HR

HR

Itt találod az összes cikket a „HR” témában!

Németh Balázs: Folyamatosan változom, mely igaz a pályámra is

Németh Balázs: Folyamatosan változom, mely igaz a pályámra is

Fontos, hogy jókor legyünk jó helyen, így nem szűkítem le a lehetőségeket azzal, hogy tervezek – mondta az Üzletemnek Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.
2021. 10. 21., 20:00
Új HR-vezetőt igazolt a Roche

Globálisan is agilisabbá, innovatívabbá és még inkább ügyfélközpontúvá teszi személyzeti ügyekkel foglalkozó területét a Roche.

2021. 10. 21., 11:30
HR digitalizáció a pandémia után: globális toborzás és virtuális irodák

A pandémia előre nem látható ütemben változtatta meg a munka világának több aspektusát is: a távmunka térnyerésén túl létrejöttek az akár teljesen virtuális vállalatok, a munkaerő-toborzás lokálisból globális lett, a munkáltatók és a munkavállalók is tudatosabbá váltak a fenntarthatóság terén.

2021. 08. 27., 09:00
Czellecz Zoltán: Szeretem a nagy horderejű feladatokat

Bízom benne, hogy vannak még előttem izgalmas lehetőségek, akár egy nagyvállalat első számú vezetőjeként. Nagyjából három év az az időtáv, amin belül pontosan tudom, hogy merre tartok – mondta az Üzletemnek Czellecz Zoltán, a Work Force operációs igazgatója.

2021. 08. 04., 10:30
Pataki Zoltán: Cégcsoportunk évről évre magasabbra emel engem is

Nyitott és befogadó alkat lévén nagyon sok embertől tanultam rengeteg fontos leckét: barátoktól, üzleti partnerektől. Profi trénerektől és coach-októl is volt alkalmam ellesni a jót az elmúlt évek önfejlesztése során – mondta az Üzletemnek Pataki Zoltán, az euJobs HR-Group egyik tulajdonosa.

2021. 08. 02., 17:30
Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából.

2021. 07. 19., 13:30
Új időszámítás a munkaidő-tervezésben

A munkavállalók nagy része nyáron szeretne pihenni– derül ki a versenyszférában dolgozók közel 10 százalékát képviselő, 200 ezer kölcsönzött munkavállaló kétharmadát foglalkoztató MMOSZ legfrissebb kutatásából.

2021. 07. 08., 10:00
Meglepő kihívást hozott a COVID és a home office

A pandémia számos új kihívást hozott a vállalatoknak, és a vezetők még éppen csak kóstolgatják, hogyan tarthatják fenn a munkahelyi elégedettséget a jelentősen megváltozott körülmények között.

2021. 06. 21., 11:00
Varga Zsuzsanna: Képes vagyok folyamatosan megújulni

Abban hiszek, hogy akkor tudunk megfelelően alkotni, ha a motiváció belülről jön – mondta az Üzletemnek Varga Zsuzsanna, az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. ügyvezetője és HR vezetője.

2021. 06. 01., 14:30
Bumerángokat alkalmaz a legnagyobb magyar big data cég

A koronavírus járvány alatt nehezebbé vált toborzási folyamat támogatása érdekében a budapesti székhelyű Starschema az elmúlt hónapokban nagy számban vett fel korábbi munkavállalókat.

2021. 05. 20., 11:30
Gazdag András az úttörő megoldások híve

Gőzerővel építi csapata és saját jövőjét Gazdag András, a Schaeffler Savaria Kft. stratégiai humánerőforrás-vezetője. A szakember hálás mentorainak, akik a győri Széchenyi István Egyetemen olyan impulzusokat adtak át neki, melyek meghatározzák a foglalkoztatásról és saját magáról kialakított képét is.

2021. 04. 02., 12:00
A túlélés záloga lehet a jól digitalizált humán erőforrás menedzsment

Hazai HR és IT szakértői körben egyre gyakrabban merül fel az igény a szervezet által alkalmazott HR informatikai megoldások továbbfejlesztése, vagy új rendszer bevezetése iránt, de kevés olyan információforrás van, ami hiteles támpontot ad egy HR IT rendszer kiválasztásakor felmerülő kérdések megválaszolásához.

2021. 03. 31., 16:00
Megerősítette és átformálta a vezetői szerepet a világjárvány

Mesterséges intelligenciával üzemelő coach-ok jönnek, krízisálló gondolkodásmódok mennek, ami viszont nem változott, az a vezető szerepe és jelentősége a szervezetben – állapították meg a Milton Friedman Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége közös konferenciasorozatának rendezvényén.

2021. 03. 29., 18:45
Erre irányította rá a HR-esek figyelmét a világjárvány

A koronavírus-járvány előtt a legtöbb innováció a profit növelését vagy a vetélytársak támadásainak visszaverését célozta. A válság nyomán sok cég új innovációs célt jelölt ki, ez pedig nem más, mint a rugalmas ellenálló képesség megerősítése.

2021. 03. 23., 09:15
Egy sokszínű cég jobban teljesít

Üzleti és HR szempontból is sokkal sikeresebb az a vállalkozás, amelyik sokszínű, odafigyel az esélyegyenlőségre és dolgozóit bevonja a döntéshozatalba. Ezeket a képességeket érdemes tehát fejleszteni, amiben ma már a legkorszerűbb technológia is segíti a vállalatokat. A Deloitte legfrissebb tanulmánya néhány konkrét megoldást is bemutat az ilyen irányú fejlődést tervező cégek számára.

2021. 03. 19., 12:15
Az alkalmassági tesztekről dolgozott ki ajánlást az MPRSZ etikai bizottsága

Az MPRSZ Etikai Bizottsága összegyűjtötte, mitől lesz maradéktalanul jogkövető a leendő munkavállalók tesztelése, és melyek az alkalmassági tesztek alapvető etikai aspektusai. Az ajánlás letölthető az MPRSZ honlapjáról, amely mind a munkakeresők, mind pedig a munkaadók számára segítséget ad fogalmak tisztázásához, és az etikus kiválasztáshoz.

2021. 03. 17., 13:00
Válaszra sem méltatják az állásra pályázókat?

Tízből hét állásra pályázó nem kap visszajelzést a cégtől, ha a vállalat nem őt választotta a meghirdetett pozíciójára. A munkakeresők emiatt elveszítik bizalmukat a cégek felé, de Szilágyi-Bécsi Tímea, az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint ilyenkor sem szabad általánosítani.

2021. 03. 12., 13:45
Nagy béremelkedés jöhet a járványhelyzet után

A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, melyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt.

2021. 03. 03., 17:30
Milyen HR-stratégiát terveznek a vállalatok idén?

A döntően közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban. Közel 40 százalékuk szerint a forgalmuk még 2021-ben eléri a járvány előtti szintet – derül ki a Randstad HR Trends Survey 2021 kutatásából.

2021. 02. 08., 17:15
A paksi projektet is segíti az új tanácsadó cég

B2P Navigátor Zrt. névvel új vállalatot alapított a Dipol Humánpolitikai Intézet Kft. és az E55 Tanácsadó Kft. Cél a magyarországi gigaprojektek hatékony és eredményes megvalósításának elősegítése.

2021. 02. 05., 13:00
Javít a munkakörülményeken a Microsoft

A Microsoft teljesen újragondolta a belső kommunikáció, a HR és a munkahelyi kollaboráció eszközrendszerét. A Microsoft Viva a dolgozók jobb kommunikációját, közérzetét, tanulását és a tudásmegosztását, a hatékonyabb munkafolyamatokat szolgáló új eszköz egy 300 milliárdos piacon.

2021. 02. 04., 11:30
A virtuális első benyomás vált a legfontosabbá a járvány alatt

A koronavírus-járvány miatt mintha 5-6 évvel szaladt volna előre a világ az online szokásokkal kapcsolatban, ezért a vállalatoknak is dinamikusan kellett alkalmazkodniuk a digitális térben zajló változásokhoz. Magdó Emil kommunikációs szakember szerint a krízishelyzetben az egyik legfontosabb, hogy a cégek stratégiát építsenek fel az online kommunikációjukra is

2021. 02. 04., 09:15
Bognár Adrienn: A fejlődéshez jó viták is kellenek!

A tapasztalatcsere minden munkáját szerető HR-esnek fontos. A tréningeken, továbbképzéseken gyakran kialakulhatnak hosszú távú együttműködések is – mondta az Üzletemnek Bognár Adrienn, az Eisberg Hungary Kft. HR közösségépítési vezetője.

2021. 02. 03., 13:00
Csalóka lehet a hirdetésekben felkínált fizetés

A koronavírus-járvány első hullámában több százezer magyar vált munkanélkülivé, ezért rengeteg helyre úgy is tömegesen érkeztek pályázatok, hogy meg sem hirdettek pozíciót. 2021-re kiszámíthatóbb lett a helyzet, de a cégek zömében nem tízesével veszik fel az embereket, hanem egy-egy posztra.

2020. 11. 20., 13:00
Sorsfordító éveket várnak a hazai HR-döntéshozók

Példátlan pályát járt be 2020-ban a magyar munkaerőpiac: a tavaszi elbocsátások után ősszel már létszámhiánnyal küzdött a termelő szektor, és egyelőre csak jósolni lehet, mi következik majd az előttünk álló időszakban.

2020. 11. 06., 10:45
A koronavírus-járvány megtöri a régi sémákat a HR-ben

A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből. A HR-ben is minden cégnek alkalmazkodnia kellett a történtekhez.

2020. 10. 20., 18:15
Megéri HR-technológiai megoldásokba fektetni

2019-ben, több mint 5 milliárd dollár értékben fektettek be HR technológiákra fókuszáló vállalkozásokba. A trend várhatóan idén tovább erősödik a befektetői bizalom visszatérése után, a pandémiás helyzet egyértelműen felerősítette az iparág létjogosultságát, főleg a munkavállalói elkötelezettség és a kiválasztást erősítő megoldások terén.

2020. 10. 12., 16:00
A sikeres online állásinterjú 7 aranyszabálya

A távoli munkavégzéssel jelentősen megváltozott az állásinterjúk és a munkamegbeszélések forgatókönyve. Érdemes alaposan felkészülni a webes állásinterjúra – ehhez mutat pár hasznos trükköt a K&H.

2020. 10. 02., 10:00
Lukács Beáta: Hatalmas boomot jósolnak a HR-tech szektornak

Startupként az indulás óta hosszútávú stratégia mentén haladunk. Nekünk ezt most nyilván át kellett dolgozni, ahogy ezt mindenkinek meg kellett tennie. Persze az átdolgozás nehéz, egy jósgömb is kevés lenne hozzá – mondta az Üzletemnek Lukács Beáta, a SimpleJob ügyvezetője.

2020. 09. 24., 09:15
Jáhny Ákos: Szeretem feszegetni a komfortzóna határát

Egy vállalati csapatépítő program során, amikor egy óvoda játszóterét újítottuk fel, értettem meg, hogy a személyes hozzájárulás, a jelenlét, a kétkezi segítség néha sokkal fontosabb az anyagiaknál – mondta az Üzletemnek Jáhny Ákos, a Get Work ügyvezetője.

2020. 09. 18., 15:15
Együttműködik a HR-piac két nagy szereplője

A pandémia új kihívások elé állított minden szereplőt, ennek eredményeként pedig olyan új, innovatív fejlesztések születtek és születnek folyamatosan, amelyek régóta várt változásokat eredményezhetnek a piacon. Jó példa erre a GetWork és a SimpleJob együttműködése is.

2020. 09. 17., 09:15
Hajdu Zoltán: Óriásit hibáznak azok a cégek, amelyek változtatás nélkül folytatják korábbi HR gyakorlatukat

A jövőben még jobban felértékelődnek a célorientált tehetségek, mert egyre kevesebben lesznek, miközben egyre nagyobb szükség lesz rájuk. A vezetőknek és a HR-eseknek érdemes folytatniuk a „Z” és a millenniumi generáció megismerését, az új tehetségek elérésének megtanulását – mondta az Üzletemnek adott interjúban Hajdu Zoltán fejvadász, coach, a Smart Staff Kft. ügyvezető igazgatója.

2020. 08. 31., 10:00
Vida Péter: A Viapan Groupnál teljes erőbedobással készülünk az őszi-téli gazdasági időszakra

Hála a költséghatékony átszervezésnek, a koronavírus-járvány miatti válságkezelés annyira jól sikerült cégen belül, hogy az eredeti tervekhez képest korábban, már júliusban vissza tudtuk állítani a rentabilitást jelentő üzemi szintet – mondta Vida Péter az Üzletemnek adott interjúban. A Viapan Group vezérigazgatója úgy látja, hogy a jól felkészült, motivált, kellő gyakorlattal rendelkező álláskeresők most szinte azonnal munkába állhatnak.

2020. 07. 16., 10:00
Pelle Dávid: Nem hasznos most „csendben maradni”

A munkáltatói márka, a transzparens kommunikáció felértékelődött, a hagyományos toborzási eszközök önmagukban már nem feltétlenül elegendőek – mondta az Üzletemnek Pelle Dávid, az MP Solutions társtulajdonos-ügyvezetője a koronavírus-járvány eddigi tanulságait összegezve.

2020. 07. 16., 09:15
Szöllősi Tamás: Tudtunk és mertünk másoktól tanulni

A hiteles, következetes, esetenként a „nem tudom, hiszen senki sem tudja” beismerést is tartalmazó, folyamatos kommunikációban hiszek – mondta az Üzletemnek Szöllősi Tamás, az Indotek Group operációs és HR igazgatója.

2020. 06. 15., 10:00
Nahlik Anikó: Hiszek a beszélgetések és a mosoly erejében

Jelenleg egy piacon egyedülálló online konferencia megszervezésén dolgozom, a részletek hamarosan elérhetőek lesznek a virtuális térben – mondta az Üzletemnek Nahlik Anikó Client Manager, az Enloyd Hungary Senior Executive Search Partnere.

2020. 06. 04., 12:15
A jó kiválasztás kétszeres profitabilitást hozhat

A pandémiás helyzet utáni nyitás minden üzleti szektorban felveti a kérdést, milyen munkaerőpiaci lépéseket érdemes tennie a vállalatoknak, hogy kivédjék az elmúlt hónapok negatív hatásait. Számos elemzés szerint a kulcs sokkal inkább a hatékony kiválasztásban és kevésbé a készségfejlesztésben rejlik.

2020. 04. 01., 16:45
Napról napra növekszik a rendelkezésre álló tehetségek száma

A magyar vállalkozások egy hónapja számos szektorban még munkaerőhiányról számoltak be, a munkaerőpiaci változások miatt viszont mára napról napra nagyobb tehetségbázis érhető el a hazai elbocsátások és a külföldről hazatérő munkavállalók miatt is.

2020. 03. 11., 11:30
Új HR-igazgató a Matild Palace-ban

Karlik Ágnest nevezte ki a HR-igazgatói pozícióra a The Luxury Collection Hotel brandhez tartozó budapesti Matild Palace.

2020. 02. 25., 17:30
A jól kiválasztott, motivált munkaerő a gazdasági növekedés kulcsa

Ma Magyarországon 40 százalék feletti a közepes- és nagyvállalatok fluktuációja, vagyis ötévente a teljes munkaerő bázis lecserélődik. A jelenség hátterére magyarázatot adhat, hogy a jelenleg felvett munkaerő 80 százaléka nem megfelelően kerül kiválasztásra.

2020. 01. 27., 17:31

A HR döntéseket támogató elemző eszközök globális piaca az elmúlt 10 évben lendületes fejlődésen ment keresztül. A Reports and Data előrejelzése alapján ez a szektor 2026-ra akár a 10,73 milliárd dollárt is elérheti.

2020. 01. 23., 09:30
Márton Katalin: A 3 év mindig MOST kezdődik

Egy jó erős, menő és humorral is fűszerezett HR szakmai blog még a terveim között van – mondta az Üzletemnek Márton Katalin, a Praktiker HR és CSR igazgatója.

2020. 01. 14., 15:30
Újabb női felsővezető a Praktiker menedzsmentjében

Márton Katalin HR és CSR igazgató is tagja lett január 1-től a magyar tulajdonú Praktiker menedzsmentjének, mivel a HR terület és a társadalmi felelősségvállalás kiemelt szerepet kap a jövőben a barkácsáruház-lánc életében.

2019. 11. 28., 19:30
A vállalati képzések enyhíthetnek a cégek toborzási gondjain

A Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint 2022-re 133 millió új munkahely jön létre világszerte a digitalizációnak köszönhetően, míg párhuzamosan mintegy 75 millió álláshely fog megszűnni a folyamat miatt a következő három évben.

2019. 11. 28., 18:00
Idegesítő kérdésekkel bombázhatnak az állásinterjún

Jogosan tehetjük fel a kérdést néhány állásinterjú után, hogy miért traktálnak minket ugyanazokkal a buta kérdésekkel a hiring managerek. Ha megértjük a motivációjukat, mi is sikeresen jöhetünk ki ezekből a helyzetekből.

2019. 10. 25., 11:45
Döntően befolyásolja a HR szerepét a gazdasági ciklus

A HR szerepét az aktuális gazdasági helyzet döntően befolyásolja, így a jelenleg növekedési pályán lévő gazdasági környezetben a HR adminisztratív szerepköre egyre inkább eltolódik a stratégiai partnerség felé.

2019. 09. 13., 15:30
Így alakítja át a mesterséges intelligencia a HR-t

A HR világát is meghódítja a mesterséges intelligencia. Az új technológia alkalmazási lehetőségei és előnyei a toborzás, a munkavállalói élmény fokozása, a képzések és az adatelemzés területén is láthatók.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL