Több nőt kellene foglalkoztatni az IKT szektorban

2022. 03. 31., 11:26

Az infokommunikációs-távközlési szektorban foglalkoztatott nők arányának növeléséhez a sztereotípiák lebontására és az informatikai képzésekben résztvevő nők számának növelésére van szükség – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége csütörtökön az MTI-vel.

Az IVSZ vizsgálatot végzett a nők helyzetéről az IKT szektorban, a nem reprezentatív kutatásba 52 vállalatot és 258 női munkavállalót vontak be az ágazatból.

A vizsgálatot azt követően végezték el, hogy magyarországi és európai uniós adatok is arra utalnak, hogy a női munkaerő még nagy tartalékot jelenthet az IKT szektor számára. Egy 2021. évi, az IVSZ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által végzett munkaerőpiaci felmérés szerint 2023 végére 44 ezer informatikust vehet fel a piac.

Emellett idézik az Európai Unió 2020-as adatait, amelyek szerint szerint körülbelül 8,4 millió IKT szakember volt jelen a munkaerőpiacon, és csupán átlagosan a 18,5 százalékuk volt nő. Magyarországon eközben a 2018. évi 8,16 százalékról 12,3 százalékra emelkedett a nők aránya az IKT szektorban.

Az IVSZ friss felmérése szerint a szektorban a vállalatok 20 százalék alatti arányban foglalkoztatnak nőket, ők jellemzően back office, pénzügy, HR, marketing, sales területen dolgoznak. Az elemzés szerint az alacsony arány azzal függ össze, hogy nincs elegendő jelölt a munkaerőpiacon, aminek az első számú oka az, hogy a felsőoktatás alacsony számban bocsát ki nőket.

A nőket a felmérés szerint főleg a sztereotípiák akadályozzák az IT területen karrierjükben, a megkérdezett dolgozók 35 százaléka jelölte meg ezt hátráltató tényezőként. Ezek a válaszadók szerint elsősorban nem az iparágon belül, hanem a társadalmi környezetükben (ügyfél oldalon, az oktatásban, családi és baráti körben) jelennek meg.

A dolgozói felmérés arra is kitért, mi motiválja a nőket a legjobban, hogy az informatikai szektorban helyezkedjenek el. A 30 év alatti válaszadók a magas jövedelmet említették, a 30 és 40 közöttiek a fejlődést és távmunka lehetőségét tartják fontosnak, míg a 40 év fölöttiek az új technológiák megismerését tették az első helyre.

Az IVSZ rámutat: a nők foglalkoztatásnál a vállalatok részéről kulcsfontosságú, hogy megértsék a diverzitás fontosságát és előnyét a szervezetre nézve, az általuk foglalkoztatott különböző célcsoportok igényeit, és a foglalkoztatási gyakorlatukat ennek megfelelően alakítsák. A nők részéről is szükséges egyfajta szemléletváltás: merjenek bátran belevágni az IT karrierbe. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS