Itt találod az összes cikket a „PwC” témában!
Karácsony előtt különösen nehéz a legelőnyösebb fogyasztói döntéseket meghozni. Kiss Virág, a PwC szakértője néhány tipikus, az ünnepek alatt még inkább előtérbe kerülő döntési mechanizmuson keresztül mutatja be, hogy mit tehetünk egy „torzításmentesebb” karácsonyért.
Tavalyelőtt még 15,2 százalékos, tavaly 17,2 százalékos éves átlagos dekarbonizációs ráta lett volna kívánatos a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez, idén ez az érték már 20,4 százalékra nőtt, ami már irreális mértékűnek tekinthető.
A CBAM-köteles termékek importőreinek előírt negyedéves jelentésben már a tényleges beágyazott kibocsátási adatokat kell benyújtaniuk. Vajon fel vannak készülve az október 31-i határidőre? Hogyan kell összeállítani egy ilyen jelentést, illetve mit kell tenni, ha nem állnak rendelkezésre a jelentéstételhez szükséges adatok?
A vállalatok mindössze 2 százaléka vezetett be átfogó kiberrezilienciai intézkedéseket, pedig egy átlagos informatikai incidens ma már több mint 3 millió dolláros kárt okoz – derül ki a PwC idei Global Digital Trust Insights felméréséből.
„A célok és a tettek közötti szakadék egyre nő, globális együttműködés nélkül a felmelegedés mértékét nem lehet biztonságos határokon belül tartani.”
A Kúria döntése számos olyan társaság számára nyitja meg a helyi iparűzési és innovációs járulékfizetési kötelezettségük csökkentésének lehetőségét, amelyek az eddigi joggyakorlat alapján nem élhettek ezzel – hívják fel a figyelmet a PwC szakértői.
„A ma pénzügyi vezetője nagyon büszke a csapatára, illetve azokra az innovatív megoldásokra, amelyeket az elmúlt években fejlesztettek ki úgy, hogy közben éppen az ERP-rendszer jelentős változásának számviteli és pénzügyi vetületeit is menedzselni kellett.”
Számos adókedvezmény és készpénztámogatás áll rendelkezésre a fenntartható működést célzó projektek esetében. Ezek kihasználásával, valamint megfelelő műszaki előkészületekkel jelentős összegeket lehet megtakarítani, hogy a nagyvállalatok zöld átállása valósággá válhasson.
A lokalizáció, az öregedő népesség és a technológiai fejlődés egy újragondolt gazdaságpolitikát vetítenek előre, amelynek irányait Polacsek Csaba, a PwC pénzügyi és tranzakciós üzletágának cégtársa vette sorra.
A 2024. december 30-án hatályba lépő rendelet jelentős adminisztrációs terhet, meg nem felelés esetén pedig többletköltséget jelenthet a vállalkozások számára – hívják fel a figyelmet a PwC szakértői.
A Kelet-magyarországi régió fejlődésének új perspektíváiról csaknem 300 üzleti szereplő – köztük a legnagyobb multinacionális vállalatok hazai vezetői – részvételével megtartották az első Business Forum 2024 rendezvényt Debrecenben, ahol a legsikeresebb helyi gazdasági szereplőket is díjazták.
Második alkalommal ítélte oda Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország.
A vezérigazgatók jellemzően az alkalmazotti létszám növelését, semmint csökkentését tervezik a következő 12 hónapban.
„Biztató, hogy a befektetések egyensúlya olyan technológiák felé mozdul el, amelyek a leginkább csökkenthetik a kibocsátást, mint például az élelmiszer-hulladékgazdálkodás vagy a zöld hidrogén.”
Míg éves szinten 17,2 százalékos dekarbonizációra lenne szükség, addig 2000 óta egyetlen G20-országnak sem sikerült évi 11 százaléknál többet elérnie. Bár a napenergia-felhasználás 24,4 százalékos, sosem tapasztalt mértékű növekedése biztató, a PwC Net Zero Economy Indexe szerint minden töredékfoknyi felmelegedés megakadályozásáért komoly árat kell fizetnünk.
A streaming szolgáltatásokból származó bevételek megduplázódhatnak, az élő produkciós szektorok ismét előretörnek.
A felmondási hullám világszerte folytatódik, mivel a megélhetési költségek növekedése arra készteti a munkavállalókat, hogy jövedelmezőbb állás után nézzenek – mutat rá a PwC globális felmérése.
A Covid-19-világjárványon kívül is számos krízis nehezítette a szervezetek életét az elmúlt években – a munkavállalók megtartása és toborzása, az ellátási láncokban fellépő zavarok, a technológiai fennakadások, valamint a számítógépes támadások is a top öt fejtörést okozó tényező között szerepelnek.
A családi vállalkozások a Covid-19 világjárványt követően talpra álltak: globális szinten 71 százalékuk realizált növekedést az értékesítésben, 43 százalékuk pedig kétszámjegyű gyarapodásról számolt be az előző pénzügyi évben – állapítja meg a PwC globális felmérése.
A legfontosabb adóváltozásokról adtak áttekintést a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. szakértői a VOSZ együttműködésével egy online rendezvényen.
Továbbra is jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség a munkahelyeken: ha a nők átlagbérét az OECD-országokban a férfi munkavállalókéval azonos szintre emelnénk, az évente több mint 2 ezer milliárd dollárral növelné a nők keresetét.
Idén először ítélte oda Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország 267 hazai vezérigazgató véleménye alapján.
Áremeléssel és a működési költségek mérséklésével enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók a PwC felmérése szerint.
Több mint egy évtizede nem vélekedtek ilyen pesszimistán a vezetők a globális gazdasági kilátásokról – derül ki a PwC 26. Globális Vezérigazgató Felméréséből.
A befektetők 44 százaléka szerint az éghajlatváltozás kezelésének a vállalatok öt legfontosabb prioritása között kellene szerepelnie. Háromnegyedük ugyanakkor úgy véli, hogy a vállalati beszámolókban elterjedt az ún. zöldre festés (greenwashing), ezért kevésbé bíznak a fenntarthatósági jelentésekben – derül ki a PwC 2022-es globális felméréséből.
2021-ben a koronavírus nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a kormány adóbevezetési, valamint adóemelési tilalmat állapított meg a települési önkormányzatok számára, melyet 2022-ben is fenntartottak. 2023. január 1-jétől azonban a tilalmat feloldják, ezzel megnyitva a lehetőséget a helyi önkormányzatok előtt új adónemek bevezetésére, illetve a meglévők mértékének megemelésére – hívják fel a figyelmet a PwC Magyarország szakértői.
A PwC Magyarország adószakértői összefoglalták, miként hat a megállapodás a magyar társaságokra, illetve az adórendszerre.
A PwC Magyarország idén is felmérte a munkaerő-piaci preferenciákat és átadta az Év Legvonzóbb Munkahelye díjakat.
Az Uniós Vámkódex munkaprogramjának megfelelően, a nemzeti importrendszer korszerűsítésnek eredményeképpen, a jövő évtől kezdődően a vám-árunyilatkozatokat feldolgozó rendszer (CDPS) behozatali vám-árunyilatkozatokat kezelő modulját felváltja a továbbfejlesztett e-VÁM, amelyet eddig csak az e-kereskedelemben beérkező áruk vám-árunyilatkozatainak feldolgozása során használtak.
A PwC új elemzése szerint a dekarbonizáció a G-20 országok egyikében sem zajlik a biztonságos éghajlat fenntartásához szükséges ütemben. Éves szinten már 15,2 százalékos dekarbonizációra lenne szükség, ami 11-szer gyorsabb ütemet diktál, mint a 2000 óta elért globális átlag.
A gazdasági, geopolitikai, technológiai változások hatására mind a külső szabályozás, mind a belső érdekelt felek egyre nagyobb elvárást támasztanak a pénzügyi vezetőkkel szemben. Ezt a jelentősen növekvő szerepet a PwC szakértői által megkérdezett pénzügyi vezetők 73 százaléka érzékeli is a mindennapokban.
Az ESG beépítése a lényegességi elemzésbe számos területen érintheti a vállalat működését. Új típusú adatok és tényezők hozzáadásával befolyásolhatja az elemzési és döntési folyamatokat, a meglévő folyamatok újratervezésével vagy teljesen újak létrehozásával – írja Konczér Zita, a PwC szakértője.
A PwC felmérte, mit gondolnak a metaverzumról az amerikai üzleti vezetők és felhasználók.
Az öt meghatározó tendenciára alapozva, amelyek az elkövetkező években alakítani fogják az ágazatot, a PwC öt hipotetikus forgatókönyvet dolgozott ki a szektor jövőjére vonatkozóan.
A PwC 5000 amerikai fogyasztót és 1000 üzleti vezetőt kérdezett a metaverzumról 2022-es felmérésében: az üzleti válaszadók 66 százaléka szerint vállalatuk aktívan foglalkozik a metaverzummal, eközben pedig a fogyasztók 50 százaléka tartja a metaverzum lehetőségeit izgalmasnak és érdekesnek.
A 2020-as, világjárvány okozta 2,3 százalékos csökkenést követően a globális szórakoztató- és médiaipar bevételei 2021-ben erőteljesen, 10,4 százalékkal emelkedtek, 2120 milliárd dollárról 2340 milliárd dollárra.
A vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben.
Pap Boldizsár, a PwC szakértője bemutatja a metaverzum hat legfontosabb jellemzőjét, illetve néhány módszert arra, hogyan kezdhetünk el felkészülni a metaverzum korszakára.
A romániai alkalmazottak alig 13 százaléka elégedett a fizetésével, 40 százalékuknak szándékában is áll béremelést kérni az elkövetkező egy év alatt – derül ki a PwC felmérésből.
A PwC globális felmérésében megkérdezett munkavállalók közül minden ötödik dolgozó nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg munkahelyet vált a következő 12 hónapban. Több mint egyharmaduk tervezi, hogy fizetésemelést kér, az anyagi elismerés mellett azonban a munkahelyi kiteljesedést is ugyanolyan fontosnak tartják.
A szervezetek közel fele tapasztalt visszaélést vagy pénzügyi bűncselekményt az elmúlt két évben a PwC globális gazdasági bűnözésről készített felmérése szerint.
A PwC elemzői kutatásukban azt vizsgálták, hogy a bevezetés mely fázisában vannak a jegybankok világszerte, illetve hogy milyen kísérleti projektek meghatározóak a bankközi és lakossági alkalmazásoknál.
A PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérése alapján a megkérdezett vállalatvezetők majdnem fele semmit nem tesz a globális minimumadóra való felkészülés érdekében.
A jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben.
Az IFRS szerinti konszolidált beszámoló sokszor az üzleti lehetőségek maximális kihasználásának eszköze is – hívja fel a figyelmet Berke Ildikó, a PwC menedzsere.
Az első számú döntéshozók személyes céljai sok esetben nem egyeznek a vállalat célkitűzéseivel, vagyis nem ez alapján értékelik a vállalatvezetők teljesítményét.
A projektköltségek 8-10 százaléka akár 5 évre visszamenőleg megtakarítható lehet, egy nagyobb méretű új beruházási projekt esetén pedig a költségek akár 50 százalékáig terjedő, egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatás és fejlesztési adókedvezmény lehet elérhető – hívja fel a figyelmet Cseh Boldizsár, a PwC menedzsere.
Az orosz-ukrán háború következtében kialakult gabonapiaci helyzet miatt 2022. március 6-ai hatállyal a kormány előzetes bejelentési kötelezettséget vezetett be a Magyarországról – európai uniós tagállamokba és harmadik országokba – történő gabonakivitelre. A rendelkezés célja, hogy a takarmányozási és az élelmiszeripari célú gabonák kellő mennyiségben rendelkezésre álljanak a magyarországi piacon.
A PwC legújabb felmérése szerint a vállalatok kevesebb mint fele (40 százalék) ismeri az uniós Green Dealt, és csak mintegy fele (49 százalék) tartja vállalatát felkészültnek a szerteágazó új követelményekre.
12 millió forint marad az alanyi adómentesség értékhatára Magyarországon, 2025-től jelentős változások várhatóak a kis- és középvállalkozások életében – figyelmeztetnek a PwC szakértői.
Várható, hogy a közeljövőben több kiskereskedelmi vállalkozás engedélyt kér a gyógyszerek gyógyszertáron kívüli forgalmazására – írják a PwC szakértői.
Új év, új kérdések és kihívások a konszolidált beszámolók kapcsán. Mire kell figyelni, és mely területek hordozzák magunkban a legtöbb kérdést? A legaktuálisabb témákat Balogh Roland, a PwC Future of Finance csoportjának szenior menedzsere gyűjtötte össze.
Idén újra a Microsoft Magyarország nyerte el a PwC Év Legvonzóbb Munkahelye díját a technológiai szektorban. A díjnak kiemelkedő hitelességet kölcsönöz, hogy mintegy 30 ezer fiatal magyarországi munkavállaló véleményét tükrözi.
Világszerte 3,5 millió kiberbiztonsági állás vár betöltésre 2021-ben, ami jól mutatja, hogy a kiberbiztonsági ágazat a képzett munkaerő hiányával küzd. A koronavírus-járvány miatt pedig a cégvezetők 96 százaléka módosítani fogja a kiberbiztonsági stratégiáját – derült ki a PwC globális felméréséből.
Sok vállalat esetében, ahol a távmunka releváns alternatíva, közel egy hónapja elszigetelten dolgoznak a munkavállalók. Mi történik azokkal, ahol ez nem lehetséges? Milyen lépésekre kényszerülhetnek a cégek a jelenlegi bizonytalan helyzetben? Milyen eszközök vannak a kezükben, hogy el tudják kerülni a leépítést, és meg tudják tartani a munkaerőpiacon kiépített jó hírnevüket? Ezekre a kérdésekre fogalmaztak meg javaslatokat a PwC Magyarország HR tanácsadási szakértői.
A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be.
A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztály számára.
Az alacsonyabb iskolai végzettségűek tartanak leginkább a technológiai fejlődés hatásaitól, és éppen ők azok, akik a legkevesebb munkahelyi képzési lehetőséget kapják – állapítja meg a PwC 29 országban végzett kutatása.
A pénzügyi vezetők a munkaerőhiánytól tartanak leginkább, és mindössze 4 százalékuk gondolja, hogy vállalatuk jelenlegi digitális megoldásai úttörőnek számítanak – derül ki a PwC Future of Finance kutatásából.
A cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel és majdnem 70 százalékuk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik – derül ki a PwC kutatásából.
Hogyan hidalnák át a vezérigazgatók világszerte a munkavállalóik szakképzettségi hiányosságait? Miként segítheti a technológia a munkahelyi produktivitást? Ki a felelős az automatizálás miatt elbocsátott munkavállalókért? Ezekre a kérdésekre is választ ad a PwC „Talent Trends 2019: Upskilling for a Digital World” tanulmánya, amely 3200 első számú vezető válaszai alapján készült.
A PwC szakértőinek összefoglalója.
Azok a vállalatok, amelyek a kiberbiztonságot digitális üzleti stratégiájuk részévé teszik, eredményesebbek versenytársaiknál – derül ki a PwC Digital Trust Insights felméréséből.
Bár számos szervezet már alkalmazza az új technológiákat belső ellenőrzési, kockázatkezelési és megfelelőségi funkciói részeként, az ebből származó lehetséges előnyöket mégsem sikerült teljes mértékben a digitális átalakulásba történő beruházásokkal kapcsolatos döntések szolgálatába állítani – mutat rá a PwC Risk In Review című tanulmánya.
A rengeteg lehetőséggel bombázott közönség folyamatosan vásárlási döntése egyszerűsítésére törekszik, melynek érdekében a digitális technológia használatán kívül a mérvadó közösségek és más szakemberek véleményét veszi figyelembe. Ugyanakkor a fogyasztók kevesebb mint 20 százaléka állítja, hogy hírességek vagy véleményvezérek miatt vásárol meg egy adott terméket.
A vezérigazgatók 92 százaléka számolt be arról, hogy nehezebb lett megfelelő munkaerőt találni az elmúlt egy évben – derül ki többek között a PwC Vezérigazgató Felméréséből.
Az év elejétől az Európai Uniós adóelkerülést célzó irányelveivel összhangban Magyarországon is változnak az alultőkésítési szabályok. Az új megközelítés miatt a kamatlevonási korlátozás azokra a cégekre is hatással lehet, amelyeknek eddig egyáltalán nem kellett foglalkozniuk ezzel, ezért célszerű a banki hitelekhez kapcsolódó költségek és ráfordítások tételes vizsgálatára az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetni.
Kevesebb, mint öt év áll az energiaszektor szereplőinek rendelkezésére ahhoz, hogy felkészüljenek a technológiai fejlődés és fogyasztói trendek által generált piaci változásokra – derül ki a „The narrowing window for energy transformation” című globális energetikai felső vezetői felmérésből.
Az üzleti vezetők közel 30 százaléka úgy véli, hogy a globális gazdasági növekedés a következő 12 hónapban csökken, ami hatszorosa az előző évi 5 százaléknak.
A PwC tanulmánya szerint a szervezetek közel háromnegyede (72 százaléka) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10 százalékos növekedést jelent.
Bár a legtöbb vállalat felismeri a sikerhez vezető képességeket, sokuk nem teszi meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy ezek megjelenjenek vagy kiépüljenek szervezeteikben.
A PwC és a Világbank-csoport által évente kiadott Paying Taxes jelentés 2019-es kiadása 190 országban hasonlítja össze a vállalkozások adófizetését.
Az idejük feletti erősebb kontroll lehetőségét, magasabb fizetést és őszinte kommunikációt várnak el a jövő munkavállalói – derül ki a PwC felméréséből.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Családbarát Magyarország Központ stratégiai együttműködési szerződést írt alá, amelynek célja a családi vállalkozások fejlesztése és a női vezetők támogatása.
A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: