Akár szeptember végén megkaphatja Paks II a létesítési engedélyt

Akár szeptember végén megkaphatja Paks II a létesítési engedélyt
2021. 09. 22., 13:35

Paks II. beruházás akár már szeptember végén megkaphatja a létesítési engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól – tájékoztatott Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter.

A miniszter a „Csíplek Kalocsa! Paprika Piknik” rendezvényen elmondta: az engedély birtokában megkezdődhet a főépületek építése és a munkagödör kitermelése, 2023 végén pedig elindulhat a betonozás is.

2023 végére, amennyiben „enyhe teleink lesznek” elkészülhet a Kalocsa–Paks Duna-híd is – osztotta meg a kivitelezők ígéretét a piknik közönségével Süli János. A földmunkák már nagyban folynak, így a kigondolástól – a Hídért Egyesület 2014-es létrehozásától – számított 10 éven belül elkészülhet a híd, amelynek köszönhetően „a Bács-Kiskun megyei térfél” is közvetlenül csatlakozhat a paksi munkálatokhoz.

A térségben további infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek. A turizmus fejlesztését (is) szolgálja a „Duna kerékpárút kör” létrehozása, amelyben több kerékpárút összekötésével jön létre. A tervek szerint három kisebb kört (Kalocsa–Dunaföldvár, Kalocsa–Szekszárd, Szekszárd–Dunaföldvár) kötnek majd össze a Kecel–Soltvadkert–Kiskőrös kerékpárút-hálózattal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 12., 18:20
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „KKV Technológia Plusz Hitelprogram” című (GINOP Plusz-1.4.3-24) felhívás „B” hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
2026. 01. 12., 12:10
Ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a munkavállalókat is komoly hátrány érheti, hiszen akár jelentős munkabér-követelésük is felhalmozódhat. Hogyan kaphatják meg az elmaradt munkabért, ha a munkáltató nem rendelkezik a tartozások kifizetéséhez szükséges vagyonnal? Mikor jelent segítséget a Bérgarancia Alap? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „KKV Technológia Plusz Hitelprogram” című (GINOP Plusz-1.4.3-24) felhívás „B” hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL