Itt találod az összes cikket a „automatizálás” témában!
A jármű- és gépgyártó közölte: az idei RoboBusiness nemzetközi konferencián a cég új technológiai igazgatója fogja demonstrálni az utóbbi évek kifejezetten mezőgazdasági felhasználásra szánt önvezető megoldásait. Tavaly már bemutattak egy zseniális autonóm traktort.
Szakmai karrierem során mindig is azt vallottam, hogy időről időre változtatni kell valamin, hogy a folyamatos fejlődést és motivációt fenn tudjuk tartani – mondta az Üzletemnek Szentmiklóssy László AGV specialista.
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv harmadik ütemének egyik fontos eleme a magyar gazdaság teljes digitalizálása – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
A koronavírus, a digitalizáció és az automatizációs folyamatok eredményeként a munkaerőpiac olyan útelágazáshoz ért, amelynél a most hozott intézkedések a következő generáció életét is meghatározhatják. Az Adecco Csoport Kelet-Európára fókuszáló Inovantage 2020 tanulmánya alapján ebben a folyamatban a globális kihívások mellett a nemzeti sajátosságok is legalább olyan meghatározók.
A koronavírus, a digitalizáció és az automatizációs folyamatok eredményeként a munkaerőpiac olyan útelágazáshoz ért, amelynél a most hozott intézkedések a következő generáció életét is meghatározhatják.
Az SAP speciális belső startup-programjában a cég alkalmazottainak innovatív ötletei kapnak támogatást a megvalósuláshoz.
Az alacsonyabb iskolai végzettségűek tartanak leginkább a technológiai fejlődés hatásaitól, és éppen ők azok, akik a legkevesebb munkahelyi képzési lehetőséget kapják – állapítja meg a PwC 29 országban végzett kutatása.
Új fejezetet nyit a call center szolgáltatások történetében az automatizáció, amellyel jelentős mértékű költséghatékonyságot érhetnek el a telefonközpontokat működtető vállalatok.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mert a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés nem volt egyértelműen bizonyítható. A céget a GVH korábban két alkalommal is elmarasztalta, aminek hatására a HelloPay módosította a borravaló-választási gyakorlatát.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: