Széchenyi Kártya Program

Itt találod az összes cikket a „Széchenyi Kártya Program” témában!

Eppel János: A szolgáltatások bővítésével segíti a vállalkozókat a megújuló VOSZ

Eppel János: A szolgáltatások bővítésével segíti a vállalkozókat a megújuló VOSZ

A VOSZ folytatja vállalkozásfejlesztési irodáinak átadását, a tervek között az is szerepel, hogy az Egyesült Államoktól Ázsiáig nyújtsanak új szolgáltatásokat és segítsék a magyar vállalkozások kapcsolatépítését – mondta Eppel János, a szövetség elnöke.
2024. 06. 17., 19:40
Nagy érdeklődés övezte a VOSZ standját a Business Festen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ismételten kiállítóként vett részt a már harmadik alkalommal megrendezett üzleti eseményen, ahol olyan égető kérdésekre igyekeztek vállalkozások vezetői számára válaszokkal adni, mint a fenntarthatóság, finanszírozás, munkaerő-kölcsönzés és atipikus foglalkoztatási formák.

2024. 02. 20., 17:10
Nagyot ment a lízingpiac 2023-ban, de a kilátások bizonytalanok

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a Széchényi Kártya Program volt messze a legnépszerűbb termék: a teljes piac 7,3 százalékát tették ki a kihelyezések, 8683 szerződésre 124,4 milliárd forintnyi finanszírozás jutott.

2023. 10. 26., 13:19
Krisán László: támogatott hitelek nélkül „nem megy”

A kkv-kat nem hagyhatja magára a gazdaságpolitika, a szektor támogatott hitelek nélkül rendkívül nehéz helyzetbe kerülne – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az OMÉK-on megrendezett panelbeszélgetésen. A Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukciója, az Agrár Széchenyi Kártya Max+ folyószámlahitel éppen ezért rendkívül kedvező finanszírozási lehetőség a régen nem látott nehézségekkel szembesülő agrárvállalkozóknak.

2023. 06. 08., 16:11
Krisán László: valós alternatívát kínál a vállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Program

A Széchenyi Kártya Program által kínált fix, alacsony kamat valós alternatíva a vállalkozások számára, az állami kamattámogatott hitelek lehetősé teszik a fejlesztéseket és hozzájárulnak a munkahelyek megtartásához – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának hetedik, budapesti állomásán.

2023. 05. 15., 13:15
Lehetséges infláció- és kamatcsökkentés együtt? – Van VOSZ válasz

A magas infláció és a magas kamatszint hátráltatja az üzleti fejlődést, a gazdasági növekedést és felzárkózást is. A vállalkozások életben tartása és a gazdaság fejlődése érdekében elengedhetetlen az infláció és a kamatszint mielőbbi csökkentése, amelyre csak összehangolt, tervszerű és következetes cselekvési program mentén van esély a kormány, a jegybank és a vállalkozások összefogásával – olvasható a VOSZ válaszában.

2023. 03. 14., 10:55
Krisán László: „értjük, érezzük, megoldjuk”

Néhány nappal a legmagasabb kamarai elismerés, a Mercur Díj átvétele után Krisán László újabb elismerésben részesült: március 14-én a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök adományozta a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójának, akit ebből az alkalomból kérdeztünk.

2023. 03. 13., 18:19
Új korszakot kezdett az idén 35 éves VOSZ

Szekszárdon és Székesfehérváron folytatódott az idén 35 éves jubileumát ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) eseménysorozata.

2023. 02. 23., 07:19
Krisán László: A hazai vállalkozások reálisan látják saját helyzetüket

Az energiaárak csökkenése időt ad a vállalkozásoknak arra, hogy ne esztelen, túlárazott, rohamtempóban lezavart energetikai beruházásokban, hanem észszerű, tudatos tervezés mellett végrehajtott innovatív és fenntartható fejlesztéseket valósítsanak meg – mondta az Indexnek adott interjújában Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

2023. 01. 20., 13:11
Krisán László: Be kell vetni a tartalékokat

Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik a Széchenyi Kártya Program, döntően fix 5 százalékos kamat mellett. A részletekről Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója beszélt a Portfolio-nak. A hitelpiaci kilátások mellett az élelmiszerárstop kivezetésével kapcsolatban is elmondta a véleményét.

2022. 10. 27., 15:17
Megjelentek a kkv hitelekre érvényes kamatstop részletszabályai

A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalkozások is egyre nehezebben boldogulnak, ezért a kormány a cégek támogatása érdekében kiterjeszti a kamatstop intézkedését a vállalkozói hitelekre is. A részletszabályokat a kormány 2022. október 26-án tette közzé.

2022. 08. 29., 09:27
1 százalékos fix kamattal igényelhető a Széchenyi Mikrohitel MAX

Augusztus 29-től igényelhető a kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme, a Széchenyi Mikrohitel MAX, amely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

2022. 06. 20., 11:21
Megújul a Széchenyi Kártya Program

A Széchenyi Kártya Program továbbra is rendkívül kedvező feltételek mellett folytatódik, sőt, a kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezet.

2022. 06. 15., 10:57
Bányainé Micski Marianna: Kreatív VOSZ-csapattal dolgozunk Heves megyében

Azért dolgozunk, hogy a helyi vállalkozók bizalommal jöjjenek hozzánk kéréseikkel, kérdéseikkel, segítségért. Rengeteg tervünk, elképzelésünk van, bízom benne, hogy képesek vagyunk aktivizálni a régi és az új tagokat is – mondta Bányainé Micski Marianna, a VOSZ Heves megyei elnöke az Üzletem.hu-nak adott interjúban.

2021. 09. 30., 11:45
Elindult a Széchenyi Mikrohitel GO!

A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára a Széchenyi Kártya Programban elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

2021. 09. 21., 15:00
Már igényelhető a Széchenyi Lízing GO!

A széles körűen felhasználható, kiemelten kedvező feltételű Széchenyi Lízing GO! az állami támogatásnak köszönhetően évi fix 0,5 százalékos kamat mellett érhető el a vállalkozások számára.

2021. 06. 15., 13:45
A lízing is helyet kap a Széchenyi Kártya Programban

Július 1-től elindul a Széchenyi Kártya Program keretein belül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek keretében támogatott lízingfinanszírozást is igényelhetnek a magyar vállalkozások.

2021. 02. 23., 11:30
Krisán László: mindenkinek érdeke, hogy a magyar vállalkozások erősek maradjanak

A Széchenyi Kártya Programban rendkívül gyorsan megjelentek a „válságkonstrukciók”, és a rendkívül kedvező feltételek mellett igénybe vehető lehetőséggel éltek is a hazai vállalkozások – mondta el Krisán László, a KAVOSZ Zrt vezérigazgatója a program 2020-as eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

2020. 06. 25., 19:45
Megerősödve kerülhetnek ki a válságból a mikrovállalkozások

A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók, a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alakulása alapján a szektor gyors visszarendeződésre lehet számítani – derül ki az Erste Bank adataiból.

2020. 06. 10., 17:45
Változások az új Széchenyi Kártya Programban

Az eddigi óriási érdeklődés mellett kibővül és módosul a kedvezményes új Széchenyi Kártya Program keretében adható hitelek feltételrendszere jelentette be a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

2020. 06. 08., 19:00
Módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói

Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50–50 százalékos arányban lesz igényelhető – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

2020. 05. 03., 09:00
Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban

A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások.

2019. 10. 15., 09:45
Pordán Zsigmond: Egyre nagyobb a VOSZ gazdasági és társadalmi lobbiereje

Ma már sokan megértik, hogy a vállalkozók teremtik meg a társadalom anyagi alapjait. A legkiválóbb szakemberek megismertetésében az Év vállalkozója díjnak hatalmas szerepe van – mondta az Üzletemnek Pordán Zsigmond, a VOSZ Komárom-Esztergom megyei elnöke, az országos szervezet Ipari Tagozatának elnöke.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL