Jákli Gergely: az atomerőmű-építés óriási lehetőség a hazai építőipar számára

Jákli Gergely: az atomerőmű-építés óriási lehetőség a hazai építőipar számára
2023. 10. 06., 17:40

Komoly lehetőségek nyílnak meg a nemzetközi atomerőmű-építési piacon a hazai építőipari vállalkozások számára – mondta az ÉVOSZ összejövetelén Jákli Gergely.

A Paks II. projekt helyzetéről, az általa biztosított lehetőségekről tartott tájékoztatót Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magasépítési Tagozatának kibővített ülésén.

Jákli Gergely kiemelte: mindenkit arra sarkall, hogy kezdjen bele abba a munkába, ami ahhoz szükséges, hogy az atomerőmű-építési piacon beszállítóvá váljon. Ezt követően részletesen taglalta, hogy miért szükséges a két új atomerőművi blokk megépítése, miként történt a technológia kiválasztása és hol tart most az építkezés.

Jákli Gergely elmondta, hogy az alvállalkozókat a beruházásba a Roszatom leányvállalata, az Atomsztrojexport vonja be tenderek keretében. Ennek során a nemzetközi szerződéskötés ismert protokollját követik, ezért hasznos, ha egy vállalatnak van ebben gyakorlata. Ezenfelül szükség van nukleáris minősítésre. A szerződéskötés előtt lefuttatunk egy, az ISO-minősítéshez hasonlatos auditot, amely során a vállalkozásnak azt kell igazolnia, hogy minőségellenőrzési és dokumentációs folyamatai minden előírásnak megfelelnek.

A társaság ezzel a minősítéssel igazolja, hogy folyamatmenedzsment és dokumentumkezelés tekintetében felkészült erre a feladatra. Ez a minősítés jó ajánlólevél az Európai Unióban.

„Miért sarkallok mindenkit, hogy kezdjen el gondolkodni, hol tud ebben a feladatban részt venni?” – vetette fel Jákli Gergely. Válaszában kifejtette, hogy Európában ma több országban is épül atomerőmű és számos állam tervez új egységeket vagy üzemidő-hosszabbítást. Ezek különböző stádiumban vannak, Lengyelországban hat blokk fog létesülni, rövidesen megkötik a szerződéseket, Franciaországban több mint ötven blokk működik, itt üzemidő-hosszabbításra is készülnek, valamint tucatnyi új egységet terveznek, Nagy-Britanniában zajlik Hinkley Point  bővítése, közben Csehország, Románia, Bulgária, Szlovénia, Hollandia és Svédország is új atomerőműveket tervez építeni.

A közeli jövőben igen nagy piac fog megnyílni a hazai építőipar számára, ezért érdemes ebben az irányban fejleszteni, erre időt és energiát áldozni – szögezte le az elnök-vezérigazgató.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége 1989 októberében alakult meg. Jelenleg mintegy 250 tagszervezete van. Az ÉVOSZ tagjai között Magyarország legjelentősebb építőipari vállalkozásain kívül számos kis- és középvállalkozás is megtalálható.

paks2.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 19:45:05
A VOSZ budapesti szervezetének Fenntarthatósági Vállalkozói közössége nagy érdeklődésre számot tartó szakmai fórumot rendezett kedden „ESG érthetően, gyakorlatiasan” címmel, amelynek középpontjában a fenntarthatóság üzleti jelentősége és az egyéni felelősségvállalás fontossága álltak. A nagy érdeklődés övezte fórum helyszíne a Mielemed MPM Kft. székhelye volt.
2026-07-21 18:25:00
Az Európai Ügyészség milánói kirendeltsége mintegy 20 millió euró értékű vagyont foglalt le öt vállalathoz köthető bankszámlákon és biztosítási kötvényekben, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből származó forrásokat érintő, feltételezett csalás ügyében folyó nyomozás részeként.
2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL