Itt találod az összes cikket a „légiközlekedés” témában!
Távolsági járatokat teljesítene vadonatúj repülő-konstrukciójával a Venus Stargazer, amibe befektetett az Airbus Ventures is. A sugár- és rakétahajtóművek kombinációjával tervezett hiperszonikus gép az űr megközelítésével juthat el egy óra alatt a világ egyik végéről a másikra.
Hamarosan a világon elsőként szállíthatnak fizető utasokat, miután megkapták a járműre az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) különleges légialkalmassági bizonyítványát. Az engedély birtokában egyrészt megnyílt a lehetőség az éles tesztelésre, amivel tervezhetővé válik a piacra lépés is.
Egyre indokoltabb a fenntartható repülőgép-üzemanyagok és a főleg ingázásra alkalmas elektromos repülőgépek fejlesztése. Főleg a magánszektorban lenne komoly jelentősége a zöld fordulatnak a repülés terén.
Többszáz megrendelést kapott egy svéd repülőgépgyártó olyan elektromos és hibrid üzemre képes légi járművekre, amelyekkel többszáz kilométeres járatokat lehet indítani. Sok férőhely nem lesz rajta, de az ingázó közlekedést így is forradalmasíthatja.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mert a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés nem volt egyértelműen bizonyítható. A céget a GVH korábban két alkalommal is elmarasztalta, aminek hatására a HelloPay módosította a borravaló-választási gyakorlatát.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: