapokra, a szervezetünkben lévő értékekre egy dinamikusabb, aktívabb szerepvállalást és új szolgáltatásokat építsünk.”
2023. 05. 13., 10:13
Marosi László: Felértékelődik a VOSZ és a Kamara megújuló együttműködése

Budapesten zárta tavaszi vállalkozói fórumsorozatát a jubileumát ünneplő VOSZ. Kulcsfontosságú a közös munka és az információmegosztás a vállalkozások boldogulása szempontjából, amelyre az idén 35 éves érdekképviselet a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektet – hangzott el a rendezvényen.

2023. 05. 05., 13:41
Irodát nyitott a VOSZ a ZalaZONE Parkban

Kis- és középvállalkozások támogatására nyílt iroda a ZalaZONE Park irodaépületében a Széchenyi István Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) együttműködésének eredményeként.

2023. 04. 28., 19:25
Nagy érdeklődés mellett zajlott le az első VOSZFESZT

Hagyományteremtő céllal indította útjára a VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetem elnevezésű eseményét a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amelyet első alkalommal csütörtökön rendeztek meg Győrben a Széchenyi István Egyetemmel közösen.

2023. 03. 31., 17:21
Győrben zárult a VOSZ márciusi fórumsorozata

A vállalkozásoknak nyújtott új szolgáltatásokra és a Prima-díj missziójára is felhívták a figyelmet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége márciusi rendezvénysorozatán, amelynek utolsó állomása Győrben volt.

2023. 03. 04., 17:25
Veszprémben indult a VOSZ országos rendezvénysorozata

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei idén március folyamán tartják éves rendes beszámoló gyűléseiket, vagyis taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói érdeképviselet a közgyűlések előtt vállalkozói fórumokat tart, ezek közül a sorozat nyitórendezvényére Veszprémben került sor március 3-án..

2022. 12. 20., 17:43
Az egészségügyi rendelettervezet visszavonását javasolja a VOSZ

Levélben fordult a VOSZ elnöke és az Egészségügyi Tagozat elnöke a kormányhoz. Azt javasolják, hogy vonják vissza „Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosítás tervezetét” és haladéktalanul kezdjenek érdemi egyeztetést.

2022. 05. 06., 10:06
Új modellprogram indul a VOSZ partnerségével Fejér megyében

A Fejér Megyei Önkormányzat, a Fejér Megyei Kormányhivatal, Székesfehérvár Önkormányzata és a VOSZ Fejér Megyei Szervezete között olyan stratégiai együttműködés veszi kezdetét, amelynek célja a vállalkozások szolgáltatás-alapú segítése, továbbá a térségi munkaerő-kereslet és -kínálat megyei szintű összehangolásának erősítése.

2022. 03. 27., 14:25
Új stratégiát dolgoz ki a VOSZ

Az új stratégia, amely a vállalkozásfejlesztést és a megyei szervezetek hatékonyságának növelését helyezi előtérbe, várhatóan májusra készül el – mondta Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke.

2022. 03. 03., 18:44
Nem mindennapi körülmények között is lehetséges a kiemelkedő teljesítmény

A világjárvány és a Magyarország közelében folyó háború árnyékában az együttműködés fontosságát emelték ki a 22. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napja rendezvény felszólalói, Eppel János VOSZ-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter. A rendezvényen hetvenöt vállalkozó vehetett át díjat kiemelkedő munkája elismeréseképpen.

2021. 11. 12., 11:18
Eppel János: A vállalkozásfejlesztés marad a VOSZ egyik kiemelt feladata

Minta- és példaértékű cégekkel szeretnénk erősíteni tagságunkat, a kkv-k mellett még több nagyvállalatot látnék a sorainkban. Kétirányú, intenzív kapcsolatokat kell kiépíteni a tagsággal, a jelenleginél valamivel szervezettebb formában – mondta az Üzletemnek Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének néhány hete hivatalában lévő elnöke.

2021. 11. 04., 16:39
Európai Kereskedelem Napja: Egymásért és a Vásárlókért!

Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja. A szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetének stratégiai fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. Az Európai Kereskedelem Napján átadták a szakma legrangosabb elismeréseit is.

2021. 10. 15., 10:00
Tisztújítás a VOSZ-nál

Tisztújítás zajlott le a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében: az érdekképviselet Küldöttgyűlése elnökévé választotta Eppel Jánost..A tisztségviselők megbízatása a 2026. évi tisztújító Küldöttgyűlésig tart.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL