Márciusban 19 százalékkal volt magasabb a fizikai átlagbér, mint egy éve

2020. 04. 29., 11:30

A koronavírus hatása az első negyedéves béradatokban még alig mutatkozik: 2020 első negyedévében 1326 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 19 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1115 forintos szintet. A felsőbb kategóriákban kisebb dinamikájú, de továbbra is erőteljes volt a bérnövekedés üteme a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2019 első negyedévéhez képest 6,6 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ami meghaladja az egy évvel korábban mért 5,2 százalékot.

A Trenkwalder adatai azt mutatják, hogy az idei év elején tovább nyílt az olló a régiók szerint tapasztalt bérszintek között: míg Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon 1100 forint körüli átlagórabér volt jellemző, Közép-Magyarországon ez az összeg már 1800 forint közelében jár.

Az átlagbér ugyanakkor nem mutatja, hogy számos szektorban márciusban már komoly leépítések is kezdődtek, a KSH adatai szerint a foglalkoztatottak száma több mint 50 ezer fővel csökkent az előző hónaphoz képest. A Trenkwalder tapasztalati szerint egyes szektorokban, különösen az autóipari és a gépipari termékeket előállító vállalatok esetében volt tapasztalható jelentős létszámleépítés, ugyanakkor az élelmiszeripari cégek és a gyorsan forgó fogyasztási termékeket előállító kékgallérosok körében kevésbé voltak jelentősek a változások.

„A következő hónapok adatai azonban már nem csupán a foglalkoztatás visszaesése, hanem a bérek szintjének alakulása miatt is trendváltozás mutathatnak – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit vezetője. – Immár egy évtizede töretlen az átlagbérek emelkedése, ezen belül 2017 óta évről évre rendre kétszámjegyű béremelkedés tapasztalható. És bár hosszabb távon a bérek emelkedése továbbra is növekedő pályán mozog majd, elképzelhető, hogy a speciális munkaerőpiaci helyzetben időszakosan akár meg is állhat az órabérek átlagos szintjének növekedése.”

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2019-ben átlagosan 6,6 százalék volt.

„A középvezetői szegmensben is gyorsult a bérkiáramlás üteme, ám egyes szektorokban a vírushelyzet miatt itt is elbocsátások kezdődtek, ezért nem minden érintett örülhetett a fizetésemelésnekmagyarázza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. – Szektoronként nagyon eltérően alakul a fehérgallérosok helyzete: míg például a turisztika és a vendéglátás területén azonnal és határozottan be kellett húzni a fékeket, a mintegy 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltató központok (SSC-k) állományát például sokkal kevésbé érintette a koronavírus. A következő időszak nagy változása, hogy míg a fluktuációt eddig a jobb munkahelyért és fizetésért változtató munkavállalók mozgása tartotta viszonylag magas szinten, jelenleg inkább a munkáltatói döntések (elbocsátások) hatása érvényesül.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS