Itt találod az összes cikket a „Nissan” témában!
Eldőlt, mi lesz a Honda és a Nissan fúziójának sorsa, amiben eredetileg a Mitsubishi is érdekelt lett volna. A tárgyalások eredményét külön közleményekben vázolták fel.
A szélsőségesen hideg időjárásra tesztelt, nemrég kiadott típus a japán gyártó zászlóshajó EV-je lehet. A Nissan szakemberei -40 és +80 Celsius fok között nyúzták, aztán nagyot néztek.
A japán autógyártó megoldja, hogy az EV-k akkumulátorában tárolt áramot otthonok ellátására és hálózatba visszatáplálásra is lehessen használni. A Nissan úgy tervezi, hogy először Európában vezeti be az új technológiával ellátott elektromos modelleket.
A normál esetben konkurens Honda, Nissan és Mitsubishi kezd együttműködésbe az elektromos hajtáslánc és a mesterséges intelligencia fejlesztésében, mielőtt nagyon lemaradnak az amerikai és kínai gyártóktól.
Az autógyártó egy partneri megállapodás keretében oldotta meg, hogy a kedvelt személygépkocsijában lévő akkumulátor újrahasznosításával vadonatúj cellákat állítson elő.
A skót Julie és Chris Ramsey szinte az egész évet abban az EV-ben töltötte, amivel megtették a történelmi utat, szó szerint a Föld egyik végéről a másikra. Ugyanez eddig valószínűleg semmilyen autóval nem sikerült, nem hogy egy EV-vel.
Az elektromos autók akkumulátorcsomagjai gyakorlatilag alkalmatlanok az eredeti funkcióik ellátására, ha 80 százalékig esik a teljesítményük, de a leselejtezett elemek ettől még használhatók arra, hogy hordozható áramforrást gyártsanak belőlük - vallja a Nissan.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Nem hagyományos vacsorahely, hanem olyan tér, ahol az étel, az ital és az éjszaka hangulata összekapcsolódik.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: