Alekszandr Merten Paks II.-ről: a hatékony együttműködés a siker záloga

Alekszandr Merten Paks II.-ről: a hatékony együttműködés a siker záloga
2023. 10. 09., 12:07

Hatékony együttműködésre van szükség a megrendelő és a fővállalkozó között ahhoz, hogy a közeljövő legfontosabb mérföldköveit eredményesen tudják teljesíteni – mondta Alekszandr Merten, a Paks II. építési projektigazgatója.

Alekszandr Merten, az Atomsztrojexport alelnökeként látja el a Paks II. építési projektigazgatói feladatait, az Atomszféra legfrissebb számában közölt interjúban elmondta: két évvel és két hónappal ezelőtt nevezték ki „egyfajta krízismenedzserként”, azzal a feladattal, hogy

„megkapjuk az adott szakaszhoz szükséges összes engedélyt és elkezdődhessen az új blokkok közvetlen építésének szakasza. Számomra éppen ezért a létesítési engedély tavaly augusztusi megszerzése volt a legfontosabb, illetve a másik fontos momentum, a projekt második szakaszba való átlépésre vonatkozó dokumentum, a Notice to Proceed kiadása volt, mert ez a kettő nagyon fontos mérföldkő, innentől fogva kezdődhet el ténylegesen a magyar gazdaság számára kiemelt jelentőségű projekt kivitelezése.”

A projekt második szakasza, a Paks II. Atomerőmű blokkjainak közvetlen építése augusztus második felében kezdődött meg. A második szakaszba lépéssel változások lesznek a fővállalkozó szervezeti felépítésben is, illetve a dolgozóink szakmai összetételében, valamint az alvállalkozóink vonatkozásában is. Mostantól főleg az építőipari szakmákra kerül a hangsúly, a jövőben csatlakoznak hozzájuk a szerelők, a csővezetékek hegesztői, illetve olyan szakemberek, akik a blokkok üzembe helyezéséért felelnek majd – számolt be a projektigazgató.

Rengeteg technikai eszköz bevonásával folyik a munka a területen és pillanatnyilag 330 ember dolgozik ott. Ez azonban csak azokat jelenti, akik közvetlenül az építkezésen dolgoznak. Ebbe a létszámba nem számít bele az Atomsztrojexport paksi telephelyén, az irodában dolgozó 250 munkatársu. A területen a létszám az év végére eléri a 800–900 főt, 2024 végére pedig majdnem kétezer lesz. Csúcsidőben a munkások száma meg fogja haladni a 10 ezret, mintegy 12–13 ezer fő dolgozik majd a projekten.

A talajszilárdítási munkák november 1-jén indulnak. „Ez egy nagyon munkaigényes folyamat, amit az is jelez, hogy közel 1 millió tonna cement szükséges hozzá” – hangsúlyozta Merten. Jelenleg is igen nagyszabású munkálatok folynak a területen, egyebek közt a résfal építése, amelynek már a fele elkészült. A résfal teljes hossza 2,7 km lesz. Ezen kívül a 6-os blokk alatt zajlik a talaj kiemelése a mínusz öt méteres szintig, lapzártánkig ennek 70 százaléka a valósult meg és folytatódik a felvonulási terület létesítményeinek az építése, a víz- és villanyhálózatok kialakítása. „Ez a munka folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben zajlik.”

A reaktortartály és a zónaolvadék-csapda kivitelezéséről a projektigazgató elmondta: az ABOS 1-es, 2-es biztonsági osztályba sorolt berendezések, illetve más minősített berendezések gyártása az engedélyező hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal engedélyétől függ. Vannak olyan berendezések, amelyek esetében ezeket az engedélyeket már megkapták és ezek birtokában elkezdődött a gyártás. Az 5-ös blokk zónaolvadék-csapdájának gyártása folyamatban van, várható jövő tavaszra készül el; a 6-os blokké egy évvel később (a két blokk létesítésének ütemezésében ennyi a különbség). „Ami pedig a reaktortartályt illeti, a Roszatom gépgyártó holdingjának, az Atomenergomasnak leadtuk a rendelést a reaktortartály és azon berendezéseinek gyártására, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a reaktort be lehessen építeni. Ezeknek a gyártási ideje nagyságrendileg három év.”

A turbinagépház és berendezései, mindenekelőtt a turbina gyártását a kivitelező már megrendelte és az előleget is kifizette – számolt be Merten. A tendert a General Electric és a francia Alstom Power Systems közösen nyerte el. „Egyelőre nem kezdődött meg a gyártás, de a tervezés és az előkészítés folyik. Jelenleg a papírmunka zajlik az ütemterv szerint” – mondta a projektigazgató.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 23., 16:10
A cafeteria-juttatások szabályozása 2025-ben a munkavállalók és munkáltatók számára egyaránt számos új lehetőséget hozott. A lehetőségek a SZÉP Kártya lakásfelújítási opciótól az adómentes állatkerti belépőn át a távmunka-támogatásig számos megfontolásra érdemes opciót tartalmaznak. A legfontosabb tudnivalókat Honyek Péter, a PwC Magyarország igazgatója foglalta össze.
2025-03-21 19:10:00
Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
2025-03-21 17:10:00
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején végzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025-03-21 14:15:00
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL