Itt találod az összes cikket a „IVSZ” témában!
A most induló DigitalTech EDIH kkv-k számára nyújt térítésmentes támogatást kiberbiztonsággal, blockchain technológiával, edtech és fintech megoldásokkal, valamint üzletfejlesztéssel kapcsolatos kihívásaik megoldásában.
IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége néven folytatja működését a digitális gazdaságban aktív szereplők érdekképviseleti és szakmai szervezete.
Kétévnyi egyeztetés után elkészült a mesterséges intelligencia felelős, etikus és biztonságos fejlesztésére, használatára és piacra kerülésére vonatkozó szabályokat meghatározó európai uniós AI Act. Az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért egyetért a szabályozás céljával, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az annak való megfelelés költségei ne legyenek túlságosan megterhelőek az innovatív vállalkozások, különösen a kkv-k és startupok számára.
Az Európai Bizottság Digitális Európa Programjának keretében tagállami társfinanszírozással öt Európai Digitális Innovációs Központ kezdheti meg működését Magyarországon.
Tavaly jelentek meg Magyarországon az első vedd most, fizess később, vagyis BNPL (buy now, pay later) fizetési szolgáltatók. Az újnak számító fizetési megoldás elterjedéséből hasznot húzhatnak a hazai webshopok: a nemzetközi statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a késleltetett fizetést választó ügyfelek többet vásárolnak a hagyományos megoldásokat preferáló társaiknál. A Digitális Kereskedelmi Szövetség számai szerint a hazai internetes vásárlók különösen szolgáltatások megrendelése kapcsán nyitottak a BNPL-megoldásokra.
Az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az információs és kommunikációs technológiák (IKT) iparágában, de csupán 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék.
Az ünnepi vásárlási szezon az elmúlt két év hipernövekedéséhez képest visszaesést mutat ugyan, de lehetőségeket is tartogat a hazai digitális kereskedők számára – olvasható az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közleményében.
Mivel az IKT-szektorban egyre inkább a home office válik a normává, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szerint szükség lenne a home office és távmunkavégzés alkalmazási feltételeinek szétválasztására, valamint a munkajogi szabályozás modernizálására.
A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt – derül ki az IVSZ és a Makronóm Intézet közös kutatásából.
Négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadónak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést – derül ki egy friss kutatás eredményeiből.
Az informatikai és nagyvállalati tagozat vezetőjét online szavazás keretében, a telekommunikációs tagozat vezetőjét pedig tagozati ülésen választották meg az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége tagvállalatainak képviselői.
Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai IT-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik.
Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a kata kivezetésének átütemezését sürgeti és rugalmas, az atipikus foglalkoztatási formákra is alkalmazható adózási módot javasol.
A Digitális Kereskedelmi Szövetség tevékenységének első fontos mérföldköve a GKID-vel közösen végzett átfogó Online Export Kutatás, amely rámutatott a sokszínű és különböző érettségi szintű hazai e-kereskedők legfontosabb kihívásaira.
Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége.
Az infokommunikációs-távközlési szektorban foglalkoztatott nők arányának növeléséhez a sztereotípiák lebontására és az informatikai képzésekben résztvevő nők számának növelésére van szükség.
A bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni – derül ki az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért legfrissebb bootcamp auditjelentéséből.
Nincs időnk tovább várni! Hajtsuk végre mielőbb a digitális átállást, lehetővé téve a zöld fordulatot, növelve Magyarország versenyképességét és megerősítve ellenállóképességét.
A magyarországi vállalatok jóval több női digitális szakembert alkalmaznának, de nagyon kevés a jelentkező. Az informatikai képzésben is túl kevés nő vesz részt.
Komoly lehetőségek elé néznek a pályaválasztáskor az informatika mellett döntő végzős fiatalok – hívta fel a figyelmet az Educatio kiállításon tartott előadásában Solymár Károly Balázs.
Az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért éves közgyűlése Vinnai Balázst választotta meg elnökké. A pozíciót 10 éven át betöltő Laufer Tamást váltja a szervezet élén.
A magyar nagyvállalati vezetők 72 százaléka szerint a digitalizáció olyan forradalom az üzleti életben, ami túlmutat minden korábbi nagy változáson.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: