Itt találod az összes cikket a „nyári diákmunka” témában!
Augusztus végéig dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok a nyári diákmunka programban.
A nyári diákmunka program idei felhívására eddig 19 312 középiskolás vagy egyetemista regisztrált, 19 144 pedig már talált is szünidei állást mintegy négyezer munkáltatónál.
A fiatalok szja-mentessége még vonzóbbá teheti a diákmunkát, a 25 év alattiak ugyanis mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól.
Július 1-jétől munkába állhatnak az idei Nyári diákmunka programra jelentkező fiatalok, akik így a turizmus-vendéglátásban is hozzájárulhatnak a sikeres újrainduláshoz.
A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
Az első év sikere után idén már minimum kétszer annyi magyar fiatal utazik az Egyesült Államokba nyári munkára a Meló-Diák Iskolaszövetkezet és a Camp America közös szervezésében.
A tavalyi nyári szezonhoz képest 2000-rel több diák keres havi 200 eurónál többet nyári munkával Szlovákiában – derül ki a Szociális Biztosító statisztikáiból.
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: