Itt találod az összes cikket a „vendégéjszakák” témában!
A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt.
Mintegy kilencmillió vendégéjszaka adatait küldték be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) a hazai szálláshely-szolgáltatók az év első négy hónapjában, ami három százalékos forgalomnövekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn.
Romániában 52 százalékkal, 10 242 millióra nőtt a vendégéjszakák száma az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest. Az adat 35 százalékkal maradt el a járvány előtti szinttől.
Októberben 1,6 millió vendégéjszakából 1,4 millió volt a hazai Magyarországon – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból.
Az idei év első négy hónapjában a vendégéjszakák száma megközelítette a 3 milliót Budapesten. Ez történelmi rekord, azonban már látszanak a növekedés korlátai.
Az Európai Unió kereskedelmi szálláshelyei tavaly összesen 3,1 milliárd vendégéjszakát töltöttek el a turisták, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – becsüli az Eurostat.
Három éve folyamatosan csökken az új vállalkozások száma Magyarországon. A jelenség túlmutat egy-egy gazdasági cikluson vagy válságon: tartósan átalakult a vállalkozói döntések logikája. A válasz nem egyetlen okban keresendő, hanem a bizonytalanság, a kivárás és a döntési kockázatok egymást erősítő hatásában – vélik az OPTEN szakértői.
Nem hagyományos vacsorahely, hanem olyan tér, ahol az étel, az ital és az éjszaka hangulata összekapcsolódik.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: