Itt találod az összes cikket a „Kalocsa” témában!
Közel százötven fős munkásszállót adott át a Bács-Kiskun vármegyei Foktőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarországon az ipari méretű napelemparkok és a háztartások együtt elérték a 6000 megawatt naperőművi teljesítményt – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Szállodát adtak át Faddon, ahol az új paksi reaktorblokkok építésén dolgozók kaphatnak majd szállást.
Akut munkaerőhiányról beszélünk, ami strukturális munkaerőhiány is egyúttal – mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Kalocsai Vállalkozói Klub alakuló rendezvényén.
Március 7-én harmincfős kínai állami küldöttség érkezik Kalocsára, hogy az egykori szovjet reptér hasznosításáról tárgyaljanak három érintett önkormányzattal.
A Paks II beruházás és a tervezett új Duna-híd is vevőt vonzhat a Foktő-Uszód-Kalocsa tulajdonában lévő volt szovjet repülőtérre. A terület akár 15 milliárd forintot is érhet.
A digitális banki csatornák biztonságosabbá tétele az egyik legnagyobb feladat a pénzügyi világban.
Arról van szó, hogy a feleségem a fejébe vette, hogy nemcsak a saját, hanem az én bélflórám egyensúlyát is helyreállítja.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: