„Atomenergiáról – mindenkinek”: több mint 200-an vettek részt a miskolci rendezvényen

„Atomenergiáról – mindenkinek”: több mint 200-an vettek részt a miskolci rendezvényen
2023. 06. 12., 19:22

Több mint 200 diák és tanár vett részt az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) „Atomenergiáról – mindenkinek” elnevezésű tudományos ismeretterjesztő rendezvényén június 6-án, Miskolcon.

Az esemény megnyitóján Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora azt emelte ki, hogy sokkal színesebb és változatosabb források állnak rendelkezésre a mai ifjúság számára, hogy ismereteket szerezzenek, mint bármikor korábban.

Balczó Béla András, az OAH kabinetfőnöke köszönetet mondott az egyetemnek, hogy befogadta a rendezvényt és aktívan részt vállalt a programban kiállítóként és előadóként is, valamint kiemelte, hogy az első kézből történő, hiteles tájékoztatásnak különösen fontos szerepe van egy olyan időszakban, amikor naponta hírek százai foglalkoznak nukleáris létesítmények helyzetével, szerepével – sokszor meglehetősen pontatlan megfogalmazással, vagy egyoldalú információkat kínálva.

Az előadásokon szó volt a sugárzás fajtáiról és az életre gyakorolt hatásairól, a nukleáris balesetek tanulságairól, a nemzetközi és hazai atomenergetikai trendekről, az atomenergia alkalmazásának jövőbeni perspektíváiról, valamint arról, hogy egy nyomozás során hogyan alkalmazzák a nukleáris törvényszéki analitikát.

Az interaktív kiállításon a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. a radioaktív hulladékok kezeléséről és a hazai radioaktívhulladék-tároló létesítményekről adott áttekintést, a Paksi Atomerőmű újonnan fejlesztett telefonos applikációkkal támogatta az ismeretterjesztést, valamint virtuális valóság szemüveggel a reaktorcsarnokba is be lehetett nézni, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számos katasztrófavédelmi eszközt mutatott be, illetve sugárzásmérést is lehetett végezni.

A Magyar Nukleáris Társaság a fúziós energiáról és a nemzetközi termonukleáris kísérleti reaktor működéséről tájékoztatott, az OAH pedig számos, a területhez tartozó érdekességet mutatott be, kezdve az orvosi alkalmazásoktól az energiatermelésen és a radioaktív hulladékok tárolásán keresztül a veszélyhelyzetek kezeléséig, olyan különlegességekre is felhívva a figyelmet, mint például az Oktatóreaktorban megfigyelhető Cserenkov-sugárzás. (OAH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL