Itt találod az összes cikket a „Kott Zoltán” témában!
2023-ban ünnepli fennállása 40. évfordulóját a Meló-Diák, amelynek adatai szerint az átlagos „diák órabér” négy évtized alatt 100-szorosára nőtt.
A diákmunkások átlagos órabére 2022 nyarán már meghaladta az 1500 forintot, a bérek azóta is emelkedtek, és ajánlatokban sincs hiány, hiszen a diákmunka nem szezonális, hanem az év egészében elérhető lehetőség – mondja Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója.
A minimálbér emelése és a 25 éven alattiak szja-kötelezettségének eltörlése a legalacsonyabb bérezésű állásokban automatikusan 40 százalékos nettó béremelkedést jelent, de a Meló-Diák tapasztalatai szerint hasonló mértékű növekedés érezhető a jobban megfizetett állásokban is.
A 25 éven aluliak szja-mentessége és a minimálbér emelkedése következtében a diákmunka is jóval kedvezőbbé válik 2022-ben, az átlagos nettó órabérek akár 200 forinttal is emelkedhetnek – mondja Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója.
„Az év elején még úgy látszott, hogy nem fognak nőni az órabérek, tavasszal azonban elindult az emelkedés.”
A lassan 40 éve piacvezető MELÓ-DIÁK a szolgáltatás minőségét és az ügyfélélményt egyaránt erősítő innovatív megoldásokkal készült fel a járvány utáni időszakra.
Január közepétől Kott Zoltán váltja Marosi Lászlót a MELÓ-DIÁK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatói székében – közölte a HR szolgáltató vállalat.
Sokkal lassabban indul majd be a gazdaság, mint amilyen gyorsasággal leállni kényszerült a koronavírus-járvány miatt. A munkaerőpiac is változni fog, a cégeknek már most új stratégiát kell kidolgozniuk – mondta Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK Holding Zrt. igazgatósági tagja az Üzletemnek adott interjúban.
A teljes körű HR-szolgáltatásokat nyújtó HR Holding Debrecenben nyitotta meg első regionális központját, ahol ügyfelei HR-igényeit egyablakos rendszerben tudja kiszolgálni.
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: