A felszámolás alá került ex-Ganz dolgozói megkapták az elmaradt béreket

2020. 08. 12., 18:15

Kifizette a korábban elmaradt béreket a CG Electric Systems Hungary Zrt. 415 dolgozója számára a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. A Ganz Villamossági Művek jogutódja, Nagykáta térségének egyik legjelentősebb munkaadója júliusban került felszámolás alá, amit követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget, és egy potenciális befektető is megjelent. A társaság célja a gyártás mielőbbi újraindítása és a munkahelyek megőrzése.

Sikeresen zajlik az egyik legnagyobb múltra visszatekintő hazai nehézipari vállalat reorganizációja. A transzformátorokat, motorokat és generátorokat gyártó, valamint ezekhez kapcsolódó szerviz- és fővállalkozói szolgáltatásokat nyújtó CG Electric Systems Hungary Zrt. felszámolási eljárása ugyanis mérföldkőhöz érkezett: a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Bérgarancia Alaprészéből kifizetésre kerültek az elmaradt dolgozói bérek.

A Ganz Villamossági Művek jogutódja az utóbbi években egyre nehezebb gazdasági helyzetbe került. Az indiai tulajdonos Compton Greaves a nemzetközi értékesítést sem tudta támogatni, és a projektek finanszírozását sem volt képes biztosítani. A problémákat súlyosbították a koronavírus gazdasági hatásai, aminek következtében 415 dolgozója számára a májusi és a júniusi béreknek csupán egy részét tudta időben kifizetni a vállalat.

A céggel kapcsolatban felszámolási eljárás is indult, mégpedig állami felszámoló szervezet bevonásával, miután egy júniusi kormányrendelet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget. A jogi kategória a gazdaság- vagy foglalkoztatáspolitikai szempontból különösen fontos vállalatok számára nyújt speciális védelmet a csőd- és felszámolási eljárásokban.

A nemzetközileg is versenyképes, egyedi, magas hozzáadott értékű termékeket gyártó cég egy határozott elképzelésekkel rendelkező potenciális befektető érdeklődését is felkeltette. A befektető nemrég jelentette be, hogy – egyelőre az üzem bérlőjeként – aktív szerepet vállalna a gyártás újraindításának finanszírozásában.

„Az elmaradt bérek kifizetése a reorganizáció legsürgősebb feladata volt, hiszen a vállalat értékét jelentős részben a felhalmozott szaktudás és tapasztalatok adják”– mondta a fejlemény kapcsán Szendrődi István vezérigazgató. A cégvezető hozzátette: „a következő lépés a gyártás újraindítása, amelyre – ha a befektetői tárgyalások sikeresen zárulnak – szeptember 1-jén sor kerülhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS