Lantos Csaba: „Személyesen is meg akartam nézni, hogyan halad az építkezés”

Lantos Csaba: „Személyesen is meg akartam nézni, hogyan halad az építkezés”
2024. 02. 28., 12:10

„Azt reméljük, hogy legalább húsz évig egymás mellett működik majd Pakson a hat atomerőművi blokk” – mondta Paks II. építési területén Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

„Személyesen is meg akartam nézni, hogyan halad az építkezés, mert az országnak nagyon nagy szüksége van az új atomerőmű működésére” – mondta a tárcavezető, miután Jákli Gergely elnök-vezérigazgatótól és Kiss László Gábor programigazgatótól, illetve Vitalij Poljanyintól, az ASZE Rt. alelnökétől, a Paks II. építési projekt igazgatójától tájékoztatást kapott a Paks II. projektben jelenleg folyó munkálatokról.

Az energiaügyi miniszter megjegyezte, hogy mind az építési területen, mind Paksi Atomerőműben nagyon komoly munka folyik: előbbin a talajszilárdítást tekintette meg, az utóbbiban pedig a négyes reaktor karbantartási munkáit. „Szükség van hosszú távon a négy blokkra, ezek üzemidejét újabb húsz évvel tervezik meghosszabbítani. Közben elkészülnek az új blokkok, és azt reméljük, hogy jó húsz évig párhuzamosan termel majd a hat egység és száz százalékban karbonmentes forrásból tudjuk kiszolgálni a hazai áramigényt.”

A miniszter emlékeztetett rá, hogy már voltak olyan napsütéses időszakok, amikor az atomerőmű és a megújulók száz százalékban zöld energiával látták el a hazai fogyasztókat, amire a jövőben még nagyobb lesz az esély, hiszen a naperőművi kapacitás mára meghaladta a 6000 megawattot, ami háromszorosa az atomerőmű kapacitásának. „Hiszünk a zöld energiában” – szögezte le Lantos Csaba hozzáfűzve, hogy ez Magyarországon két dolgot jelent: a megújuló energiát és a nukleáris energiát. Az energiaügyi miniszter, aki Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár, valamint Mátrai Károly Tamás, az MVM Zrt. vezérigazgatója társaságában tekintette meg a beruházási területet, emlékeztetett rá, hogy taxonómiarendeletében az Európai Unió is kinyilvánította, hogy a nukleáris energia zöld energia, hiszen működése nem jár üvegházhatású gáz kibocsátásával.

pks2.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL