öröklés

Itt találod az összes cikket a „öröklés” témában!

Megváltozott öröklési szabályok: mire kell figyelni?

Megváltozott öröklési szabályok: mire kell figyelni?

A 2023-ban megváltozott öröklési szabályok lehetővé teszik az önkormányzatok öröklését. Dr. Szabó Lili Janka ügyvéd, az RSM Vagyon és Család üzletágának szakértője áttekinti, hogy mely vagyontárgyakra vonatkozik ez az öröklési jogi módosítás, mi a célja és kiket érinthet – akár hátrányosan – a megváltozott öröklésjogi szabályozás, illetve kitérünk arra is, hogy milyen lehetőség van az önkormányzat öröklésének elkerülésére.
2024. 07. 30., 12:40
Mikor és hogyan lehet lemondani az öröklésről?

Nem ritka, hogy az örökös nem kíván örökölni az örökhagyó után, ezért kijelenti, hogy az öröklésről lemond. Jogi értelemben azonban az öröklésről lemondás nem teljesen azt jelenti, mint amit a hétköznapi szóhasználat alapján gondolnánk. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

2024. 04. 09., 09:10
Hogyan lehetséges a hagyaték felosztása az örökösök között?

Hogyan történik a hagyaték felosztása az örökösök között, ha az örökhagyó után többen örökölne? Kötelesek-e az örökösök a végintézkedésben vagy a törvényben foglaltak szerint felosztani a hagyatékot vagy ettől eltérően is osztozhatnak? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

2024. 02. 09., 10:10
Miért hiúsulhat meg a házastárs öröklése?

„A papír semmin sem változtat” – szokták mondani a házasságot kevésbé fontosnak tartó párok. A házasságkötés azonban egészen más jogi köteléket hoz létre két ember között, a házastársak jogai mások, mint az élettársi kapcsolatban élőké. A házastársi öröklésnél viszont a papír önmagában már nem feltétlenül elegendő – hívja fel a figyelmet dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász.

2023. 12. 12., 10:10
Melyek az ági öröklés legfontosabb tudnivalói?

Ha az örökhagyónak nincs gyermeke vagy más leszármazója, abban az esetben sor kerülhet az ági öröklés szabályainak alkalmazására. Ilyen esetben az ági vagyonnak minősülő vagyontárgyak tekintetében a törvényes öröklés általános szabályaitól eltérő öröklési rend érvényesül.

2023. 05. 23., 09:23
Örökölhet-e a végrendeletnél közreműködő személy?

Sok esetben az örökhagyó végrendeletét nem egyedül készíti el, hanem a végrendelkezés során tanúk és más személyek is közreműködnek. Bizonyos esetekben a közreműködő személyeknek lehetősége lehet arra is, hogy a végrendelet tartalmát is befolyásolják.

2023. 04. 23., 14:33
Mikor örököl az állam?

Ki lesz az örökös, ha nincs rokon? Mi lesz a vagyonnal, ha senki sincs, aki az elhunyt után örökölne? Minden gazdátlanná válik? Hogyan lehetséges, hogy végül az államé lesz az örökhagyó lakása? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

2023. 03. 28., 10:48
Mit jelent az öröklésnél az osztályrabocsátás?

Előfordul, hogy az örökhagyó a vagyonából már életében is adományoz olyan személyeknek, akik később az örökösei lesznek. Több örökös esetén, ha valamely örökös már életében is jelentősebb vagyont kapott az örökhagyótól, akkor ezt bele kell-e számítani az örökségbe?

2023. 02. 21., 17:13
MOKK: érdemes előre végrendelkezni a termőföldről

Ha valakinek termőföldje van, mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között – tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara kedden.

2022. 11. 24., 11:35
Lehet egy eltűnt személy után örökölni?

Mi történik akkor, ha valaki már hosszú ideje eltűnt? Hogyan lehet rendelkezni a személy vagyonáról? Lehet egy eltűnt személy után örökölni? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

2022. 09. 21., 15:18
A nem vér szerinti gyermek öröklése

Számos családban van örökbefogadott gyermek és még ennél is több családban nevelt gyermek, illetve mostohagyermek. Hogyan történhet a nem vér szerinti gyermek öröklése az örökbefogadó szülő vagy nevelőszülő halála esetén? Örököl-e vér szerinti szülője után, akit örökbe fogadtak? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

2022. 09. 15., 11:27
Egyre többen értékesítik ingatlanörökségüket

A Duna House értékesítési adatai szerint 2022 augusztusában, vidéken az összes tranzakció 30 százalékát tette ki az örökölt ingatlan értékesítése, Budapesten ez az érték 24 százalék volt.

2022. 07. 18., 11:23
Miként felel az örökös az örökhagyó tartozásáért?

Ha öröklésre kerül sor, nem ritka, hogy az elhunyt tartozásokat hagyott hátra. Ilyen esetben mindig felmerül a kérdés, hogy az örökös felel-e az örökhagyó tartozásáért? Ha pedig az örökös felel a tartozásért, akkor fontos, hogy saját vagyonával is köteles-e helytállni? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

2022. 04. 14., 13:40
Tényleg létezik hagyatéki bíróság?

Egy igen népszerű, örökösökkel kapcsolatos magyar sorozatban hallhattunk hagyatéki bíróságról. Valósnak tűnt, hiszen ügyvéd mondta – legalábbis a sorozatban. Valóban létezik hagyatéki bíróság?

2022. 02. 18., 16:05
Nyomoznak az örökös után a hagyatéki eljárás során?

A gyakorlatban sokszor felmerül, hogy miért nem kereste senki az örököst? Mi történik, ha az elhunyt nem tartotta a kapcsolatot a rokonaival? Kutatnak az örökös után a hagyatéki eljárás során? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

2022. 02. 17., 17:03
Csökkenthetőek az öröklés jogi kockázatai

Az örökhagyó végakaratának maradéktalan érvényesüléséhez célszerű az öröklés megtervezése, írásba foglalása, mert így elejét vehetők az esetleges későbbi viták és a hosszú évekig húzódó pereskedések.

2022. 02. 14., 12:56
Külföldi hagyaték esetén ki dönt az öröklésről?

Viszonylag gyakran előfordul, hogy az elhunyt személy hagyatékában külföldi vagyontárgy is található. Ilyen esetben gyakran felmerül a kérdés, hogy miként tudja megszerezni a belföldi örökös a külföldi hagyatékot. Ki dönt a külföldi hagyaték sorsáról és milyen jogszabályok alapján? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

2022. 02. 08., 15:27
Mikor érdemes végrendeleti végrehajtó kijelöléséről gondoskodni?

A végintézkedésben az örökhagyó sokféle módon rendelkezhet halála esetére a vagyonának sorsásról, sőt az örököst akár kötelezettséggel is terhelheti. Az örökhagyó érthető módon személyesen már nem tud meggyőződni arról, hogy a végakarata teljesül-e. Többek között ilyen esetekre készülve kerülhet sor végrendeleti végrehajtó kijelölésére. Milyen esetben érdemes erre is gondolni? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

2021. 08. 22., 19:00
Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.

2020. 10. 05., 16:00
Öröklési képesség, avagy örökölhet a születendő gyerek?

Az élet nagyon sokszínű, sokféle élethelyzetet teremt. Ilyen lehet az is, ha az örökhagyó a leendő gyerekre, születendő unokára akarja hagyni a vagyonát. Örökölhet a születendő gyerek? Mit jelent az öröklési képesség?

2020. 07. 07., 12:55
Illetékmentes a testvérek közötti ajándékozás és öröklés

A családok vagyontervezését és vagyonkezelését segítő változás lép hatályba az illetékek területén 2020. július 8-tól. A jogszabály módosítás egy már régóta fennálló, némileg érthetetlen jogalkotói hiányosságot is helyre tesz – hívja fel a figyelmet az RSM Legal.

2020. 06. 08., 16:45
Illetékmentes lehet a testvérek közötti vagyonmozgás

A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet – írta a Magyar Nemzet.

2020. 01. 16., 17:01
Az adósság is öröklődik?

Az örökség legtöbbször nem valami távoli mesés vagyonról szól, hanem egy életen át összegyűjtött értékekből áll. Sok család életében azonban jelen vannak a hitelek is. Mi történik, ha az örökhagyó nem tudta életében visszafizetni a banki tartozást vagy más adósságot? Ki lesz a fennálló tartozásért a felelős? A tartozás, az adósság is öröklődik? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

2019. 10. 29., 18:01
Ki lesz az örökös az új törvény alapján: a gyerek, az unoka vagy a házastárs?

Bár az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) évek óta alkalmazandó, mégis mind a mai napig felmerülnek kérdések az új szabályokkal kapcsolatban. Főként az olyan területeken, ami nem minden nap fordul elő egy ember életében, mint például az öröklés. Bár sok régi szabály nem változott, azért van, ami bizony már nem ugyanaz, mint néhány évvel ezelőtt. A változás érinti a leszármazók és a házastárs öröklését is. Ki lesz az örökös az új törvény alapján: a gyerek, az unoka vagy a házastárs? A kérdésre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

2019. 05. 21., 11:44
Mit jelent, ha valaki érdemtelen az öröklésre?

Több oka is lehet annak, hogy valaki nem örökölhet. Például, ha az örökhagyó előtt meghal vagy lemondott az öröklésről. Kiesik az öröklésből az a személy is, aki az öröklésre érdemtelenné vált. Mit jelent az érdemtelenség és melyek a következményei? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

2019. 03. 02., 15:03
Mire szolgál az öröklési szerződés?

Közismert, hogy az örökhagyó vagyonának sorsáról halála esetére végrendelettel rendelkezhet. Az örökhagyónak azonban arra is lehetősége van, hogy ellenszolgáltatás fejében, szerződéses úton nevezze meg örökösét. A szerződéses végintézkedés leggyakoribb formája az öröklési szerződés. Milyen feltételekkel és tartalommal köthető öröklési szerződés? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL