Itt találod az összes cikket a „fizetés” témában!
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével. 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében – derült ki a Trenkwalder szeptember végi munkaerőpiaci kutatásából.
Továbbra is jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség a munkahelyeken: ha a nők átlagbérét az OECD-országokban a férfi munkavállalókéval azonos szintre emelnénk, az évente több mint 2 ezer milliárd dollárral növelné a nők keresetét.
Az online számlanyitás is népszerűvé vált, az ilyen tranzakciók 44 százalékát ezen a platformon indították el az ügyfelek.
Kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít az IT-szektor Magyarországon. Egyes pozíciókban már nem ritka az 1,5-2 millió forintos bruttó fizetés.
A romániai alkalmazottak alig 13 százaléka elégedett a fizetésével, 40 százalékuknak szándékában is áll béremelést kérni az elkövetkező egy év alatt – derül ki a PwC felmérésből.
Munkahely választásakor a fizetésnél és a szakmai fejlődési lehetőségnél fontosabb a magyar férfiaknak az állás presztízsértéke és a fix munkaóra-szám – derült ki a National Geographic és az NRC reprezentatív kutatásából.
2021. negyedik negyedévében 1441 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint.
Az adókedvezmények összegével több lehet a januári fizetés is, mégis több mint százezren felejtenek el nyilatkozni róla. A legegyszerűbb – akár mobiltelefonon vagy tableten – online nyilatkozni az adókedvezményekről .
Az elmúlt években nemcsak a generációváltás okozott kihívásokat a munkaerőpiacon, a járványhatás is felforgatta az eddigi munkakultúrát. Nemcsak tudatosabbak lettünk, de kevesebbet is fogyasztunk. Ez pedig új szemléletet teremtett: a munkavállalók ma már elutasítják a klasszikus sémákat, és új módszerekre, motiváló, fenntartható munkakörnyezetre vágynak.
2021. harmadik negyedévében 1429 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez több mint 8 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1318 forinthoz képest.
Szerbiában a bruttó átlagbér májusban 89.720 dinár volt, nettóban kifejezve 65.025 dinár – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal.
A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A 2020 júliusával bevezetett, átlagosan 30 százalékos béremelés mellett az elmúlt tanévben már a szakmaszerzésre törekvő diákok is ösztöndíjat kaphattak.
A munkáltatói bérjárulékokat tekintve Magyarország a régiós középmezőnybe tartozik, a jövő évre tervezett további 2 százalékpontos csökkentés pedig tovább javítja az ország versenyképességét
A közszféra nem minden területére terjed ki a román kormány által szerdán elfogadott törvénytervezet, amely megtiltja a nyugdíjkorhatár betöltése után is a munkában maradó közalkalmazottaknak, hogy halmozzák a fizetést a nyugdíjjal.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből.
A Magyar Ifjúsági Központ és a K plusz tehetséggondozó program újra elindította a Kwork Q&A című eseménysorozatát Erdélyben, amelynek idei központi témája a diákok pénzgazdálkodása.
A vállalat a bérezés terén nem tesz különbséget munkatársai között az alapján, hogy ki milyen nemű, sőt, ezen a téren példát mutat mások számára is: a korábbi vállalása szerint közzéteszi a nemek szerinti béradatokat a legnagyobb létszámot kitevő munkakörök vonatkozásában.
Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami közel 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól – derül ki a Trenkwalder elemzéséből.
A magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja az elmúlt 10 év alatt a gazdasági növekedés ellenére nem változott – hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató Zrt..
A dolgozó fiatalok 58 százaléka csekély mértékű, az infláció alatti fizetésemelésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A férfiak több mint 80 százaléka számít „vastagabb borítékra”, míg a nőknek csak a 63 százaléka derűlátó ezen a téren.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.
Szembetűnő különbségek vannak a különféle gazdasági tevékenységekben elért átlagfizetések között Szerbiában.
Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben.
2021-ben is az inflációt meghaladó mértékben emelte az ALDI mind a bolti, mind a logisztikai munkatársai bérét. Az áruházlánc javadalmazási programja továbbra is a munkavállaló lojalitását honorálja.
Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A megegyezés értelmében továbbra is megmarad a 13. havi juttatás.
Munkahelyük megőrzése érdekében ismét bértámogatásban részesülhetnek a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett szakemberei a járványhelyzet miatt, három hónapos időtartamban.
A nagy érdeklődés miatt meghosszabbította a jelentkezési határidőt a szerbiai kormány az Első fizetésem elnevezésű programra. Az érdeklődők október 8-ától november 8-áig jelentkezhetnek.
Annyira magas az átlagfizetés Bukarestben és az ország négy megyéjében, hogy gyakorlatig ezek alakítják az országos átlagbért, miközben a további 37 megyében az országos átlagszint alatt marad az átlagfizetés.
Habár a legtöbb menedzseri fizetés egymillió forint felett alakult a koronavírus-járvány közepette is, számos felsővezető keresete csökkent az időszakban – derült ki a Wyser Salary Guide 2020-as felméréséből.
A nők álláskereséskor már az első perctől fogva hátrányos helyzetben vannak Szlovákiában – derül ki egy felmérésből.
Kifizette a korábban elmaradt béreket a CG Electric Systems Hungary Zrt. 415 dolgozója számára a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. A Ganz Villamossági Művek jogutódja, Nagykáta térségének egyik legjelentősebb munkaadója júliusban került felszámolás alá.
Meghosszabbítja üzletei nyitva tartását a Balaton és a Velencei tó környékén a turisztikai főszezon során az ALDI. Az áruházlánc az érintett boltokban nagyobb forgalomra számít, ezért a nyár folyamán kiemelt üzletekké nyilvánítja ezeket, ahol a dolgozók automatikusan magasabb bérkategóriába kerülnek.
A román kormány három hónapos időtartamig megtéríti valamennyi, kényszerszabadságról munkába visszaálló alkalmazott bérének a 41,5 százalékát.
A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja.
Azokon a gazdasági területeken, ahol újrakezdik a munkát, a kényszerszabadságot új intézkedés váltja fel Romániában. Megtérítik valamennyi, munkahelyére visszatérő alkalmazott bruttó fizetésének a 41,5 százalékát.
A magyar fiatalok 27 százaléka vesztette el a munkáját és 32 százalékuk számít általános bércsökkenésre a koronavírus hatásai nyomán. Leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak a korona vírus miatt kialakult helyzet miatt - derül ki egy felmérésből.
A koronavírus hatása az első negyedéves béradatokban még alig mutatkozik: 2020 első negyedévében 1326 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.
Számos ponton egyszerűbbé tette a bajba jutott vállalkozók életét a román kormány a gazdasági mentőcsomag módosításával.
A kényszerszabadságra küldött dolgozók juttatása nem haladhatja meg a bruttó romániai átlagbér 75 százalékát, azaz a 4072 lejt, amiből levonják az adót és a társadalombiztosítási járulékokat Romániában.
Igor Matovič szlovák miniszterelnök vasárnap délelőtt bemutatta a kormány 7 javaslatát, amellyel a dolgozók tömeges elbocsátását szeretnék meggátolni.
Erdélyben fejlettebb az ipar, mint Románia más régióiban, akár a régió 34 százalékos lakosságarányához viszonyítunk, akár a GDP-hez való átlagos hozzájárulását nézzük, ami az elmúlt években 32–34 százalék közötti volt.
Bár folyamatosan növekednek a romániai bérek, még mindig magas a kivándorlás. A munkaerőhiány akkora méreteket ölt, hogy már 23 ezer Európai Unión kívüli munkavállaló dolgozik az országban.
A gazdasági növekedés fokozatos lassulását a fizetéseken is megérzik Szlovákiában – derül ki a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) előrejelzéséből.
A minimálbér hétszeresének megfelelő juttatást fizet az ALDI Magyarország a betanulási időszak után a kezdő menedzsereknek.
A külföldön dolgozó szlovákiai állampolgárok nagy része azért nem tér haza, mert túl alacsony a bér a megélhetési költségekhez képest.
Tovább nőtt az átlagbér tavaly novemberben Romániában. A legkevesebbet a készruhagyártásban dolgozók vihették haza, az ágazati átlagfizetés 1803 lej volt.
2019 harmadik negyedében egy romániai háztartás átlagjövedelme 4.872 lej volt, az összköltségek átlagban 4.202 lejre rúgtak, ami a jövedelem 86,3 százalékát teszi ki.
Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A megegyezés értelmében továbbra is megmarad a SPAR Hűségprogram.
Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint.
Megtiltaná a román kormány, hogy nyugdíjat és fizetést is kapjanak egyidőben a közalkalmazottak. A lépést Ludovic Orban miniszterelnök is támogatja.
A fizetések közzététele a munkáltatók örök dilemmája. Mivel számos megválaszolatlan kérdés kering a bérek körül, megkérdezték a DreamJo.bs-ra látogatókat a témáról.
Az egyre nagyobb munkaerőhiány következtében a cégek harcolni fognak a munkaerőért. A jövőben is folytatódhat a látványos béremelkedés. Egy kereskedelmi vagy pénzügyi igazgató már 2-2,5 millió forintos bruttó fizetést kaphat.
2021-től megváltozik a minimálbér meghatározásának módszere Szlovákiában. A minimálbér két éven belül meghaladhatja a 650 eurót is.
A fizikai dolgozókat elsősorban teljesítmény-alapú juttatásokkal tudják megtartani a cégek – derül ki a BrandFizz Employer Branding Kft. felméréséből.
Tovább mélyült a bérszakadék Romániában. Egy szakszervezeti vezető szerint a munkáltatók térfelén pattog a labda, ők ugyanis a kollektív munkaszerződések híján nem tudnak eredményesen tárgyalni.
Több mint 10 százalékkal csökkent tavaly a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as irányadó indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek keresete.
Június 6-án Budapesten, június 8-án pedig Debrecenben toboroz légiutas-kísérőket az Emirates légitársaság.
A romániai országos átlagot meghaladó ütemben nőttek a fizetések a Székelyföldön, de még mindig elmaradnak az országos és a közép-erdélyi átlagtól.
Közel Debrecen méretű felhasználótáborral ünnepli harmadik születésnapját a CIB Bank mobilalkalmazása.
A gazdasági ágazatokban dolgozó szlovákiai alkalmazottak havi átlagos nominálbére tavaly elérte az 1013 eurót.
Tavaly a belgrádiak kerestek a legtöbbet Szerbiában, a dél-szerbiai svrljigiek pedig a legkevesebbet.
Aláírásgyűjtés indul Kovászna megyében annak érdekében, hogy az építőiparban bevezetetthez hasonló adókedvezményben részesüljenek a kis- és közepes vállalkozások.
Nő az átlagbér, de nőnek az árak is Romániában.
Változatlanul a vendéglátásban dolgozók keresnek a legkevesebbet Romániában, átlagosan havi 1657 lej a bérük. Az IT-szektorban az átlagfizetés ennek több mint négyszerese.
Három év alatt megduplázta árbevételét a miskolci családi vállalkozás. A Creppy PalacsintaHáz a közeljövőben a legmodernebb eszközökkel felszerelt oktató- és rendezvényközpont kialakítását tervezi, amelynek köszönhetően folyamatos létszámbővítés is várható.
A SPAR Magyarország munkavállalóinak jelentős része magasabb fizetést kap az idei évtől.
A közalkal¬mazottak fizetésemelésével kezdődött 2019 Romániában, de nem mindenkit érint a béremelés.
Érezhetően kisebbek a jövedelmi különbségek 2010-hez képest az ország jobban vagy kevésbé fejlett régiói között az KSH legújabb adatai alapján, szintén kisebb a különbség a nők és férfiak jövedelme között – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre – derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból.
Peter Pellegrini szlovák kormányfő megérti, hogy az embereket irritálja, hogy emelkedik a képviselők fizetése.
A magyar munkavállalók 14 százaléka kap 13. havi fizetést novemberi, illetve decemberi fizetése mellé.
Az FC Barcelona az első sportcsapat a világon, ahol a játékosok éves átlagfizetése eléri a 10 millió fontot.
Nem kötelesek ezentúl bruttó átlagbért fizetni a romániai munkáltatók a külföldi vendégmunkásoknak.
A végzettség és a munkaviszony időtartama függvényében differenciálja a román kormány a minimálbért.
Számlázási láncokat működtető bűnszervezet tevékenységét szakította meg a napokban a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. A nyomozók vagyonbiztosítási intézkedései eredményeként a költségvetésnek okozott közel 2 és fél milliárd forintos vagyoni hátrány teljes egészében megtérült.
Rendkívüli eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál közös jótékonysági borárverése.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: