Május végén startolt Magyarországon a Marcel

2020. 06. 04., 15:15

Egyedülálló módon egyesíti a szaktudást a technológiával a Publicis Groupe mesterséges intelligencia alapú platformja, a Marcel, ami lehetővé teszi, hogy a szervezet 83 ezer nemzetközi munkatársa egyetlen közös talent-poolként működjön, és minden projektre az arra legalkalmasabb szakemberekből álló csapat állhasson össze. A világ harmadik legnagyobb marketingkommunikációs cége a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél korábban, április végén indította el új innovációját először az Egyesült Államokban, hogy ebben a kritikus időszakban egyedülálló és a lehető legmagasabb szintű támogatást biztosítsa ügyfeleinek. Május végétől pedig a cégcsoport minden országában, így Magyarországon is elkezdődött a bevezetés.

Egyedülálló, a teljes nemzetközi szervezetet összekötő, mesterséges intelligencia alapú platformot mutatott be a Publicis Groupe. A vállalat alapítójáról elnevezett Marcel új alapokra helyezi az eddig holdingként működő cég struktúráját, hiszen lehetővé teszi, hogy a szervezet közel 83 ezer munkatársa egy csapatként működjön, és az egyes projektekre mindig a legalkalmasabb szakemberekből álló nemzetközi csapatok alakulhassanak meg.

A Publicis Groupe határokon átívelő talent-poolja maximálisan igazodik az ügyfelek igényeihez, és minden helyzetben világszínvonalú megoldásokat nyújt azáltal, hogy egyesíti a kreatív, stratégiai és technológiai szaktudást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Publicis Groupe Hungary magyar munkatársai akár az amerikai piacon is kamatoztathatják tapasztalataikat, és fordítva: a budapesti leányvállalat sok nemzetközi szakemberrel működhet együtt, hogy ügyfeleiknek a lehető legmagasabb színvonalú kiszolgálást nyújtsa. A Marcel a Microsoft AI és a Knowledge Graph technológiáit egyesítve rendszerezi és szűri 83 000 munkavállaló több mint 1 200 egységen belül termelt adatait.

A vállalat a koronavírus-járvány miatt a vártnál hamarabb indította el a programot, hiszen minden eddiginél fontosabb, hogy a távolról dolgozó munkatársak közti kapcsolat zökkenőmentes legyen. Először az Amerikai Egyesült Államokban tesztelték az AI technológiát, május végére pedig a globális cégcsoport minden tagjánál, így a Publicis Groupe Hungary-nél is elkezdődött a bevezetés.

A Marcel nemcsak az ügyfélélményt maximalizálja, hanem a vállalaton belül is korlátlan információáramlást és összeköttetést biztosít. Sőt elérhető a felületen egy „koronavírus tudás-tartalombázis”, amely a világ összes országára vonatkozó riportokat és analitikákat tartalmaz.

Hogyan működik majd a magyar piacon?

A rendszer egy „elismerés” alapú platform, ahol a munkalehetőségek – jobs és gigs – megjelennek. Ezekre azok a kollégák jelentkezhetnek, akiknek egy adott időszakban van extra kapacitása és a képességeik alapján a feladatra dedikálhatók. Egy-egy nemzetközi projekten való részvétel azoknak a kollégáknak ad kiugrási lehetőséget, akiknek a teljesítménye és tehetsége indokolja ennek a különleges lehetőségnek a kiaknázását.

Az ügynökség dolgozói így nemzetközi tapasztalatra tehetnek szert, új területeken és feladatokban próbálhatják ki magukat, alakíthatják személyes fejlődésüket, miközben a motivációjukat és elkötelezettségüket is meg tudják őrizni.

„Az ügynökségi munka mindig nagyon feszített és megterhelő, de az is nagyon fontos, hogy a kollégáknak nemzetközi szakmai fejlődési lehetőséget tudjunk biztosítani, és hosszú távon meg tudjuk tartani őket egy-egy feladatkörben, miközben a megújulásra is lehetőséget biztosítunk. Természetesen a magyar piacon felmerülő feladatok is meg fognak jelenni idővel a felületen, de mindez nem azt jelenti majd, hogy a magyar ügyfelek drágább szolgáltatást kapnának, ha például egy nemzetközi kolléga csatlakozik egy feladathoz. A csapat, a szakértelem és szaktudás szintje növelhető tovább ezzel a megoldással” – mondta Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS