Kortárs versek kortárs borokat keresnek

2022. 03. 29., 18:27
Étel és irodalom
3657
By Gusto

Az @1bor1vers keresi azokat az észak-balatoni pincészeteket, akiknek egy-egy kiemelt tétele szívesen „viselne” kortárs verset.

A projekt célja, hogy a közönség többet kapjon, mint egy jó bor, vagy egy jó vers. „Szóról szóra, kortyról kortyra kerekedik ki az élmény, a bor árnyalja a verset, vagy a vers színezi ki a bort? A lényeg, hogy kiegészítsék egymást” – mondja Budavári Dóra projektgazda.

2021-ben 6 Szent György-hegyi pince részvételével indult el az 1 Bor 1 Vers projekt: a „kortárs borok” mellé kortárs verseket választottak a borászatok. Idén bővül a történet: most már 12 kiválasztott pincészet, és annak egy bora vehet részt a programban. Keresik tehát azt a 12 „kortárs borászatot”, aki szívesen együttműködne a kortárs költészet népszerűsítésében. A program a VEB 2023 EKF támogatásában jön létre, így olyan borászatok jelentkezését várják, akik a Balatoni borrégió északi részében működnek (elsősorban Badacsony, Balaton-felvidék, Balatonfüred-Csopak). A nyertes 12 borászat 800 tételén jelennek majd meg a versek, nyakcímke formájában.

A beérkezett pályázatok közül a szakértő zsűri választja ki nyerteseket. A zsűri tagjai:

• Ugron Zsolna író

• Falvai Mátyás (kortarsonline.hu vezető szerkesztője)

• Kormos Lili (újságíró, az Analóg Olvasó Mozgalom alapítója)

• Budavári Dóra (gasztro- és bor-kommunikációs szakember, újságíró, az 1 Bor 1 Vers projektvezetője)

FELHÍVÁS

Határidő: 2022. április 12. – 1bor1vers@gmail.com – Beküldendő:

• A választott bor bemutatása

• A választott kortárs! vers, vagy vers részlet (fontos, hogy ráférjen a nyakcímkére, példákat az @1bor1vers facebook oldalon találtok) megjelölése. Két opciót várunk, a preferált megjelölésével.

• Előny, ha van élő kapcsolat a költővel, vagy van kontakt hozzá – a költő honoráriumát a vers használatáért cserébe a projekt biztosítja. A nyakcímkéket, a promóciót, az eseményeket, a PR-t és a kommunikációt a projekt biztosítja, a pályázó dolga csupán a tétel és a vers páros kiválasztása, és az együttműködés. 

A nyertesek számára a részvétel feltételei:

• A megnevezett tételből legyen minimum 600 palack értékesíthető 2022. június 10-étől, a kampány kezdetétől 

• Borászatonként 4 karton bor – promóció, rendezvények, fotózások, költőknek (június 1-ig leszállítva)

• A 3 nyilvános vers és bor bemutató rendezvényből legalább 2 alkalmon képviseltesse magát személyesen a borászat (1 óra erejéig, időpontok később)

• Kommunikációs anyagok biztosítása a projekt részére

• A fotózási alkalmak egyikén való részvétel