Bács-Kiskunban is sikersztori a Széchenyi Kártya Program

Bács-Kiskunban is sikersztori a Széchenyi Kártya Program
2023. 05. 10., 20:10

A taglétszám az elmúlt 3 évben közel megduplázódott – mondta Weninger Richárd, a VOSZ Bács-Kiskun vármegyei elnöke a szervezet kecskeméti fórumán.

Kecskeméten tartották meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tavasszal zajló országos eseménysorozata soron következő rendezvényét május 9-én. A vállalkozói találkozók célja, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon idei 35 éves jubileumi évében induló 5 éves stratégiájáról és cselekvési programjáról, a szövetség aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegyei VOSZ-szervezetek összefoglalást adjanak a tavaly végzett munkájukról.

„Nagyon jó erőben van Kecskemét gazdasága, kisebb csodát hoztunk létre az elmúlt 15 évben” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a rendezvényen tartott beszédében. A városvezető azonban azt is kiemelte, hogy ez a csoda féloldalas abban a tekintetben, hogy a kecskeméti vállalkozások 0,4 százaléka foglalkoztat 250 főnél több munkavállalót, miközben a 10 főnél kisebb létszámú cégek teszik ki a vállalkozások 92 százalékát.

„34 vállalat foglalkoztat 26 ezer munkavállalót, mintegy 7500 vállalkozás pedig 35 ezer főt. A cégek 0,4 százaléka állítja elő a vállalkozások összárbevételének 62 százalékát, míg a 10 főnél kisebb létszámú cégek az árbevétel 9 százalékát adják” – sorolta a kialakult aránytalanság mutatószámait. Kiemelte azt is: „A helyi magyar vállalkozások hatalmas erőt képviselnek, de van hova fejlődniük, fejleszteniük és innoválniuk, hogy ez a féloldalasság helyre megszűnjön.

Kovács Ernő, Bács-Kiskun Vármegye főispánja elmondta: idén áprilisban csökkent a munkanélküliségi ráta a vármegyében, ami jelenleg átlagosan 3,5 százalékot tesz ki. „A közfoglalkoztatottak száma is mérséklődött, márciusra 2573 főre esett vissza” – jegyezte meg. A munkaerőigényre vonatkozó adatokkal kapcsolatban kiemelte: idén eddig 2270 munkahelyet jelentettek be a cégek, ami arányaiban magasabb a tavalyi év egészének mutatójához képest.

Rideg László, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének elnöke kiemelte: a vármegyében félmillió ember, az ország lakosságának 5 százaléka él. Ehhez képest a vármegye arányaiban jóval nagyobb szerepet tölt be az ország gazdaságában az építőipari és ipari teljesítmény, valamint a kiskereskedelmi forgalom terén. Hozzátette: az ipari parkok fejlesztése a következő pályázati ciklusban is folytatódik. Emellett kihangsúlyozta azt is, hogy a vármegye olyan ösztöndíjprogramot hirdetett meg, amelynek keretében a vállalkozások kedvezményes pénzügyi konstrukció keretében a szükséges szakembereket magukhoz tudják vonzani.

A VOSZ tavalyi Bács-Kiskun vármegyei munkáját összegezve Weninger Richárd, az érdekképviseleti szövetség vármegyei elnöke elmondta: a taglétszám az elmúlt 3 évben közel megduplázódott, idén április végére meghaladta a 220 főt. Hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya Program sikersztorinak számít Bács-Kiskunban, a jóváhagyott hitelügyletek darabszáma átlépte az ezret, míg a hitelkeretek volumene meghaladta a 30 milliárd forintot.A szervezet idei tervei kapcsán a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki a vármegyei elnök, amely elengedhetetlen a sikerhez és az együttes eredményekhez. A vármegyei aktivitások és az országos programok erősítik egymást, intenzív jelenléthez és növekvő befolyáshoz vezetnek, a vállalkozások és a versenygazdaság fejlődése érdekében.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS