Fizikai védelmi gyakorlatokra készül fel a Paksi Atomerőmű

Fizikai védelmi gyakorlatokra készül fel a Paksi Atomerőmű
2023. 08. 26., 10:40

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a 2023. augusztus 28-i héten felkészítést tart a telephely fegyveres őrzésében részt vevő állományoknak. A felkészülés a megszokottól eltérő hang- és fényhatásokkal, illetve füsttel járhat – hívta fel a figyelmet az Országos Atomenergia Hivatal (OAH).

A hazai nukleáris védettség és az erőmű fizikai védelme szempontjából mérföldkőnek tekinthető a valós szimuláción alapuló, úgynevezett Force-on-Force (azaz kijelölt kötelék egy kijelölt másik kötelék elleni) rendszer alkalmazása, amelynek során, az egyes szervezetek eljárásrendjei és kommunikációja mellett, a találatjelző rendszerek segítségével a végrehajtó állomány egyéni teljesítménye is vizsgálható.

A jó nemzetközi gyakorlatok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői felülvizsgálati missziójának javaslata alapján hazánk már korábban megkezdte a felkészülést az ilyen komplex, speciális eszközöket és végrehajtási rendszabályokat igénylő gyakorlatokra, amelynek keretében az OAH és az érintett állami szervek munkacsoporti ülésen vesznek részt, ahol konzultációs jelleggel segítik az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. felkészülését.

A felkészülési hét során az állomány, a Magyar Honvédség szakértőinek közreműködésével, megismerheti a találatjelző rendszer használatát és annak felszerelésükhöz, fegyverzetükhöz integrálását. A sikeres felkészülést követően az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. még az idén megtartja az első éles gyakorlatot, ahol az OAH és az érintett többi hatóság megfigyeli és értékeli a helyszínen gyakorlatozó állomány teljesítményét.

Az esemény nem sajtónyilvános. (OAH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

A világ egyik legnagyobb nézettségű reality show-ja, a „Chinese Restaurant” jelenleg is futó hetedik évadát Budapesten forgatták, magát az éttermet pedig a Bálnában alakították ki. A helyiséget Lencse Jánostól bérelték, akit a fővárosi nagyközönség leginkább a Rombusz Étterem és Rendezvénytér tulajdonosaként ismerhet, és aki a mozgalmas hetekről részletesen elsőként az Üzletem.hu-nak számolt be.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL