Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban

2020. 05. 03., 09:00

A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munkahelyeinek megőrzését, a hazai vállalatoknál meglévő szaktudás megvédését szolgálják – tájékoztatott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A vállalkozások működésének fenntartása érdekében a Széchenyi kártya program négy, újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővül, amelyek célzott módon segítik elő a likviditáshoz való hozzáférést a mikro-, kis- és középvállalkozások számára:

  • a Széchenyi munkahelymegtartó hitel,
  • a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz,
  • a Széchenyi likviditási hitel és
  • a Széchenyi beruházási hitel plusz

ügyfelek által érzékelt, nettó kamata mindössze 0,1–0,5 százalék között mozog.

A Széchenyi munkahelymegtartó hitel futamideje kettő év, az igényelhető hitelösszeg maximuma pedig 750 millió forint. Munkabér megelőlegezésre, személyi jellegű ráfordításokra, bármely egyéb személyi jellegű kifizetésre, juttatásra használható, legfeljebb a vállalkozás 9 havi, kiemelt ágazatban - ilyen pl. különösen az idegenforgalmi, a kulturális, a kiskereskedelmi, a közlekedési és az egészségügyi - pedig legfeljebb 18 havi bérköltségét fedezheti. A hitel nettó kamata 0,1 százalék, kamatfizetésre azonban az idei év végéig türelmi idő áll rendelkezésre, a tőketörlesztés türelmi ideje pedig 9 hónap. A termék önállóan vagy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusszal együtt igényelhető. „A lehetőség újabb komoly segítséget jelent a magyar vállalkozások számára munkaerejük megtartásához a Gazdaságvédelmi Akciótervben elindított munkahelyvédelmi bértámogatás és a munkaidőkeret rugalmasabbá tétele mellett” – hangsúlyozta György László.

A Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hiteltermék kizárólag a Széchenyi munkahelymegtartó hitellel együtt igényelhető. A szabad felhasználású folyószámlahitel futamideje kettő év, a hitelt minden olyan vállalkozás is igényelheti, amelyet legkésőbb tavaly alapítottak. Az igényelhető hitelösszeg maximuma 100 millió forint, a vállalkozás által érzékelhető nettó kamat jelen termék esetében is 0,1 százalék. A kombinált hiteltermék együttes igénylése esetén maximum 40 százalékot kell kitennie a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hitelterméknek.

A Széchenyi Likviditási Hitel forgóeszközhitel futamideje 3 év, a hitelösszeg maximuma 250 millió forint, nettó kamata 0,2 százalék. A szabad felhasználású hitelt számla nélküli finanszírozással többek között forgóeszköz beszerzésre, egyéb igénybe vett szolgáltatásra, és akár hitelkiváltásra igényelhetik a vállalkozások.

A Széchenyi beruházási hitel plusz beruházási hitelcélokra, a kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés finanszírozására (utóbbi maximum 20 százalék erejéig), tárgyi eszköz beszerzésre, üzletrész vásárlásra (generációváltás elősegítésére), hitelkiváltásra is felhasználható a részletes termékszabályzatban foglaltak alapján. A beruházási hitel futamideje átmeneti jogcímen maximum 6 év, csekély összegű támogatásként nyújtva maximum 10 év. A hitelösszeg legfeljebb 1 milliárd forint, a vállalkozás által érzékelt kamat 0,5 százalék. A kamatfizetés türelmi ideje utóbbi két termék esetében szintén 2020 év vége, a tőketörlesztésé a likviditási hitel esetében 9 hónap, a beruházási hitel esetében pedig akár 24 hónap is lehet.

A gazdaságvédelmi akcióterv munkahelymegtartó és vállalkozás-finanszírozó hiteleinek fedezetét a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogram hajrá konstrukciója biztosítja.

A kkv-szektor hitelezésére szánt összesen ezerötszáz milliárd forintnyi olcsó és stabil forrás vonzó, nagyon alacsony kamatozású hitelkonstrukciókat tesz hozzáférhetővé a Széchenyi kártya program esetében is, a Széchenyi kártya program saját szabályai alapján, a megszokott közvetítői hálózaton keresztül. A magyar vállalkozások kilenc, a kiemelt szektorokban akár másfél évi munkabérrel megegyező összegű hitelt igényelhetnek dolgozóik bérfizetésére, így vészelve át azt az időszakot, amíg korábbi megrendelés-állományuk és árbevételük helyreáll - hangsúlyozta az államtitkár.

A hitelek a Széchenyi kártya programot bonyolító Kavosz Zrt-nél érhetőek el. Minden vállalkozás a számlavezető bankján keresztül férhet hozzá a program keretében biztosított hitelforrásokhoz. Azok a vállalkozók, akik elakadnának, kérdezzék Valit, a vállalkozói információs portált. A vali.ifka.hu hitelkeresőjén keresztül gyors és testreszabott válaszokat kaphatnak majd a vállalkozók a hitel-lehetőségekről. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS