A diákmunkát is kedvezően érinti a fiatal munkavállalók szja-mentessége

A diákmunkát is kedvezően érinti a fiatal munkavállalók szja-mentessége
2022. 02. 07., 12:12

A 25 éven aluliak szja-mentessége és a minimálbér emelkedése következtében a diákmunka is jóval kedvezőbbé válik 2022-ben, az átlagos nettó órabérek akár 200 forinttal is emelkedhetnek – mondja Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója.

A napokban kapja kézhez nagyjából 300 ezer fiatal munkavállaló a januári fizetését, amelyet már nem terhel a 15 százalékos személyi jövedelemadó. A 25 év alattiak számára bevezetett kedvezmény a diák munkavállalókat is érinti, akiknek túlnyomó többsége ebbe a korosztályba tartozik. Az iskolaszövetkezetek keretében végzett diákmunka esetében a bruttó béreket eddig is csupán az szja terhelte, így a munkát vállaló tanulók nettó bére jelentősen emelkedhet az idén – hangsúlyozza Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója. Az iskolaszövetkezet nemrég lezárult reprezentatív felmérése szerint a változásokat a diákok is jól fogadták, a megkérdezettek 77 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „nagyon örül” az szja elengedésének, 40 százalékuk pedig azt mondta: szívesebben vállal munkát, ha a bérét egyáltalán nem terheli adó.

A diákokat kedvezően érinti a minimálbér emelése is, aminek eredményeként az órabér már sehol nem lehet 1150 forintnál kevesebb, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkák esetében pedig legalább 1495 forint. „Az általunk megkérdezett diákok többsége 1150 és 1500 forint közötti órabérért már szívesen vállalna munkát, de MELÓ-DIÁK partnerei számos olyan lehetőséget kínálnak, ahol az órabér meghaladja a garantált bérminimum összegét is. A dolgozni kívánó tanulók így biztosan megtalálják a számukra legkedvezőbbet” – mondja Kott Zoltán.

A diák munkavállalóknak kínált átlagos bruttó órabérek 2021-ben a MELÓ-DIÁK adatai szerint a fizikai és a hagyományos irodai munkakörökben, valamint a vendéglátás területén is bruttó 1200 és 1300 forint között mozogtak, az IT-ismereteket is igénylő irodai munkáknál pedig 1700 forint fölött voltak. Ezek az összegek az idén már „nettónak” számítanak és a minimálbér-emelés miatt várhatóan emelkednek is, a nettó órabérek így átlagosan akár 200 forinttal is meghaladhatják az egy évvel korábbit.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS