Itt találod az összes cikket a „AI” témában!
Állami szervezetek és magáncégek együttműködésében hozzák létre brit szakemberek azt a megoldást, ami újraírhatja az alumínium felhasználását az autóiparban.
2024. november 13-án a Budapest Music Centerben rendezik meg az AI Training & Workshop konferenciát.
Új kapukat nyithat meg a mesterséges intelligencia a jövő mezőgazdaságában, amelynek egyre nagyobb része zajlik majd beltérben – a klímaváltozás és a termőföldek kizsákmányolása miatt.
Egy friss felmérés szerint a gyártóipar vállalatai közül egyre többen ismerik fel az AI jelentőségét, és tervezik, hogy jelentős összegeket fordítanak erre a technológiára a közeljövőben.
Bár az AI Factories egyelőre kevésbé ismert projekt, kétségtelen, hogy Európa új irányt szab vele a mesterséges intelligencia forgalmának, és már eddig is több ismert eredmény köthető hozzá.
A BMW Group jelentős lépést tett a jövő gyárai felé azzal, hogy először tesztelt humanoid robotot a termelésben. Két hétig tesztelték a Figure AI által fejlesztett Figure 02-t, ami az autók vázszerkezetébe szánt alkatrészeket összeszerelésében segített.
A normál esetben konkurens Honda, Nissan és Mitsubishi kezd együttműködésbe az elektromos hajtáslánc és a mesterséges intelligencia fejlesztésében, mielőtt nagyon lemaradnak az amerikai és kínai gyártóktól.
Az AI ma már nem egyszerűen eszköz a bankok kezében, hanem a jövő üzleti tevékenységét teljes egészében eköré szervezik.
Világszerte a cégek 23 százaléka használja az AI-t termék- és/vagy szolgáltatás-fejlesztésére, erről Magyarországon nincs adat.
Forradalmi Időjárás-előrejelző rendszer érkezik a Google-tól. A NeuralGCM néven emlegetett megoldás fél évszázados meteorológiai gyakorlatokat nyugdíjazhat, fizikai jelenségek modellezésével és mesterséges intelligenciával.
Németh Balázs: olyan szakemberekre van szükség, akik a legnagyobb természetességgel támaszkodnak az AI nyújtotta határtalan lehetőségekre.
A fejlesztés alatt álló, mesterséges intelligencia által vezérelt robot olyan környezetekben teljesít majd szolgálatot, amelyek túl veszélyesek az emberek számára. Máris állami szponzorációt kapott.
Egy új, áttörést jelentő kutatás során olyan biomarkereket azonosítottak, amelyek lehetővé tehetik a gyógyszeres terápiák korai megkezdését, ezáltal a Parkinson-kór kialakulásának lassítását vagy akár megelőzését.
A mesterséges intelligencia alkalmazása egyre több területen jelenik meg, és ez alól a mezőgazdaság sem kivétel. Sokmilliárdos veszteséget spórolhat például ez az AI-val felszerelt drón, ami messziről felismeri a kártevőket.
A gépi tanulás máris forradalmi szerepet kapott az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben: egy nemzetközi kutatócsoport mesterséges intelligencia segítségével közel egymillió új, potenciális, természetes antibiotikum-forrást fedezett fel.
A Microsoft elindított egy új kép-videó generáló mesterséges intelligenciamodellt. A VASA-1 névre keresztelt AI-nak mindössze egy képre és egy hangklipre van szüksége ahhoz, hogy beszélő embereket ábrázoló videókat készítsen.
Hivatalosan is bejelentette a Facebook, Instagram, WhatsApp tulajdonosa, hogy új AI-chip megjelentetésével jelenik meg abban a piaci szegmensben, aminek ma szinte egyeduralkodója az Nvidia. Már idén elkészül, két új chip.
Fizikai munkát végző egészséges emberek és mozgáskorlátozottak életét változtathatja meg ez a frissen bemutatott, viselhető robotváz (exoszkeleton), hiszen univerzális vezérlő keretrendszert használ. A kutatók közleménye szerint a szerkezet nem igényel semmilyen képzést vagy kalibrálást, sőt, bonyolult algoritmusok beállítását sem.
A programozó mérnökök rémálma, vagy nélkülözhetetlen társa lesz. Úgy hívják Devin, és ha nyilvánosan is használhatóvá válik, a feje tetejére állíthatja a szoftverfejlesztői piacot. Elég pontos szöveges utasításokat adni neki, hogy milyen programra van szükségünk, és döbbenetes gyorsasággal lekódolja.
Végleg eldőlt, hogy nem lesz elektromos Apple autó, viszont az iPhone és a Mac termékek sikergyártója jó okkal hagyja ott a tervet, amibe dollármilliárdokat ölt az évek alatt. A kocsin ezrek dolgoztak - közülük sokan átmennek a cég AI-fejlesztő részlegére.
A legnagyobb technológiai vállalatok és a világ egyik leggazdagabb embere is beszállt a Figure AI finanszírozásába. A startup kifejezetten veszélyes feladatok ellátására fejleszt humanoid robotot.
A ChatGPT-vel nagyot robbantó vállalat legújabb fejlesztése a Sora, egy olyan mesterséges intelligencia modell, ami minden korábbinál valósághűbb videókat generál, csupán a bevitt szöveg alapján.
Felfedeztek egy olyan szilárd anyagot, ami nem mérgező, bőségesen előforduló földi elemekből készült és figyelemre méltó lítiumion-vezetőképességet ígér, így készen áll arra, hogy felváltsa a folyékony elektrolitokat a lítium-ion akkumulátorok belsejében.
Egy új riport szerint az AI már napjainkban is jelentős hatással van az energiaszektorra, ráadásul eddig a lehető legpozitívabb értelemben, ugyanis javítja a hatékonyságot, a fenntarthatóságot és a rugalmasságot.
Egy mesterséges intelligencia által vezérelt robotrendszer forradalmasíthatja az infrastruktúra-ellenőrzést, amivel kritikus szerkezetek: különböző épületek, utak és hidak hibáit lehet idejekorán felismerni és elhárítani – még azelőtt, hogy katasztrófa történne.
A jövő éttermi és otthoni konyháinak egyik legfontosabb vívmánya lehet a nemrég bemutatott AI-vezérelt sütő, amiben hőszenzor sincs, mégis pontosan – és önállóan – tudja, hogy a behelyezett élelmiszert hogyan kell tökéletesen elkészíteni. Ezzel megelőz ételmérgezéseket és tűzeseteket is.
Nem ipari felhasználásra szánt humanoid érkezik a piacra egy európai robotikai gyártótól, a 1X Technologiestól, ahol már 20 AI-vezérelt gép tréningje zajlik. A megtestesült AI-nak is nevezett új robot saját tömegének kétszeresét képes megemelni és folyamatosan tanul.
A német autókonszern a CES 2024-en mutatta be a mesterséges intelligencia alkalmazás, a ChatGPT integrációját. A Volkswagen célja az, hogy az AI nyelvi modell interaktív és vonzó társsá váljon, az autó hangalapú asszisztenseként.
Több nemzetközi gazdasági lap is szemlézte a Nobel-díjas Christopher Pissarides interjúját, amiben a professzor kifejti, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő mérnökök a saját karrierjüknek ássák a sírt. Nem is javasolja többé a STEM tanulmányokat a fiataloknak.
A napenergiával működő, mesterséges intelligenciával felvértezett gázérzékelők hálózata a kigyulladástól számított 30 percen belül észlelt egy kibontakozó erdőtüzet, így a lángokat minimális kárral sikerült eloltani. Ez a rendszer átalakíthatja a vad- és erdővédelmi megoldások jövőjét.
Az nem kérdés, hogy komoly változások vannak küszöbön, de a szakértők szerint jövőre a vártnál is több szegmens működését alakítja át a mesterséges intelligencia. Ezeknek az ágazatoknak és vállalatoknak az élete fordul a legnagyobbat az AI miatt.
A Google régóta várt és jó ideje halogatott mesterséges intelligenciájának debütálása várhatóan egy olyan generatív AI chatbotot ad a felhasználók kezébe, ami túlszárnyalja elődjét, a rossz fogadtatásban részesült Bardot. Az új AI Gemini névre hallgat majd.
Az eddigi legsikeresebb AI influencer egy jobb hónapban már most négymillió forintot termel az őt létrehozó ügynökségnek. Aitana a közösségi média oldala szerint spanyol, 25 éves és Barcelonában él. Vagyis ott élne, ha valóban létezne.
A mesterséges intelligencia már arra is képes, hogy megjósolja a hajóforgalomra nézve akár életveszélyes óriáshullámok kialakulását. Elsősorban azokra a hullámokra hegyezték ki az AI figyelmét, amelyek bármikor felboríthatnak vagy elsüllyeszthetnek egy hajót.
Eddig kiaknázatlan területen használják ki az AI és a nehéz terepeken egyre magabiztosabb robotkutya képességeit. Bombák hatástalanítására képzik ki őket, hogy kockázatmentesen csökkentsék a terrorfenyegetettség szintjét.
Mesterséges intelligenciával fogják vezérelni annak az építészeti innovációktól és fenntartható megoldásoktól hemzsegő felhőkarcolónak az önellátó liftjeit, amit egy régi parkolóház helyére húznak fel.
Európai klinikákon tesztelik a módszert, ami teljesen új megoldással képes a neuromuszkuláris állapotok megfigyelésére. Az okosóra szerkezet mágneses érzékelőrendszerrel jelzi előre a Parkinson-kór vagy akár az idegsorvadásos betegség stádiumát.
A mesterséges intelligencia a HR folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, új ipari forradalom közepén járunk – vélekednek a Work Force HR szolgáltató szakértői.
Góliátok fogtak össze olyan mesterséges intelligencia üzemek létesítésére, amelyekben önvezető autózást támogató alkalmazásokat, még generatívabb AI-eszközöket és újgenerációs robotrendszereket fognak fejleszteni.
Egy mesterséges intelligencia iszonyatos mennyiségű adatfeldolgozásra képes, de ennek ára van. A működéséhez szükséges hardverek rengeteg energiát fogyasztanak, ami egyre kritikusabb kérdéseket vet fel.
„Mindenki ezt fogja csinálni” - védekezett a vállalatvezető, aki a közösségi médiában osztotta meg, mennyivel olcsóbb és hatékonyabb mesterséges intelligenciával dolgozni, emberek helyett.
A digitális ikrek segítségével gyártást optimalizáló és konfiguráló Nvidia Omniverse rendszer a Mercedes-Benz németországi, kínai és magyar üzemeiben egyaránt bevezetésre kerül.
Talán még sosem volt egy teremben annyi óriási technológiai céget vezető személy, mint a héten rendezett kongresszusi meghallgatáson, az USA kormányzati épületében, a Capitol Hillben. Az apropó a rettegett mesterséges intelligencia szabályozása volt.
Az SAP csaknem 300 vállalati vezetővel készült felmérése szerint a cégek elsősorban a termelésben, marketingben, ügyfélkapcsolatok területén várnak jelentős AI hatást, míg a hagyományosan humán területeken, mint a jog és a HR, ódzkodnak a mesterséges intelligencia használatától.
A generatív mesterséges intelligencia fejlődésének munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról eddig főleg csak elméletek és becslések jelentek meg. Most egy kutatás konkrét számokkal állt elő arra nézve, hogy milyen és mennyi humán feladatot vehet át teljes egészében az AI.
Nincs szükség egy teljes évtizedre ahhoz, hogy megvalósuljon az eddig csak sci-fikben vagy mesékben látott háztartás, amiben egy humanoid robot mos, takarít és rendet rak. A Sanctuary AI lehet az első cég ilyen termékkel.
Önvezető technológiák fejlesztésében jelent mérföldkövet a svájci tudósok legújabb eredménye. Olyan mesterséges intelligenciát alkottak, ami 25-ből 15-ször legyőzte az emberi pilótákat, sőt, új körrekordot állított fel. A modell később közúti járművek és repülőgépek fedélzetén bizonyíthat.
Paradigmaváltó jelentősége lehet az ipari robotok felhasználásában annak az amerikai innovációnak, ami lehetővé teszi, hogy a gépek ne csak az ujjbegyeik segítségével fogjanak meg és mozgassanak különböző tárgyakat, hanem a teljes testükkel.
A mesterséges intelligencia vezérelte nyelvi modell evolúciós szintet lépett. A nagyvállalatok kiszolgálására hangolt AI a legnagyobb jelentőségű bejelentés az eredeti ChatGPT megjelenése óta: a benne rejlő lehetőségek szinte szó szerint korlátlanok.
Az IBM friss riportja szerint nem a mesterséges intelligencia veszélyezteti azoknak a dolgozóknak a megélhetését, akik nem használnak AI-t, hanem olyan személyek, akik aktívan élnek a benne rejlő lehetőségekkel.
Sűrű ködben vagy füstben és koromsötét éjszakában is tűpontos autóvezetést biztosíthat egy amerikai kutatók által frissen kidolgozott technológia. A mesterséges intelligencia alapú, hőképpel támogatott észlelés és távolságmérés, azaz HADAR rendszer teljesen új kamerás képalkotó megoldás, járművekhez és robotokhoz.
Amikor az Apple új terméket dob piacra, a versenytársak, a fejlesztők és a fogyasztók is felkapják rá a fejüket. A mesterséges intelligencia (AI) eszközök körül kialakult őrület miatt csak idő kérdése, hogy az iPhone-gyártó is előrukkoljon egy nagy durranással ebben a szegmensben.
Ez a mesterséges intelligencia először az afrikai gazdáknak segít megbirkózni az éghajlatváltozással. Mint ismert, az ősi kontinens eleve aszály sújtotta gazdaságaiban évről évre csökken a termelékenység, de a gépi tanulás kiút lehet a bajból.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentése szerint a mesterséges intelligencia „forradalma” nem feltétlenül a kétkezi, sokkal inkább a szakképzett munkahelyekre lesz a legsúlyosabb hatással. Arra is rávilágítottak, hogy mely szakmák forognak veszélyben.
Ameca, a világ legemberszerűbb robotja nem csak fenntartja a szemkontaktust a humán megfigyelőkkel, miközben beszélget velük; ki is kéri magának, ha nem tetszik nekik, amit rajzolt. Generatív mesterséges intelligenciával is felruházták – hátborzongató a végeredmény.
A svájci EPFL kutatói a ChatGPT-3 modell segítségével hoztak létre érzékeny robotmegfogót, ami az első demonstrációja annak, hogy az AI eszközök akár a robottervezésben is képesek együttműködni az emberekkel.
„AI Ashley” a délelőtti műsorvezető, Ashley Elzinga hangjának klónozott változataként kezdte meg a „munkát” az oregoni Portlandben működő Live 95.5 rádióállomáson, ahol élő ember helyett lesz adásban, minden nap 10 és 15 óra között.
A hagyományos endoszkópos diagnosztikai eszközökez válthatja fel a jövőben egy miniatűr videokapszula, amivel az orvos távirányítással lesz képes végigmanőverezni a beteg bélrendszerén.
Az okoseszközöket gyártó cégóriás viselhető termékeivel kerülhetünk a mesterséges intelligencia egészségügyi kontrollja alá: hamarosan jön az étrendet, alvási rutint, hangulatot, testmozgást, később a vérnyomást is mérő megoldás.
Az AI sokkal nagyobb jelentőségű ipari és gazdasági tényező lesz a ma ismert Microsoftnál és Google-nél, amit a két cég időben észre is vett. Évtizedes harc kezdődik közöttük - árulta el a ChatGPT korai befektetője.
Nem véletlen, hogy milliárdokat fektet bele a Microsoft: a TikTok se szerzett annyi követőt ilyen rövid idő alatt, mint az AI csevegő, amit bármiről kérdezhetünk.
„Az ERP rendszer globális képet ad a vállalkozásról – például a gyártásról, beszerzésről, pénzügyekről, a HR-ről, az értékesítésről és a marketingről is.”
Óriási üzleti lehetőség rejlik a mesterséges intelligenciában, de milyen trendekre érdemes odafigyelniük a cégeknek 2021-ben? A Stylers cégcsoport szakértői előrejelzése egyenesen az amerikai piacról érkezik.
A legfrissebb előrejelzések szerint 2024-re világszerte a vállalatok háromnegyede már a mindennapi operatív működésben is nagyban támaszkodni fog a mesterséges intelligencia (AI) alapú eszközökre. A koronavírus járvány okozta gazdasági sokkot követő felépülés időszakában még sürgetőbbé válik a digitalizáció.
Már nagyon közel a nap, hogy egy teljesen működőképes önvezető autó gördüljön le a gyártósorról – ígéri Elon Musk, a Tesla főnöke.
Egyedülálló módon egyesíti a szaktudást a technológiával a Publicis Groupe mesterséges intelligencia alapú platformja, a Marcel. Május végétől a cégcsoport minden országában, így Magyarországon is elkezdődött a bevezetése.
Azon vállalkozásoknak, amelyek részvényeivel a tőzsdén kereskednek, 2020. január 1-től éves beszámolójukat ember és mesterséges intelligencia (AI) által egyaránt olvasható formában kell közzétenniük.
Veszprémben és Pécsen folytatódott a VOSZ új irodáinak átadása.
Küldetése, hogy a borászatok kedvelői ősszel is felfedezzék a régió egyedülálló borkultúráját, gasztronómiáját.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: