Összefoglaló az ukrán nukleáris létesítmények helyzetéről

Összefoglaló az ukrán nukleáris létesítmények helyzetéről
2024. 02. 01., 20:40

2023-ban a háborús körülmények ellenére fenn tudták tartani az ukrán nukleáris létesítményekben a biztonságot. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei a létesítményekben folyamatosan jelen voltak, ellenőrzéseket végeztek és értékelték a helyzetet. A szervezet legutóbbi közleménye szerint a közeljövőben újra Ukrajnába látogat Rafael Mariano Grossi NAÜ-főigazgató.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nukleáris biztonsági és védelmi szakértői 2023-ban folyamatosan jelen voltak a dél-ukrajnai, a rivnei, hmelnickiji és a zaporizzsjai atomerőművekben, valamint a csernobili telephelyen. A szakértők folyamatos rotációja biztosított volt az elmúlt évben – hangsúlyozza az Országos Atomenergia Hivatal közleménye.

A 2023. év egyik jelentős, nukleáris biztonságot befolyásoló eseménye volt, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) hűtővízellátására is szolgáló Nova Kakhovka duzzasztómű gátja megsérült. Az erőműnek a NAÜ szakembereivel közösen sikerült időben kidolgoznia a hűtővíz utánpótlására vonatkozó tervet. Tizenegy talajvíz-kitermelő kutat fúrtak, amely teljes mértékben fedezni tudja az erőmű számára szükséges hűtővizet. Ezek mintegy 200 m3/h további hűtővizet szolgáltatnak a blokkok és a pihentetőmedencék hűtéséhez. Emellett – a becslések szerint – az eddigi hűtésre használt tó a jelenlegi állapotok szerint is több hónapig képes biztosítani az atomerőmű hűtéséhez szükséges mennyiségű vizet. A NAÜ szakértői 2024 januárjában is bejárták a hűtőtó területét, találkoztak a telephely vízgazdálkodásával foglalkozó üzem személyzetével, hogy megvitassák, hogyan befolyásolhatja a hideg téli időjárás a hűtőtavat, amely jelenleg a telep egyes, a nukleáris biztonsággal nem összefüggő szükségleteit látja el vízzel. A konfliktus előtt a hűtőtó vizét a reaktorblokkok működése miatt jégmentesen tartották, jelenleg kis mennyiségű jég észlelhető néhány helyen, de ez a nukleáris biztonságot nem befolyásolja. A hűtőtó vízszintje jelenleg 15,61 méter, körülbelül egy méterrel a Kahovka-gát megsemmisülése előtti szint alatt áll, de az az érték az elmúlt hónapokban alig változott.

Az erőmű külső áramellátása továbbra is bizonytalan, mivel – szemben a konfliktus előtti 10 tápvezetékkel – jelenleg mindössze két külső vezetékre támaszkodik: egy 750 kilovoltos (kV) fő áramvezetékre és egy 330 kV-os tartalék áramvezetékre. A NAÜ közleménye szerint a transzformátor-állomásokon elvégzett munkák eredményeként, ha a fő áramellátás megszűnik, a tartalékvezetékre az átállás automatikusan történik, a korábbi kézi vezérlés helyett. Ez ugyan megbízhatóbb redundanciát biztosít a telephely áramellátási rendszerében, de a Zaporizzsjai Atomerőmű általános helyzete továbbra is rendkívül törékeny.

2022 augusztusa óta nyolc alkalommal fordult elő, hogy elveszítették a telephelyen kívüli áramellátást, és a reaktor valamint a kiégett fűtőelemek alapvető hűtésének biztosításához szükséghelyzeti dízelgenerátorokra (melyekből összesen 24 db áll rendelkezésre) kellett támaszkodni. A NAÜ szakemberei folyamatosan ellenőrzik az üzemi területeket, azonban néhány helyiségbe továbbra sem kaptak bejárási engedélyt. Az eddig ellenőrzött területeken nukleáris biztonságot fenyegető tevékenység nyomait nem észlelték.

A ZNPP hat reaktora közül öt továbbra is hideg leállásban, míg a 4. blokk meleg leállásban van, hogy gőzt és hőt termeljen, többek között a közeli Enerhodar város számára. 2023 novemberében a 6. blokk egyik gőzfejlesztőjének szekunder oldalán kis mennyiségű (műszaki előírásokban rögzített határérték alatti koncentrációban) bórt észleltek, amely azt jelzi, hogy primerköri hűtőfolyadék került oda. Az ennek vizsgálatára és javítására készült programot 2024. január 20-án tették közzé. Ugyanakkor januárban a NAÜ szakemberei a 3. blokkhoz tartozó egyik helyiségben is tapasztaltak bórkősav kiválást, amely szintén kismértékű szivárgásra utalhat.

Ukrajna más részein a dél-ukrajnai, a rivnei, hmelnickiji atomerőművekben, valamint a csernobili telephelyen jelenlévő NAÜ-szakértők arról számoltak be, hogy a nukleáris biztonságot fenntartják a háborús körülmények ellenére is. Az ENSZ Biztonsági Tanácshoz intézett beszédében a NAÜ főigazgatója megjegyezte, hogy ezek az atomerőművek villamosenergia-termelés céljából továbbra is működnek, és a legtöbb reaktorblokk teljes kapacitással üzemel. Azonban a NAÜ helyszíni szakemberei többször számoltak be robbanásokról az ukrán atomerőművek környezetében (több esetben légiriadót is hirdettek), ami aggodalomra adhat okot a nukleáris biztonság fenntartása szempontjából.

A NAÜ legutóbbi jelentése szerint Rafael Mariano Grossi várhatóan két héten belül a ZNPP-be utazik, így első kézből tudja felmérni az ottani helyzetet, mintegy nyolc hónappal az erőműben tett korábbi küldetése után.

OAH

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL