Itt találod az összes cikket a „drón” témában!
A hagyományos levél- és csomagkézbesítések alkonyát jelzik előre olyan, máris működő szolgáltatások, mint a britek drónpostája. Az eszközök nyolc kilométeres távolságra kézbesítenek, akár hat kilogrammos küldeményeket.
A norvég Kitemill megújuló energiával foglalkozó vállalat azt állítja, hogy új rekordot állított fel forradalmi szélenergia-rendszerével. A légi szélenergia (AWE) megoldás papírsárkányszerű eszközöket használ a turbinák által befogottnál erősebb és egyenletesebb szelek hasznosítására.
Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébihhez annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. A hatóság munkatársai összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat.
Támogató szemlékkel segíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltatók jogszabályoknak megfelelő feladatvégzését.
Sem a drón, sem a 3D nyomtatás nem számít ma már újdonságnak. Azonban most először kezdték el Magyarországon az építőipari tervezés, kivitelezés és ellenőrzés területén is bevetni ezeket, ami rövid időn belül a szektor átrendeződéséhez vezethet.
A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a hazai drónkutatásnak, és a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását a közelmúltban megalakult SZEviation hallgatói csapat is segíti. A fiatalok drónfejlesztéssel és versenyzéssel foglalkoznak, sőt versenyeket is szerveznek.
A légi permetezésre vonatkozó jogszabály módosításával az Agrárminisztérium az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve megalkotta a drónokkal történő növényvédő szer kijuttatásának jogszabályi környezetét, elősegítve ezzel, hogy az új, pontosabb és célzottabb kijuttatást lehetővé tevő légi permetezési technológia a magyar gazdák rendelkezésére állhasson.
Január végéig lehet újra jelentkezni a világon egyedülálló „drónirányító és drónadatelemző” szakirányú felsőfokú továbbképzésre – tájékoztatott Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.
Zöldhatár-ellenőrzésen a NAV munkatársai és a rendőrök többször találkoztak drónt és pilóta nélküli repülőgépet használó csempészekkel.
Míg néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági vállalatok körülbelül 80 százaléka elzárkózott a drón technológiától, ma már 80 százalék nyitott az alkalmazására..
A madridi UC3M egyetemen repülésirányító rendszert fejlesztettek ki drónrajok számára. Egyetlen operátor egyetlen földi állomásról irányíthasson egy 10 drónból álló kis flottát.
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy hat európai nagyvárosra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A pekingi székhelyű ipari dróngyártó, a TTA ezer drónból álló flottája napi 1000 veszélyeztetett kínai falut permetez le fertőtlenítő hatású folyadékkal.
Újabb adminisztratív akadály hárul el a drónos permetezés elől. Mit szól hozzá Körömi János, a Clue Drone tulajdonosa?
Jelentősen szigorítja idén a brit kormány a magánszemélyek által működtetett drónok használatának szabályozását.
Az elégedett ügyfelek ajánlása hozza a legtöbbet a konyhára – mondja az Üzletemnek Körömi János. A Clue PR kommunikációs ügynökség és a Clue Drone tulajdonosa szívesen kipróbálná csapatát egy igazán komoly válságmenedzselési projektben.
Jelenleg szabadúszó drónpilótákkal dolgozik magyarországi projekteken a Clue Drone. Körömi János, a cég ügyvezetője biztos az iparág rohamos fejlődésében.
A Clue Drone a hivatalos, gyári tréninget magyar nyelven tartja ügyfeleinek. Itt olvashatja az első drónos tapasztalatokat.
A Startup Plastic Surgery „az első és egyetlen olyan startup inkubációs program Magyarországon, amely a műanyag újragondolásának kérdéskörével foglalkozik”.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: